Megérkezett az első Snapdragon 855 processzorral rendelkező mobil

Ma több készüléket is bemutatott a Lenovo, de a legérdekesebb mind közül a Z5 Pro GT, ami a Qualcomm jelenlegi legerősebb lapkájával rendelkezik.

Kisebb helyet foglal majd az előlapi kamera a Galaxy S10 kijelzőjéből

A Galaxy A8s után a mai napon a Huawei is bemutatta a “kivágott” kijelzős mobilját, úgy tűnik jövőre ez lesz a sláger és a Galaxy S10 is ezzel a megoldással fog érkezni.

48 megapixeles kamerával és lenyűgöző színválasztékkal érkezett a Nova 4

A Huawei Nova 4-ről az elmúlt hetekben már elég sokat hallottunk, ma végre bemutatta a kínai cég az eszközt és igen látványosra sikerült.

A Qualcomm is felturbózza a GPU-t

A Huawei által pár hónapja bemutatott GPU Turbo több gyártónak is ihletet adott, a Qulcomm is bejelentette saját GPU tuningját, ami a Snapdragon Elite Gaming nevet kapta.

Olcsóbbak lehetnek a jövőre megjelenő iPhone modellek a Samsungnak köszönhetően

Annak ellenére, hogy a Samsung és az Apple szokták szívni egymás vérét, a háttérben igen jó üzleti kapcsolatot ápolnak, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy jövőre is a dél-koreai cég lehet az Apple legnagyobb beszállítója.

Több vakut is kap hátlapjára a Huawei P30 és P30 Pro?

A közelmúltban megjelenő Mate 20 széria után a Huawei P termékcsaládja veszi áta stafétabotot, a bejelentésre 2019-ig biztosan várnunk kell, de ez nem akadálya annak, hogy megtudjunk pár érdekesebb információt az érkezőben lévő modellekről.

Promóciós képek érkeztek a Honor V20-hoz

A Honor V20 az elmúlt időszakban sokat hallatott magáról, sőt a gyártó saját maga is elárult pár érdekesebb információt a telefonról, melyhez most több promóciós kép is érkezett.

Megérkezett a dupla kijelzős Vivo mobil

A korábbi híresztelésekkel ellentétben nem Vivo Nex 2 néven debütált a cég legújabb csúcsmobilja.

48 megapixeles kamerával jöhet a Huawei Nova 4

A Huawei Nova 4 bemutatójáig már csak kevesebb mint egy hetünk van hátra, a készülék a napokban a TENAA-nál is járt és most újabb fontos információk derültek ki róla.

McLaren Edition-t kapott a OnePlus 6T

A OnePlus és a McLaren partnerszerződésének köszönhetően a mai napon bemutatták a 6T limitált szériás változatát, ami több újdonságot is kapott az alapmodellhez képest.

Több fontos infó is kiderült a Honor View 20-ról

Honkongban egy kisebb sajtótájékoztatót tartottak, melynek főszereplője a Honor View 20 volt, több fontos részletet is elárultak az újdonságról.

Trendi belépő szintű Huawei mobil mutatkozott be

Manapság egyre több gyártónál találkozhatunk színátmenetes hátlappal és a vízcsepp alakú notch szépen kezd divatba jönni hála a Mate 20-nak.

Videó és hardverspecifikációk szivárogtak ki a Vivo NEX 2-ről

Már korábban is lehetett hallani arról, hogy érkezőben van a Vivo NEX folytatása, ami a Nubia X-hez hasonlóan kettő kijelzővel is rendelkezik.

Fotókon a Samsung Galaxy A8s

A Samsung Galaxy A8s-ről már elég sokat hallottunk az elmúlt hetekben, de az eddig látott renderképeken kívül valós képen nem láthattuk a készüléket.

Viszik a Pocophone-t mint a cukrot

Már három hónapja van lehet megvásárolni a Xiaomi almárkájának első mobilját, az alacsony áron, de erős hardverekkel beszerezhető készülékről eddig is lehetett sejteni, hogy népszerű a felhasználók körében, most pedig a Xiaomi nyilvánosságra hozta, hogy mennyit is adtak el belőle.

Fotókon pózol a Huawei Nova 4

Egész jól mutat a szenzorszigetet lecserélő kivágás a telefonon és azt is megtudtuk, hogy az ujjlenyomat olvasó hol helyezkedik el.

Januárban jön az első in display előlapi kamerás Honor mobil

Nagyon úgy néz ki, hogy az idén meglehetősen népszerű notch-ot jövőre leváltja a Galaxy A8s-el és a Nova 4-el érkező “kivágásos” megoldás, a Honor már készül is az év elejére egy ilyen telefonnal.

Lenovo Z5s – a nevető harmadik

A Lenovo Z5s-ről már hallottunk az elmúlt hetekben mivel a TENAA-nál is járt a készülék, illetve videón és fotókon is feltűnt a modell, ami a Huawei Nova 4-hez és a Galaxy A8s-hez hasonlóan in-display előlapi kamerával fog érkezni egy picit előbb mint a másik két gyártó hasonló mobilja.

Sunyi módon előzi be a Samsung a Huawei-t

Pár órára rá, ahogy a Huawei közzétette első kijelzőbe helyezett előlapi kamerás mobilja bemutatójának időpontját a Samsung is bejelentette, hogy mikor érkezik a Galaxy A8s, természetesen a Huawei eseménye előtt.

Renderképeken tűnt fel a Galaxy S10 Plus

A Samsung hajlítható mobilja mellett mondhatjuk, hogy a Galaxy S széria következő tagja lehet az ami leginkább lázban tartja a felhasználókat, a dél-koreai cég is sokat vár a jövő év elején bemutatkozó készüléktől, melynek nagyobb változatáról renderképek láttak napvilágot.

Megvan a Huawei Nova 4 bemutatójának időpontja

A múlt héten már sejthető volt, hogy decemberben fog debütálni a Huawei első olyan mobilja melynek előlapi kamerája a megjelenítőben lévő “kivágásban” kap majd helyet, most pedig meg is van a pontos dátum.

Koncepcióképen az in-display előlapi kamerás Huawei Nova 4!

A Huawei-nél gőzerővel dolgoznak azon, hogy ők adják ki elsőként a Samsung által csak Infinity O névre keresztelt megjelenítővel rendelkező készüléket. A mai nap folyamán már egy fotót láthattunk egy rejtélyes készülékről ami ilyen kijelzővel rendelkezik, most pedig egy koncepciókép is megjelent róla.

Kiszivárogtak a Galaxy M10 hardverspecifikációi!

Miután a Samsung csúcskategóriájában megismerkedhettünk a felhozatallal, az olcsóbb modellek kapják meg a főszerepet, a Galaxy A széria mostanában már többször is hallatott magáról, de az új M sorozatról még elég keveset tudtunk.

Már a McLaren-nel kóperál a OnePlus

Az autómárkákhoz kötött limitált kiadású mobiltelefonokból az utóbbi időben egyre több jelent meg. A OnePlus-t korábban már összefüggésbe hozták a Porsche-val, de úgy tűnik más lesz a befutó.

Valódi fotón tűnt fel egy lyukas kijelzős mobil

Már a Samsung és a Huawei is készül az első olyan megjelenítővel rendelkező telefon bemutatására melyen az előlapi kamera keret és notch mentes elhelyezést kap, a kínaiak nagyon fejükbe vették, hogy beelőzik a dél-koreaiakat, de egyenlőre még nem világos, hogy kié is lesz az első hely ezen a téren.

Csökkenti a termelést az Apple, mivel az értékesítések száma nem érte el a kitűzött célt

Mivel az idei iPhone készülékek bemutatója is pont az előző negyedév zárása előtt volt így nem tudni, hogy fogynak a cupertinoi cég mobiljai, de a legfrissebb pletykák szerint, nem a várt eredményeket hozzák.

Mobilos válságról és a Galaxy 10-ről beszélt a Samsung mobilos üzletágának vezetője

A Samsung rekord magas bevételeket produkált ebben az évben, ami leginkább a más gyártók részére eladott kijelzőknek és egyéb perifériáknak volt köszönhető, de úgy tűnik a mobilos részlegnél egyáltalán nincsenek megelégedve az eladásokkal.

Még nagyobb megjelenítőt kap a Note széria?

Ugyan a Galaxy Note 10 bemutatója még egy kicsit odébb van, mivel előbb a Samsung hajlítható megjelenítővel rendelkező mobilja a soros, melyet a Galaxy S sorozat következő tagjai követnek majd, de ez nem akadálya annak, hogy ne szivárogjanak az infók a készülékről.

A hónap végén jön a Nubia Red Magic Mars

A Nubia elárulta, hogy november 28-án fogja bemutatni legújabb gamer mobilját, ami Nubia Red Magic Mars néven fog érkezni.

Hamarosan élesben kezdik tesztelni a Huawei összecsukható mobilját

Azt már tudjuk, hogy akárcsak a Samsung, a Huawei is dolgozik egy összecsukható telefonon. Erről az eszközről eddig nem valami sokat hallottunk, de most kiderült pár lényeges infó róla.