A Debreceni Egyetemen indít egészségügyi kutatási programot az MIT

A Debreceni Egyetem klinikai központjában indít egészségügyi kutatási programot a világ egyik vezető egyeteme, a Massachussetts Institute of Technology (MIT) – közölte a GE Healthcare az MTI-vel.

A hétvége legütősebb hírei – 2018. november 3-4

Akinek nincs ideje, indíttatása, lehetősége a hétvége folyamán nyomon követni, ki, mit, mikor, miért nyilatkozott és azzal kit, miért akart a sárba taposni, vagy az egekig magasztalni, az itt megtalálja a legfontosabbakat.

Te tudod, hogy a Samsung honnan kapta a nevét?

A kütyük egyre inkább behálózák a mindennapjainkat. Jelen vannak mobiltelefon, TV, táblagép formájában, de okos fogkefével mosunk fogat, s alváskor speciális órát viselünk, mely információt gyűjtve megpróbál a legideálisabb fázisban felébreszteni bennünket.

Paintball az aszteroidák ellen

Az MIT (Massachusettsi Műszaki Egyetem) egy diákja érdekes elképzeléssel állt elő: paintball-el, azaz festéklövedékekkel megváltoztatható annyira egy aszteroida pályája, hogy az ne csapódjon a földbe.

A MIT megfejtette a trópusi szélsőségeket

Egy új MIT tanulmány szerint 1°C-os hőmérséklet-emelkedés 10%-kal szélsőségesebb időjárást eredményez a trópusi régiókban.

ZeroN, lebegő labda a térben

Az MIT (Massachusetts institute of technology – Amerika talán legmenőbb kutatóegyeteme) média labornak keresztelt részlegén alkották meg ezt a „ZeroN” névre keresztelt eszközt, mely levitálni és mozogni képes háromdimenziós térben.

Mit mondjak, hogy bejöjjek neki?

Ha csajozási dumákat és tippeket keresel, hogy ilyesmivel nyűgözd le a kiszemelt csajt, akkor a hódítás legalsó lépcsőfokán állsz.

Csővezetékben szállított napsütés

Ha a speciális anyagból készült “akkumulátort” kitesszük a napra, akkor olyan folyékony anyagot kapunk, ami korlátlan ideig tárolja az energiát és akár csővezetékeken keresztül is eljuttatható a kívánt helyre.

Huszonötmillió forintot osztanak szét a határon túli magyar ifjúsági szervezetek között

Sepsiszentgyörgyön ülésezett a Magyar Országgyűlés Ifjúsági Albizottsága.

Mi az a wellness?

Maga a wellness szó már legalább a XVII.