Michelle Obama főzősulija, szigorúan csak gyerekeknek

A volt amerikai elnök felesége, Michelle Obama is szerepel a Netflix gyerekeknek szóló új, Waffles & Mochi című bábfilmsorozatában, melynek célja, hogy megismertesse a srácokkal az otthoni főzés örömeit a készételek fogyasztásával szemben.

Összemelegedett George Bush és Michelle Obama

George W. Bush, a korábbi amerikai elnök a People -nek beszélt arról, hogy ő és Michelle Obama remekül kijönnek egymással.

Divattervezői bojkott Melania Trump ellen

Sophie Theallet divattervező, aki Michelle Obamát öltöztette, nyílt levélben sürgeti a divattervezőket, hogy csakúgy, mint ő, tagadják meg, hogy Donald Trump feleségével dolgozzanak – írja a nuus.hu .

Magassarkúban járó majomhoz hasonlították Michelle Obamát

Egy Barack Obama elnök feleségére, Michelle Obamára tett rasszista megjegyzés miatt lemondott kedden egy amerikai kisváros polgármestere.

Miért nem mer nyitott szájjal mosolyogni Szijjártó Péter?

A Magyar Távirati Iroda közölt egy fényképet a külügyminiszterrőll, amint Michelle és Barack Obama között áll kicsit tétován.

7 + 1 bölcsesség Michelle Obama-tól, amit minden nőnek tudni kéne

Michelle Obama-t az Amerikai Egyesült Államok elnökének feleségeként ismertük meg, de azt talán már kevesebben tudják róla, hogy eredeti hivatását tekintve ügyvéd, tanított két chicago-i egyetemen, s emellett nagyon tehetséges író is.

Meglepettnek tűnik Orbán Viktor Obama mellett

A washingtoni Fehér Ház által közzétett képen Barack Obama amerikai elnök és felesége, Michelle Obama fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt az ENSZ Közgyűlése 70. ülésszakán a New York Palace Hotelben 2015. szeptember 29-én.

Így lett Michelle First Lady

Sokak szerint még a férjénél is népszerűbb, pedig soha nem mászott bele a politikába, tradicionális anya és feleség szerepet képvisel.

Botrány a Fehér Házban! Obamát megbüntette a felesége: „Mától a kutyaólban alszol!“

Nehéz helyzetbe került az Egyesült Államok elnöke, miután oda nem illő megjegyzést tett a kaliforniai főügyész, Kamala Harris kinevezése apropóján.

Mrs. Obama a legbefolyásosabb asszony a Glóbuszon

Michelle Obama államfőket, vállalatbirodalmak fejeit és számos hírességet utasított maga mögé azon a listán, mely a legbefolyásoabb nőket rangsorolja.

Michelle Obama a világ legbefolyásosabb nője

Michelle Obama a világ legbefolyásosabb nője

Kutyadivat, bonbon táskák, Rihanna

Megdöbbentő, nevettető, divat-szakértős válogatás az elmúlt idők legérdekesebb cikkeiből a magyar divatweben!

Ismét új külsővel tündököl Rihanna!

Pezsgőszínű selyem estélyiben érkezett a Glamour magazin Év Női Díjátadójára Rihanna.

Michelle Obama szereti a luxust

Az amerikai elnök felesége túlzottan kedveli a luxust.

Beyoncé dalt ajánlott Obama lányainak

Az énekesnő washingtoni koncertjén részt vett az amerikai elnök két kislánya és felesége is.

Az Obama család párizsi kiruccanása

Az Obama család egy hétvégét Párizsban töltött, az elnök Európai diplomáciai körútjának befejeztével.

Mennybe megy Michelle Obama divattervezője

Akinek az amerikai elnök felesége egyengeti a karrierjét, szerencsés embernek mondhatja magát.

OurFashion - Michelle Obama az amerikai Vogue címlapján

A márciusi amerikai Vogue címlapján Michelle Obama szerepel.A képen egy magenta színű ruhát visel a first lady, amit - csak úgy mint a beavatási báli ruháját - Jason Wu tervezett.

Mrs. Obama diktálja a divatot!

Aki még nem hallotta Jason Wu nevét, az most szélsebesen tanulja meg.

A first ladyk királynője: Michelle Obama

Modern, posztfeminista, független, okos, magabiztos és annyira normális, hogy az már szinte arcpirító..