Önműködő robotok fognak földet művelni

A földeket a jövőben aprócska önműködő robotok művelhetik, miközben az emberekre csak a felügyelet marad, valamint a keletkező óriási adathalmazok kezelése és kiértékelése.

Az állattartás a hazai mezőgazdaság meghatározó szegmense

Az állattartás a hazai mezőgazdaság meghatározó szegmense, éppen ezért a kormány agrárpolitikájában központi szerepet kap az állattenyésztés fejlesztése, illetve az állattenyésztés és a növénytermelés egyensúlyának helyreállítása- mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a...

Magyar szarvasmarha Szaúd-Arábiába is

A magyar állategészségügyi hatóság munkájának eredményeként 16 év után ismét lehetővé vált, hogy marhahúst és –húskészítményeket szállítsunk Szaúd-Arábiába. A közel-keleti ország március végétől nyitotta meg kapuit a magyar termékek előtt.

Jókor jött a mezőgazdaságnak a mostani csapadék

A FruitVeB szerint jót tett az elmúlt napok csapadéka a mezőgazdaságnak és a gyümölcsösöknek is, a hó pedig csak kisebb károkat okozhatott.

Jelentős áremelkedést hozhat az áprilisi tél

Aggódnak a gazdálkodók, a szokatlan hideg és havazás ugyanis kárt okozhat a hazai zöldségekben és gyümölcsállományban – emiatt drágulás jöhet a piacokon. 

Május 15-ig nyújthatóak be az egységes kérelmek!

Megkezdődött április 7-én az egységes kérelmek 2017. évi benyújtási időszaka, ennek keretében a gazdák 41 jogcímen igényelhetnek támogatást és/vagy kifizetést, beleértve egyes vidékfejlesztési intézkedések kifizetéseit is.

Intel; automata traktorok; fiatal gazda pályázat... és más agrárhírek! - gazda

Heti Mezőgazdasági Cikkajánló 2017.2.25-03.03.  

Nem csak az egészségünkre, a gazdaságra is veszélyesek a hamis növényvédő szerek

A hamisított növényvédő szerek forgalmazása Magyarországon 7 milliárd forint kiesést okoz évente. Emellett az emberi szervezetre nézve is súlyos egészségkárosító hatásuk lehet.

Önkéntesen igénybe vehető a permetezőgépek felülvizsgálata

Európai Uniós jogszabály szerint a tagállamokban a permetező gépeknek legkésőbb 2016. november 26. napjáig műszaki felülvizsgálaton kell átesniük. E dátumot követően az EU területén csak sikeres műszaki felülvizsgálaton átesett permetező gépeket lehet növényvédelmi tevékenységre használni.

Érvényesítette már az őstermelői igazolványát?

Érvényesítette már az őstermelői igazolványát?

Új rozsdabetegségek fenyegetik a búzát

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének tanulmányai szerint a sárga- és vörösrozsda-betegségek új típusai jelentek meg tavaly a világ különböző pontjain.

Csupaszcsigák okozhatnak új növényvédelmi kihívást a szántóföldeken

A klimatikus és agrotechnikai tényezők fokozatos és intenzív változása folyamatosan új növényvédelmi kihívások elé állítják a szakembereket. Ilyen új megoldandó problémát jelent a csupaszcsigák szántóföldi termesztett növénykultúrákban történő térnyerése és károsítása.

Drótférgek tavaszi felmérése és veszélyességi küszöbértékük

A drótférgek (a pattanóbogarak lárvái) a termesztett növényeinkben okozott kártételük miatt nagy gazdasági jelentőségű, veszélyes kártevőnek számítanak. Szántóföldön elsősorban kukoricában és napraforgóban okozhatnak különösen nagy kárt. Vizsgálatok alapján a legjelentősebb pattanóbogár egyedszám a Tiszai-Alföld...

Új lehetőség a talajfertőtlenítésre sterilizálás nélkül

A növényvédelem egyik legproblémásabb pontja ma a talajfertőtlenítés kérdése. Ennek oka elsősorban a rendelkezésre álló hatóanyagok egyre csökkenő száma. Ez a kérdés különösen az intenzív (fólia, üvegház) termesztés esetén okoz komoly gondokat.

Kukorica és Búza Konferenciák 2 vidéki városban is

Mintegy 2 millió hektáron hozzávetőlegesen 200 ezer gazda és agrárvállalkozás termeszt évről-évre kukoricát vagy búzát Magyarországon.

Történelmi rekordok éve a 2016! - gazda

Heti Mezőgazdasági Cikkajánló 26. rész 2016. november 26.- december 2. közötti online cikkekből:

Torgyán József: a kormányfőnek az agráriumból kell kikerülnie

Az egykori agrárminiszter súlyos problémákról beszél, szerinte aAz Agrárszektor számolt be a Portfolio által szervezett, csütörtöki, Siófokon megtartott Agrárszektor 2016 konferenciáról, amelyen részt vett az első Orbán-kormány agrárminisztere, Torgyán József is.

Behajtja a NAK a befizetetlen tagdíjakat!

Megkezdte az elmaradt tagdíjak behajtását a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Az első felhívásokat a tartozásról december közepéig a legnagyobb adósok már meg is kapják.

A gazdák pénzét adná a migránsoknak az EU?

Példátlan támadásra készül az Európai Bizottság, amely hátrányosan érinti a gazdákat. A gazdáktól teljesen független, migráns válság miatt kialakult helyzetet, a brüsszeli bürokraták a gazdák pénzéből, a közös agrárpolitika terhére akarják megoldani –hangoztatta a miniszter.

Ha bio, akkor 51,6 milliárd forint

Komoly pénzösszegek érkeznek hazánkba az Európai Uniótól 2020-ig, amelyek egy része a mezőgazdaság támogatására fordítható.

Ki mint vet...

Nagygazdák és balkonkertészek egyaránt különféle mezőgazdasági okos szerszámokkal virágoztathatják fel veteményeseiket.

Már csak a plasztik igazolvány érvényes!

Október elsejétől már csak az új, plasztik alapú őstermelői igazolványokkal igazolhatják tevékenységüket azok az őstermelők, akik megigényelték a kártyát.

Megjelent az új AKG!

A Miniszterelnökség új, 40 milliárd forint keretösszegű agrár-környezetgazdálkodási pályázatot hirdetett meg.

Lovakban mutatták ki a Nyugat-nílusi vírus fertőzést három megyénkben is!

Augusztus óta Pest, Fejér és Heves megyében is kimutatták lovakban a Nyugat-nílusi vírus fertőzést. A NÉBIH és a Magyar Lógyógyász Állatorvosok Egyesületének (MLGYÁE) közös munkacsoportja felhívja a lótartók figyelmét, hogy a betegség bejelentés köteles, forgalmi korlátozással azonban nem jár.

Csak a képet kell nézni, és minden világos...

Az elmúlt négy évben 300 juhot loptak egy angol gazdától, de mostantól nem lesz nehéz a nyomára bukkanni az eltulajdonított jószágoknak.Ugyanis rikítanak.

Magyarország lehet a napraforgó legnagyobb európai termelője - gazda

- Magyarország lehet a napraforgó legnagyobb európai termelője

Nem függesztik fel a borászati pályázatot!

Biztosan nem függeszti fel a Miniszterelnökség a Vidékfejlesztési Program borászati felhívását a pályázat első értékelési szakaszának vége előtt.

Okosfarmok, okostehenek, okostraktorok - gazda

- A jövő okosfarmjain a tehenek összeköttetésben lesznek a nettel.

Gazdálkodók bejelentési kötelezettségei

A gazdálkodókat támogatási körtől függően számos bejelentési kötelezettség terheli, melyek elmulasztása esetén szankciókra számíthatnak az illetékes ellenőrző hatóság, illetve a támogatást kifizető hivatal felől.

Internetre csatlakoztatott tehenek posztolhatnak a fészre

Nem is olyan régen, még fejkendős, otthonkás asszonyok ültek le megfejni a tehenet, amit hazahajtottak a közlegelőről estefelé. Most meg ott tartunk, hogy a lépésszámlálóval felszerelt marhára rá sem kell nézni a gazdának, hiszen az adatokat monitorról leolvasva is tudja: ivarzik tehene.