A Fidesz két nap alatt egy vagyon költött Facebook-reklámra

Nagyon megtolta az EP-kampány végét a Fidesz a közösségi médiában, a kormánypárt két nap alatt többet költött, mint az összes többi ellenzéki párt együttvéve.

MSZP: Európa maradjon a béke kontinense

Európa maradjon a béke kontinense, ezért támogatjuk a szociális és környezetbarát Európát, amelyet az MSZP-Párbeszéd közös programjában megfogalmaztunk – mondta Tóth Bertalan, a pártszövetség Európa Parlamenti (EP) listavezetője, miután vasárnap délelőtt leadta szavazatát az EP-választáson, a pécsi 032. szavazókörben.

MSZP: meg kell állítani a hazaáruló populistákat

Az MSZP elnöke és európai parlamenti (EP-) listavezetője szerint az EP-választásoknak nagy a tétje: az Európa-párti politikusoknak meg kell állítaniuk "azokat a populista politikusokat, akik egyszerűen elárulják a hazájukat".

Az osztrák szélsőjobbos lebukásának magyar szálát vizsgálná az MSZP

Az MSZP az osztrák hatóságokhoz fordul a Strache-ügy magyar vonatkozásai miatt, hogy kiderüljenek Heinrich Pecina és Orbán Viktor "közös bűnös üzelmei" – jelentette be Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

MSZP: ha a Fidesz kampányfilmjét leadja a hiradó, akkor az övéket is

Ha a Fidesz videója minimális szerkesztéssel tudósítás lehetett az egyperces Híradóban, akkor az MSZP-é is legyen az, érvel a párt.

Karácsony: Orbán Viktor Európa vírusa

Európa jövőjét, a szociális Európa megvalósítását nevezték a május 26-i európai parlamenti (EP) választás tétjének az MSZP-Párbeszéd vezetői csütörtökön, az Európa-nap alkalmából tartott budapesti rendezvényen.

Bécsben egyeztetett az MSZP és az SPÖ képviselője

A szociáldemokraták lehetséges együttműködéséről tárgyalt Bécsben Ujhelyi István, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) európai parlamenti képviselője és Andreas Schieder, az ugyancsak ellenzéki Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) európai parlamenti (EOP) listavezetője.

Csalást a kampány manipulálásával is el lehet követni

Szombaton a választási eljárásról szóló törvényt megsértve mutatta be a köztévé híradója a Fidesz kampányfilmjét.

Az MSZP "bénaságáról" beszélt a köztévében a Nézőpont szakértője

A választók 78 százaléka nem tartja helyesnek Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő "patkányozó" kijelentését – derül ki a Nézőpont kutatásából, amelyet az M1 csütörtöki műsorában ismertetett az intézet elemzője.

Bokrétás szocimajális Bokrétáson

A nyíradonyi Bokrétás utcában a mindennapi megélhetésért küzdenek a nincstelenek.

Ujhelyi hátraarca - Volt-nincs MSZP-s "válaszpatkányozás"

Mint arról beszámoltunk a nemzeti patkányozási adok-kapok hétfői állása szerint az utolsó aktuális kampányvideót az MSZP tette közzé, így kampányfőnökük közösségi oldalára is kikerült.

A Fidesszel együttszavazó MSZP akadályozta meg, hogy KArácsony rendezze a parkolást Zuglóban

A zuglói polgármester javaslatot tett arra, hogy ne az önkormányzat által megbízott cég, hanem maga a kerület vegye át a mutyigyanús parkolási ügyet. A javaslatot a helyi Fidesz az MSZP-vel karöltve szavazta le.

MSZP: amit a Fidesz csinál, az patkánykormányzás

"Patkánykormányzás zajlik Magyarországon" – jelentette ki Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti (EP-) képviselő, EP-választási kampányfőnök hétfőn Budapesten.

Az MSZP kiállt Bangónéért, bár ne tette volna! - Nem lesz egyszerű a választás......

Úgy tűnik, lassan mindegy, hogy melyik párt nyilatkozik meg, ugyanolyan alpári, vagy blőd, de mindenképpen minket választókat semmibe vevő mondatokat hallani.

Megszólalt a kormány is: lemondatnák Bangónét a patkányozásért

Parlamenti mandátumáról való lemondásra szólította fel Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselőt Hollik István kormányszóvivő szombaton Budapesten.

A szocialisták nyílvánosságra hoznák az összes OLAF-jelentést

A korrupció visszaszorítását, Magyarország uniós ügyészséghez történő csatlakozását szorgalmazza az MSZP-Párbeszéd, amely törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentéseit nyilvánosságra hozzák a magyar hatóságok.

Rájuk már biztosan lehet szavazni az EP-választáson

Nyilvántartásba vette az MSZP-Párbeszéd Magyarországért, a Lehet Más a Politika (LMP) és a Demokratikus Koalíció (DK) listáját a május 26-ai európai parlamenti (EP-) választásra pénteken a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).

Leteperte, majd megharapta egy férfi az MSZP aláírásgyűjtőjét – a Fideszesek mozdulatlanul nézték végig

Megtámadták az MSZP aláírásgyűjtő aktivistáit csütörtök délután a budapesti Móricz Zsigmond körtéren. 

Ma már nemzetbiztonsági kockázatot jelent az egészségügy

Több területen is beavatkozást sürget az egészségügyben az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke.

Puzsér és az MSZP egymás rémálma - Budapesten összeállt az ellenzék - mínusz: LMP, Jobbik

Az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Momentum úgy döntött, hogy közösen indul az őszi önkormányzati választáson.

Így indítja EP-kampányát az MSZP-Párbeszéd összefogás

Az MSZP-Párbeszéd szombattól óriásplakátokon hívja fel a figyelmet a szociális Európa megvalósítását célzó programjára, hétfőn pedig elkezdi az aláírások gyűjtését az európai parlamenti választásokon való induláshoz.

Megszüntették azt a választási körzetet, ahol nem tudták legyőzni az MSZP-t

A lakosság csökennése miatt 28 képviselő helyett csak 27-et választanak majd a miskolci önkormányzati választáson.

A Fidesz máris kiderítette, hová vezet az útja az MSZP kampánybuszának

A Fidesz szerint az MSZP és a Párbeszéd kampánybusza a bevándorláspárti koalícióba tart.

Ezzel a menő járgánnyal indul az MSZP turnéja – 236 ezres minimálbérért kampányolnak

Egy kampánybusz útnak indításával elkezdődött az MSZP-Párbeszéd, "a piros-zöld-koalíció" közös európai parlamenti (EP-) választási kampánya csütörtökön Budapesten.

Bauer Tamás: Bátrak

Az Orbán-kormány „családvédelmi akciótervének” elemeiről szól az a törvényjavaslat, amelyről hétfőn szavazott az Országgyűlés.

Most épp emiatt bukott ki Kövér László az MSZP-re

Vízjeles papíron adta be a szocialista frakció saját elképzelését a családok támogatásáról – ezen pedig úgy kiakadt Kövér László, hogy a frakcióvezetőt is megfenyegette.

Bővül az ellenzéki Bölcsek tanácsa

A tanács tagjai – Balázs Péter volt uniós biztos, Donáth László lelkész, volt MSZP-s országgyűlési képviselő és Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter – úgy döntöttek, hogy nem baloldali értelmiségieket is meghívnak a testületbe.

Az MSZP szolidárisabb Európáért küzd

Az MSZP az Európa-párti erőkkel összefogva szolidárisabb, szociálisabb Európáért küzd – mondta Tóth Bertalan, a párt elnöke és frakcióvezetője hétfőn Budapesten, Katarina Barley német igazságügyi miniszterrel, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) európai parlamenti listavezetőjével közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Bauer Tamás: Meginogva

Hónapok óta azt képviselem, hogy a demokratikus pártoknak közös listán kellett volna indulniuk az EP-választáson. Most meginogtam ebben. Most meginogtam ebben

Egy szegény cigány család negyedik gyermeke

A Magyar Szocialista Párt Országos Nőtagozata hagyományos nőnapi ünnepségére 2019. március 9-én került sor Budapesten.