5+1 ok a mozgás mellett: még akkor is, ha fáj

Ki ne tapasztalta volna már meg a fájdalmat?

Egészséges szokásokkal 15 évvel tovább élhetünk

Eddig is közismert volt, hogy az egészséges életmód jobb életminőséget, gyorsabb gyógyulást, sőt akár hosszabb életet is eredményezhet.

A gyermekkori elhízás megelőzhető

A mai társadalomra jellemző helytelen táplálkozás és mozgásszegény életmód súlyosan rányomja a bélyegét egészségünkre, gyermekeinkre nézve azonban még nagyobb veszélyt jelent.

Testedzés, mozgás kismamaként

Amikor rájössz, hogy állapotos vagy, átgondolod, hogy hogyan tudod a testedet ezután is karban tartani úgy, hogy ne veszélyeztesd a méhedben növekvő babát.

Mit tesz velünk napi fél óra mozgás?

Akik csupán heti egy, másfél órát gyalogoltak élénk tempóban – ami csak napi 15 percnek felel meg – felére csökkentették a szívrohamból vagy szélütésből (stroke) bekövetkező halál kockázatát – derül ki a Women's Health Study jelenleg is folyó kutatásából, amelyben nők tízezreit vizsgálják.

Az idősebbek is megszabadulhatnak a túlsúlytól

A harmadik-negyedik X után egyre makacsabbul tartják magukat a plusz kilók, amelyek észrevétlenül kúsznak fel.

A rossz étkezési szokások következményei - Mit egyen-igyon a gyerek nyáron?

A gyermekek étkezési szokásai az egész életükre kihatnak.

Speedminton egy dunaparti zátonyon

Egy 20 perces hajókázás után megérkeztünk a zátonyra, ahol több meglepetés is várt minket, Andor fején labda landolt, Tamás két ütővel is próbálkozott, sőt az egyik barátunk majdnem leszállt a Cessnájával, de tudod mit?

Hogy a nyaralás ne legyen terhes...

Babáddal a pocakodban is fürdőzhetsz a napfényben, és hazánk, vagy külföldi országok édes illetve sós vizeiben, ha betartasz néhány alapvető szabályt.

Az energiaitalokról

Az energiaitalok, melyeknek már számos fajtája van, az utóbbi néhány év piaci termékei.

Így növelheted agyad térfogatát

Azt már eddig is tudtuk, hogy fizikai erőnlétünk záloga a mozgás.

Csak diéta, csak mozgás, vagy mindkettő?

Mindenki tudja, hogy a zsír- és kalóriaszegény étrend valamint a sok mozgás hatására mindenképpen tünedezni kezdenek a kilók.

Heti 15 ezer lépés véd a cukorbetegségtől

A mozgás nem csak az elhízás megelőzésében segít, de csökkenti a cukorbetegség rizikóját is.

Janicsák Veca mellett mi is ott leszünk

Janicsák Veca a vendég az érsekcsanádi halsütő fesztiválon.

Fizikai aktivitás a munkában és egészséges maradsz

Amerikai kutatások szerint a sétálás vagy a fizikailag megerőltető munka által az amerikai felnőttek elérik a fizikai aktivitási irányelvek által meghatározott minimális mozgás-mennyiséget, mely által egészségesebbek lesznek.

Andi és Gábor kipróbálja a speedmintont Baján a Duna parton

Most először játszott gyorstollast Andi és Gábor.

Gőzerővel zajlanak a VIII. Budapesti Nagy Sportágválasztó előkészületei

A tavaly országossá bővült rendezvénysorozat idén tovább folytatja küldetését, a sportágak kipróbálási lehetőségén túl a megjelenő élsportolókkal, olimpikonokkal való találkozás lehetőségével (sőt, sok esetben együtt sportolással) is életre szóló élményt nyújtva a gyerekeknek, látogatóknak.

Speedminton - hétvégi játék a duna parton

A Duna parton játszottunk egy nagyszerűt, készítettünk egy rövid filmet.

Iskolai prevenciós program a gerincbetegségek megelőzésére

Az iskoláskorú gyermekek körében végzett felmérésekből kiderül, hogy évről évre igen magas a tartáshibák száma, amely főként a mozgásszegény, ülő életmód következménye.

Speedminton - egy játék, amit bárhol, bármikor játszhatunk

Egy játék, amit bárhol, bármikor játszhatunk.

A sejtek zsírtartalma csökkenthető

Eljött az az időszak, amikor mindenki lehetőleg villámsebességgel szeretne megszabadulni a fölös kilóitól, ezért különféle gyorsdiétákat, csodamódszereket választ.

Ennyire fokozza a mozgás az édességvágyat?

A Journal of Obesity hasábjain megjelent tanulmányból kiderült, hogy a testmozgás fokozza az édességek iránti vágyat, mely megnehezítheti a fogyást.

Karcsúsító táplálkozás

Az első tavaszi napsugarak megjelenésével szinte mindannyian lázasan fogyókúrázni kezdünk.

Hátfájás ellen stresszoldás

Alig van ma olyan felnőtt ember, aki ne ismerné a stressz érzését.

Mozgást receptre!

Ma még talán sokan furcsállják a gondolatot, de az egészségünk szinte minden területén jelentős javulást tapasztalhatnánk, ha a mozgást receptre írnák fel nekünk.

Töltsd fel a lemerült elemeket!

A legtöbb ember télen lényegesen kevesebbet mozog, mint nyáron.

Itt a tavasz - hozd formába magad a szabadban!

A nők nagy része vegyes érzésekkel fogadja a tavaszt.

Új irányzat: a Lifestyle Medicine - Életmód Orvoslás

A nyugaton kibontakozó és ma már hazánkban is elérhető irányzat, a lifestyle medicine, vagyis életmód orvoslás a különböző egészségügyi problémák kezelésében kínál étkezésen, mozgáson, stressz-menedzsmenten és más életmód tényezőkön alapuló kezelést.

Anya fogyókúrázik

A nap első igazán szikrázó sugarai nemcsak azt mutatják meg, hogy milyen koszos az erkélyajtó, hanem arra is felhívják a háziasszonyok figyelmét, hogy rövidesen vége az "ápol és eltakar" holmiknak, télikabátoknak, jó nagy pulcsiknak az ideje, sőt: közeleg a rémálom, a fürdőruhás évszak.

Hihetetlen hajlékonyság, amit még nézni is fáj!

Azt, hogy mennyire vagyunk hajlékonyak, genetikai adottságaink, pillanatnyi fizikai állapotunk és korunk is nagyban befolyásolja.