Kis csoport menekültet fogtak a rendőrök

Jogellenesen jutottak be az ország területére azok a külföldiek, akiket Bács-Kiskun megyében tartóztattak fel – közölte a rendőrség szombaton.

Szörnyű részletekre derült fény a csoportos nemi erőszak tárgyalásán

Szörnyű részletek derültek ki annak a 11 migránsnak a bírósági tárgyalásán, akik a vád szerint két és fél órán keresztül erőszakolt...Ször­nyű rész­le­tek de­rül­tek ki annak a 11 mig­ráns­nak a bí­ró­sági tár­gya­lá­sán, akik a vád sze­rint két és fél órán ke­resz­tül erő­sza­kol­tak egy 18 éves...

Négy menekültet fogott el a rendőrség

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba négy migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.

Magyarországig jutott a híre, hogy pár százan tüntettek Szlovéniában a migránsok miatt

Közel háromszázan tüntettek a délkelet-szlovéniai Crnomelj városában a migráció ellen, mert szerintük a kormány és a rendőrség nem tesz eleget az állampolgárok biztonsága érdekében – közölte a szlovén közszolgálati televízió helyszínen tartózkodó tudósítója szombaton.

Fejkendős nők árasztották el a bécsi közparkot, az alpolgármester kiakadt

Fej­ken­dős nők árasz­tot­ták el a bécsi köz­par­kot, az al­pol­gár­mes­ter ki­akadt

Bevándorlókkal riogatva kampányolt egy fideszes politikus

Sorsdöntőnek nevezte a május 26-i EP-választást Vécsey László fideszes képviselő szombaton Gödöllőn, aki szerint könnyen előfordulhat, hogy a település "betelepítési vagy bevándorlási célponttá válik".

Menekültrazzia volt Hercegszántónál

Negyvenöt illegális bevándorlót tartóztattak fel a rendőrök szombaton Hercegszántónál – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

A Fidesz szerint a határok védelmét tartják a legfontosabbnak az emberek

A határok védelmét tartják az egyik legfontosabb kérdésnek az emberek – jelentette ki a Fidesz országgyűlési képviselője Budaörsön kedden.

Vendégmunkások ezrei húzzák fel a Mol új üzemét Tiszaújvárosban

Konténervárosban fognak lakni.

Svédország a pusztulás felé tart

Vá­lasz­tási ígé­re­té­vel szem­ben nem las­sítja, hanem gyor­sítja az or­szágba ér­kező mig­rá­ciót a be­ván­dor­lás­párti bal­ol­dali kor­mány Svéd­or­szág­ban. Nem­csak a csa­lád­egye­sí­té­se­ket könnyí­tené meg a szoc­dem ka­bi­net, hanem az Isz­lám Állam ter­ro­ris­tá­i­nak a...

Leszúrt férfi rokonai bénították meg a kórház sürgősségi osztályát

A rend­őrök­nek több mint 50 be­ván­dor­lót kel­lett ha­za­kül­de­nie. A sür­gős­ségi osz­tály két órán át volt szinte szó sze­rint blo­kád alatt.

Macedón kamionon jöttek volna Magyarországra a menekültek

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba három illegális migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.

Ausztrália már megmutatta, hogy megállítható a migráció – állítja a volt főtanácsadó

Európában sokan gondolják, hogy nem lehet megállítani a migrációs hullámot, de Ausztrália már megmutatta, hogy megállítható – mondta Mark W. C. Higgie, Tony Abbott volt ausztrál miniszterelnök nemzetközi, migrációs és határvédelmi egykori főtanácsadója vasárnap Budapesten.

Tehervonat rejtett menekülteket Kelebiánál

Egy tehervonat vagonjában megbújva próbált meg jogellenesen bejutni az országba két migráns Kelebiánál – közölte a rendőrség honlapja .

Ágoston László: Mindannyian ezer féle módon vagyunk kisebbség

Azt hiszem, a legnagyobb különbség köztem és sok olvasóm között, hogy amikor muszlimokról, melegekről, menekültekről vagy bármi hasonlóról beszélünk, ők témákat látnak, amíg én arcokat.

Négy menekültet kaptak el a magyar rendőrök

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba négy migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket – írja a rendőrség honlapja .

Aljas, alattomos provokáció a Sea Watch 3 ügye

Ide­ig­le­nes in­téz­ke­dés­ként a stras­bourgi Em­beri Jogok Eu­ró­pai Bí­ró­sága (EJEB) éle­lem, ivó­víz, il­letve or­vosi el­lá­tás biz­to­sí­tá­sára szó­lí­totta fel az olasz kor­mányt a Szi­cí­lia part­ja­i­nál vesz­teglő, Sea Watch 3 nevű men­tő­hajó fe­dél­ze­tén tar­tóz­kodó...

Lebukott a köztévé! Évekkel ezelőtti videóval hazudnak!

Sokkoló, megdöbbentő – ezekkel a szavakkal illették az M1 hétfő esti híradójában azt a felvételt, amit állítólagosan egy bécsi nézőjüktől kaptak, és „Migráns tombolt Bécsben” címmel mutattak be.

Gyorsvonat padlásterében találtak rá a menekültekre

Egy gyorsvonat padlásterén megbújva próbált meg jogellenesen bejutni Magyarországra három illegális migráns, közölte a rendőrség .

Hatalmas migrációs nyomás a határon!

A kerítés azonban állja a terhelést!

Karácsonykor sem szűnik meg a kormányhoz közeliek rettegése a migránsoktól

A Törökországban tartózkodó bevándorlók is tudják, hogy a balkáni útvonal előbb-utóbb újra megnyílhat előttük Európa felé – mondta ifj. Lomnici Zoltán az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában kedden.

Öt férfi molesztált egy bedrogozott 15 éves lányt a szükségszállón

A tinédzser ezt követően már csak arra emlékszik, hogy a város egyik utcáján idegenek szólongatják.

246 migráns életét mentették meg a spanyolok

Kétszáznegyvenhat, Spanyolország partjai felé tartó bevándorlót mentettek ki szombaton több csónakról a Földközi-tengeren a spanyol fejlesztési minisztérium alá tartozó Tengerbiztonsági és Mentési Egyesület (SASEMAR) tagjai.

Amerikai vígjáték készül az illegális migrációból

Egy illegálisan az Egyesült Államokban élő iráni család mindennapjairól szóló vígjátéksorozaton dolgozik együtt az ABC Studios és Reese Witherspoon Oscar-díjas amerikai színésznő médiacége, a Hello Sunshine.

90 évet kaptak a tanárnőt csoportosan megerőszakoló irakiak

Ko­ráb­ban nyolc iraki mig­ránst ítél­tek el Bécs­ben, mert be­bi­zo­nyo­so­dott, hogy 2015 szil­vesz­te­ré­nek éj­sza­ká­ján cso­por­to­san meg­erő­sza­kol­tak egy német tu­ris­ta­lányt.

Néha be akarnak hozni pár migránst, most egy teherautó bukott le

A Csongrád megyei nyomozók őrizetbe vettek két román állampolgárságú férfit, akik 11 illegális migránst akartak az ország területére, onnan pedig Nyugat-Európába szállítani – írja a police.hu .

Megint két tüntetőcsoport feszült egymásnak Németországban a menekültek miatt

Szívet az uszítás helyett (Herz statt Hetze) jelszóval néhány ezer ember gyűlt össze szombat délután a németországi Chemnitzben, hogy tüntessen az idegenellenesség ellen. Kora este ugyancsak ezrek részvételével megkezdődött a tüntetés a szövetségi kormány menekültpolitikája ellen is.

Magukra hagyták a tengeren a menekülteket, feljelenik a parti őrséget is

A Proactiva Open Arms spanyol nem kormányzati szervezet (NGO) szombaton gondatlan emberölés és elmulasztott segítségnyújtás miatt feljelentette a panamai zászló alatt hajózó Triades kereskedelmi hajó kapitányát és a líbiai parti őrséget a spanyol rendőrségen, miután az NGO mentőhajója, fedélzetén egy kameruni nővel – aki...

Új kor: Olaszország mentések után rögtön kitoloncolásokat hajt végre

Olaszország azonnali hatállyal kitoloncol 57 tunéziai migránst, akiket a Földközi-tengeren mentettek ki – jelentette be szombaton Matteo Salvini olasz belügyminiszter, mindössze órákkal azután, hogy az illegális bevándorlók partra szálltak.