"Magasztallak téged, Atyám" – Orbán Gáspár köszöntötte híveit

Nem volt félház a Felház rendezvényén. Mintegy 2500 embert sikerült összeverbuválnia a vallási közösségnek, melynek egyik vezetője a miniszterelnök fia.

Pszichológus: Orbánt rugdosta az apja gyerekkorában, ma is rettegésben él

Dr. Varga Zoltán pszichológus adott interjút a Vasárnapi Híreknek arról, hogy miért lettek olyanok a magyar vezetők, amilyenek. Különös tekintettel a jelenlegi miniszterelnökre, Orbán Viktorra.

Terrortámadást követtek el a szerb miniszterelnök ellen

Robbanószerkezetet dobtak, valamint automata fegyverből rálőttek vasárnap hajnalban a koszovói Zubin Potokban arra a csarnokra, ahol a tervek szerint Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök tart a nap folyamán kampányrendezvényt – értesült a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).

Oszkó Péter nem akar miniszterelnök lenni

A Bajnai-kormány pénzügyminisztere úgy látja, az ellenzék hatalmas hibát követ el azzal, hogy képtelen a kormánnyal szemben politikai alternatívát felmutatni. Pedig sok a magas labda. Oszkó Péter a Vasárnapi híreknek  adott interjút.

Orbán hamarosan ismét értékeli az évet

Február 28-án tartja idei évértékelő beszédét Orbán Viktor Budapesten, a Várkert Bazárban – erősítette meg Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője a Magyar Idők értesülését hétfőn az MTI-nek.

Orbán influenzásan keveset dolgozik­

Betegen is dolgozik Or­bán Viktor miniszterelnök, csak kevesebbet – közölte a kormányfő sajtósa.A hír előzménye, hogy csak egy órán keresztül tartott a kormány szerdai ülése, mivel Orbán influenzás lett, így a Fidesz választmányi ülésére sem tud elmenni.A kijelentésben látszólag semmi szokatlan nincs, hiszen a felnőtt...

Orbán Viktor: "A magyar emberek érzik, hogy a kormány céljai reálisak"

A migránsok beengedéséről, Európa jövőjéről, a visegrádi országok sikeréről, Ákosról beszélt Orbán Viktor a Magyar Időknek adott interjújában, valamint arról is, miért nem lép be Magyarország ma az eurózónába és hogy szerinte ma minden dolgozni vágyó magyarnak jobban megy a sora, mint hat éve.Szerinte az, aki ma dolgozni...

„A Teleki-kutatásban még mindig sok a homályos folt” – interjú Nyári Gáborral

Nyári Gábor történész 2012-ben végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán (PPKE BTK), jelenleg ugyanitt PhD-hallgató. Fő kutatási területei a Horthy-korszak politikatörténete, valamint az 1945 utáni magyar emigráció. Nemrég megjelent könyvében Teleki Pál második miniszterelnökségét vette górcső...

Elhunyt a korábbi török államfő

Elhunyt a korábbi török államfő és miniszterelnök, Suleyman Demirel.

Orbán 2018-ban is miniszterelnök akar lenni

A miniszterelnök városlátogató turnéja ma Székesfehérvárra érkezett. Itt a Hír TV arról kérdezte, mik a jövőbeni tervei. Ezzel arra a mai sajtóhírre utaltak, amely azt a korábban már felmerülő pletykát feszegette, hogy a 2017-ben megüresedő köztársasági elnöki pozíciót Orbán Viktor venné át – írta az Index .

A luxemburgi miniszterelnök férfival házasodik össze

Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök házasságot köt belga partnerével a jövő héten, néhány hónappal azután, hogy az országban életbe lépett az azonos nemű párok házasodását legalizáló törvény - írja az MTI.

Lev Davidovicsot miniszterelnöknek!

A név megtévesztő, mert ő nem orosz.

M1: Orbán és a lila ötven árnyalata

Az elmúlt két napban nem kevesen kapták fel a fejüket s fejezték ki értetlenségüket amiatt, hogy vajon miért lett lila az M1 hírcsatorna arculatának a központi színe.  Ennek okait kezdte el boncolgatni a Cink .

Orbántól megkérdezték, milyen érzés első roma miniszterelnöknek lenni és válaszolt

A Blikk vendége volt Orbán Viktor, aki a Sztárchat keretében válaszolt az olvasók kérdéseire. Tamás nem bízott semmit a véletlenre és megkérdezte, milyen érzés Orbánnak első roma miniszterelnöknek lenni.

Minden párt és egyház gazdálkodjon tagdíjakból és adományokból!

Ezt javasolja Netszemle - Dr. Telkes józsef fejvadász - Facebook oldalán, arra a hírre reagálva, hogy a miniszterelnök megszüntetné a pártok állami támogatását. Ezt a Fidesz-frakcio ülésén vetette fel. Pár mondatot idézek az Origo cikkébol:

Megvan a rejtőzködő miniszterelnöki tanácsadó

Orbán Viktor tanácsadója elképesztően ügyesen rejtőzködik, nagyon ritkán látni, senki nem tudja, hogy pontosan miből él, hol lakik, mit csinál azon kívül, hogy a miniszterelnöknek ad tanácsot. Az RTL Klub viszont most megtalálta a rejtőzködő közszereplőt.

Híres Oroszlányiak 1.

Néhány alkalommal olyan Oroszlányon vagy a környéken született, ide származott, esetleg életének egy szakaszát itt töltő emberekkel foglalkozunk akik sokat tettek a városért, valami jelentőset alkottak itt (vagy tágabb környezetünkért)- most:Esterházy Móric.

Leesett az állam

Mármint annak olvastán, hogy az MTI 15 óra 18 perckor gyorshírben jelentette: „Újraválasztotta miniszterelnöknek a parlament szombaton Orbán Viktort. A Fidesz elnökét 130 igen szavazattal, 57 nem ellenében választotta ismét kormányfővé az Országgyűlés.”

Szabóné Müller Timea szocialista jelölt ülhetne be Bajnai Gordon helyére a parlamentbe. Nem fog. „Elfogadom a mandátumot, de lemondok róla”

Nem ül be az Országgyűlésbe Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője.

Igen, Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Bár egyesek rugóznak ezen a megszólításon (egy bizonyos levél kapcsán), szerintem semmi baj nincs vele. Hiszen az "Igen Tisztelt" nem Önnek, hanem az Ön által betöltött hivatalnak szól.

Meg fogsz lepődni, kit akar miniszterelnöknek a magyar

A nép nem Mesterházyt, hanem Korda Gyuri bácsit akarja, ha balról kell választania. Dopeman a fasorba' van, Bajnai Gordont fel se rakták a listára. Kép lentebb a szavazás állásáról.

Orbán Viktor és a termékelhelyezés

Mese kekszekkel megrakott asztal előtt készül a meglazított nyakkendőjű miniszterelnök keddi párizsi útjára – derül ki az Orbán Viktor Facebook-oldalán ma közzétett képről.

Az ország rohad, a gané meleg

Azt kellene megkérdezni, hogy kit kell éppen utálni, és nem szabad akarni jelöltnek.

Hogyan válasszunk miniszterelnököt? II.

Egy parlamentáris demokráciában a politikai napirendet a kormányfő úgy diktálhatja, ahogyan óhajtja és nem szégyelli. Minden szava és tette ezerszer többet számít kommunikációs szempontból, mint bármely más politikusé. Ha akarja, elveszi a show-t pártbeli vetélytársai elől, akik ugyancsak küzdenek a rivaldafényért, pl. nagy...

Orbán Viktor az orosz agrárminiszterrel tárgyalt

Az export növelését szolgáló kormányzati együttműködésről tárgyalt az orosz agrárminiszterrel Orbán Viktor miniszterelnök az Országházban szerdán.

Hogyan válasszunk miniszterelnököt? (I.)

A prezidencializálódás Európában a parlamentarizmus keretei között, de annak jelentőségét háttérbe szorítva zajlott. A 20. század második felétől megszűnik a politika klubjellege: a vezér egyre kiemelkedik a pártjából, a kormány kiemelkedik a parlamentből, és a miniszterelnök kiemelkedik a kormányból. Egyes volt és jelenlegi...

Két és fél éves, de már most okosabb Obamánál

A londoni kisfiú egyéves kora óta folyékonyan olvas, száz szót tud lebetűzni.

Átok ül a cseh miniszterelnöki házasságon?

A legutóbbi tíz év tapasztalatai alapján egy kis túlzással megállapítható, hogy akiből miniszterelnök lett Csehországban, az előbb-utóbb elvált feleségétől.  

Orbán emberségből jelesre vizsgázott

Egyedül vitt virágot egy sírra a magyar miniszterelnök.

Orbán Viktor vagyok, üdvözlöm!

Szeretnéd, ha téged is meglátogatna a miniszterelnök? Szavazz a poszt végén!