A szemétkukában, hideg vízben volt kénytelen fürdeni egy koronagyanús beteg a Korányiban, ahol mocskos, wc és fürdő nélküli szobába zárták napokra

Tilos kijönniük, de a szobákban csak hidegvizes mosdó és bűzlő mobil wc van.

Ihatatlan, mocskos víz folyik a csapból Baján

Sötétbarna víz folyik a vízcsapból több bajai otthonban, számolt be róla az RTL Klub híradója. A lakosok panaszkodnak, hogy az ivóvíz koszos, szennyezett, homok marad utána a fürdőkád alján, nem hogy szomjoltásra, tisztálkodásra is alkalmatlan.

Botrányos mocsokban dagonyázott a közétkeztető

Ellenőrzést tartott egy Pest megyei közétkeztető cég konyháin a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Kiemelt Ügyek Igazgatósága (NÉBIH KÜI), és az akció olyan eredménnyel járt, hogy arról közleményt kellett kiadni. Át is adjuk a szót a NÉBIH plasztikus leírásának :

Nyugati tér: csak saját felelősségre

Tegnap a szokásosnál is durvább látvány fogadott a Nyugati téren, a Skála Áruház előtt.

Undorítóan mocskos hétvégén az Omszki-tó partja

A napokban kaptuk a hírt, hogy tilos fürödni az Omszi-tóban és a Lupa tavakban, ezért tegnap este - mert a kánikulát hét előtt nehezen viselem - gondoltam körülnézek a terepen.

Strasbourgból megmondják a frankót

Strasbourgból megmondják a frankót, tényleg úgy tűnik.

Balkáni állapotok az IC-n

Nehezen tudnám elhinni, amit tapasztaltam és a saját szememmel láthattam a közelmúltban a Pécsről Budapestre tartó InterCityn - írja egyik olvasónk.

Köd mögött lapul - Fekete Haiku

Rongyolt giccsálca.

Operabál (Plasztikcsömör) - Fekete Haiku

Jóllakott az ól.

Kampányemberek (Választások 2010) - Fekete Haiku

Szavunk kocsonya.

Sz-né húsperece - Fekete Haiku

Zsíros pecsenyéd

Szakácsok - Fekete Haiku

Pudingok halmán...

A világ legmocskosabb fesztiválja képekben

A 12. alkalommal megrendezésre kerülő Boryong Mud Festival szombaton, július 11-én kezdődött Boryeong Cityben, a Daecheon Beach-en.

Újabb mocskos részletek!

A lakásban előforduló kórokozók az irodában is megtalálhatóak ...