Még az 5G sincs teljesen kiépítve, de a Samsung már a 6G-n dolgozik

Ugyan az 5G még mondhatjuk meglehetősen gyermekcipőben jár, de ez nem akadálya a technológia fejlesztésének, ennek kapcsán a Samsung el is árulta, hogy ők már dolgoznak a következő generációs hálózaton.

A Huawei szerint továbbra is megállás nélkül folyik telefonjaik gyártása

A közelmúltban felröppentek olyan hírek miszerint a Foxconn az embargó hatására csökkentette a Huawei mobilokba való alkatrészek gyártását, most megérkezett a kínai cég hivatalos közleménye is, melyben kifejezetten cáfolják ezt a pletykát.

Újabb mobillal bővül a Redmi Note 7 szériája

A hét elején már megtudhattuk, hogy hamarosan egy újabb mobillal fog bővülni a Redmi Note 7 termékcsalád és úgy tűnik, hogy a jövőhéten meg is kapjuk a beígért készüléket.

Fotón tűntek fel a Xiaomi Mi Mix 4 hardverspecifikációi

Ugyan a Xiaomi Mi Mix 4 debütálásáig még biztosan van pár hónapunk hátra, azonban valakinek sikerült lencsevégre kapni a telefon hardveres összetevőit melyek hozzák a csúcsmobiltól elvártakat.

Érkezőben a Huawei következő 5G-s mobilja a Mate 20X 5G

A Huawei lassan már a második 5G kapcsolatra is alkalmas telefonjának bemutatójára készül, ez a mobil pedig nem más mint a korábban már beharangozott Mate 20X 5G változata.

Összegyűjtöttük amit az iPhone XE-ről eddig tudunk

A hónap elején hallottunk először az iPhone XE-ről, ami a szóbeszéd szerint az iPhone SE utódja lehet, az eddigi kiszivárgott infók elég változatosak, most összegyűjtöttük azokat a pletykákat amit eddig tudunk a mobilról.

Pazar látványt nyújt a Sharp vertikálisan összehajtható mobilja

A múlt hónapban a Sharp szabadalmaztatott egy egy függőlegesen összecsukható telefon, ma pedig már a vállalat be is mutatta a készülék prototípusát ami valóban olyan érdekesnek tűnik mint ahogy azt a terveken is láthattuk.

Három változatban érkezhet a OnePlus 7

A OnePlus eddig évente kettő telefont dobott piacra, az alapmodell az év második felében kapott egy T variánst, ami leginkább dizájnbeli változásokat szokott hozni, de azért a hardveren is szoktak csiszolni picit. Egy indiai forrás szerint a OnePlus 7-ből idén három változat érkezésére lehet számítani, ezek a OnePlus 7, OnePlus 7 Pro...

Gyorstöltéssel és kisebb kijelzővel debütált a Galaxy A20e

Már nem csak a Galaxy S10 szériában találunk “e” modellt, ugyanis az elmúlt hetekben bemutatott Galaxy A20 is kapott egy Galaxy A20e variánst, ami elődjéhez képest kisebb kijelzővel, de szintén 15W-os gyorstöltéssel érkezett.

Érdekes kamerarendszerrel érkezett a Galaxy A80

A Galaxy A80 talán az egyik legkülönlegesebb mobil amit az elmúlt években kaptunk a Samsungtól. Nem felső kategóriás készülékről van szó, mégis szakított a gyártó az eddig megszokott külsővel és egy különleges szétcsúsztatható házat álmodtak meg az eszköznek forgatható kamerával.

Borzalmas kameradudorral jöhet az egyik idei iPhone

Ugyan az idei iPhone modellek debütálásáig azért még van pár hónapunk, de ettől függetlenül már jó ideje tart a fejlesztés, ebből adódóan pedig elkerülhetetlen, hogy kiszivárogjanak információk vagy képek az újdonságokról, jelen esetben az utóbbiról van szó és eléggé meglepődtünk a látottakon.

Kameralyukkal érkezett a Nokia X71

Tajvanban mutatkozott be a HMD Global legújabb felső középkategóriás készüléke a Nokia X71, ami egy kicsit más néven (valószínűleg) pár hónap múlva nálunk is beszerezhető lesz.

Kulcsfontosságú embert veszített el az Apple?

Közel tíz év után az Apple egyik vezető chip tervezője távozott a cupertinoi cégtől, ami akár tovább is ronthatja a vállalat helyzetét a konkurenciával szemben.

Egy hétig tart a Google április 1-jei tréfája amit a Térképből érhetünk el

A Google minden évben szokott készülni valamivel április 1-re, ezúttal a Térkép alkalmazásban helyeztek el egy kis unaloműzőt, ami sokaknak nagyon ismerős lehet.

Április 8-án jön a forradalmi Nubia Alpha

A február végén megtartott MWC-n hallottunk először a Nubia különleges hajlítható eszközéről a Nubia Alpha-ról ami a mai trenddel ellentétben nem egészen egy hajlítható telefon, hanem inkább egy okosóra, de a mobilok összes főbb képességével rendelkezik.

Kiderült milyen hardverekkel érkezik a Nokia X71

A napokban a HMD global kiküldte meghívóit egy április 2-án esedékes bemutatóra, ahol a Nokia X71 vagy globális nevén a Nokia 8.1 Plus-ról rántják le a leplet, a készülék hardveres összetevői most a Geekbenchnek köszönhetően elég sokat megtudtunk.

Mégsem jön az Apple vezeték nélküli töltője az AirPower

Körülbelül 18 hónap elteltével az Apple bejelentette, hogy az AirPower névre keresztelt vezeték nélküli töltőpadjukat mégsem dobják piacra.

Három kamerával és Kirin 710-el debütált a Huawei P30 Lite

Ugyan a tegnapi párizsi rendezvényen a Huawei P30 és P30 Pro kapta a főszerepet, a két új készülékkel együtt debütált a Huawei P30 Lite is, ami csak úgy feltűnt a semmiből a gyártó kanadai weboldalán.

Első helyre ugrott a Huawei P30 Pro a DxOMark kamera tesztjén

A tegnap debütáló Huawei P30 Pro-ról már megtudtunk pár érdekességeket a megjelenés előtti teszteknek köszönhetően, a mostanában igen népszerű DXOMark is tesztelte a csúcsmobil kameráit, mondanom sem kell, hogy nem meglepő eredményeket kaptunk.

Versenyképes áron érkezett a Huawei P30

Csúcsmobilhoz képest olcsóbban, de fejlett kamerarendszerrel mutatkozott be a méreteiben kisebb Huawei P30.

Különleges mobil járt a Geekbench-nél

A napokban a Geekbench különleges látogatót kapott, a Samsung Galaxy Fold futott egy kört a népszerű benchmark applikációban és egy érdekesség is kiderült a készülékről.

Véletlenül felkerültek a P30 és P30 Pro képek a Huawei weboldalára

A Huawei Holland weboldalán egy bakinak köszönhetően rövid ideig látható volt több kép is a Huawei P30 és P30 Pro-ról, a fotók ez eddigieket megerősítették, de azóta már leszedték őket.

48 MP főkamerával és 16 MP periszkópos előlapi kamerával érkezett az Vivo X27

A Vivo V15 Pro-hoz nagyon hasonló dizájnnal, de erősebb hardverekkel és akkumulátorral debütált az Vivo X27.

Videón látható működés közben a Samsung Galaxy Fold (gyűrődéssel a kijelző közepén)

Több mint egy hónappal a startot megelőzően két perces videón tűnt fel a Galaxy Fold egy rendellenes gyűrődéssel a megjelenítő közepén.

Április 10-én három mobillal bővül a Galaxy A széria

A Samsung Galaxy A sorozat az elmúlt két hónapban három mobillal is gazdagodott, elsőként a Galaxy A50 és A30-at mutatta be a dél-koreai gyártó melyeket a Galaxy A10 követett és most úgy tűnik pár hét múlva még három telefonnal bővül a termékcsalád.

Android Q-val és Snapdragon 855-el tesztelték a Poco F2-t

Az idei év talán egyik legjobban várt mobilja a Xiaomi Pocophone F2 lesz, már az előző modell is nagyon jó áron érkezett, ahhoz képest, hogy Snapdragon 845 lapkával rendelkezett, most pedig nagyon úgy néz ki, hogy hamarosan itt a következő generáció.

Megérkezett a pénztárcabarát Redmi 7

A Redmi Note 7 és Note 7 Pro után megérkezett a széria legújabb tagja a Redmi 7, ami bombasztikus árának köszönhetően biztosan nagyon népszerű lesz.

Letarolhatja a piacot a Huawei dupla kijelzős mobilja

A Huawei nemrég egy olyan telefon terveit védette le, ami a Vivo NEX Dual Display Edition-höz hasonlóan kettő kijelzővel rendelkezik. Ha minden igaz ez a készülék akár az ősszel érkező Mate 30 Pro is lehet.

Már Európában is beszerezhető a Nokia 9 PureView

A február végén bemutatott Nokia 9 az Egyesült Államokban már a hónap eleje óta kapható, de Európába még csak most kezd elérhetővé válni a készülék.

Kevesebb RAM-al tér vissza a Huawei Nova 4

A Huawei első lyukas kijelzős telefonja a Nova 4 egy újabb változatot kapott, ami az eddig 8 GB rendszermemória helyett csak 6 GB-al rendelkezik.