Sztrájkot fontolgatnak az akadémiai dolgozók – az Orbán-kormány már meghátrált

A Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) tervezett átalakítása ellen terveznek tiltakozni – írta meg a Népszava.

Filléres kiadásra kértek részletfizetést a Mészáros-gyerekek

Viszonylag kismértékű kiadásra kért részletfizetést Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége, miközben egy konzorcium részeként milliárdokért újítják fel az MTA épületét.

Karikó Katalin: Szeretnék visszatérni a hétköznapokba

A Nobel-díj adta lehetőségeket arra próbálom használni, hogy a tudományra, a kutatásra irányítsam a figyelmet – mondta Karikó Katalin szerdán a Magyar Tudományos Akadémia épületében rendezett sajtótájékoztatón.

Nobel-díjjal ismerték el Krausz Ferenc fizikus munkáját

Két társával együtt díjazták Krausz Ferenc magyar származású kutató fizikust.

Csák János kulturális és innovációs miniszter vagy végzetesen ostoba, vagy hihetetlenül cinikus

Csák János a minisztériumban megtartott új egyetemi tanári kinevezések átadásán mondott egy olyan beszédet, mintha az Óz országába igyekvő, Magyaroroszágról mit sem tudó Dorothy lenne a beszédírója.

Freund Tamás az MTA-ról: A kutatóhálózat „veszett fejsze nyele”, de a kutatási szabadság nem sérült

Hosszú interjúban mesélt az Akadémia helyzetéről az intézmény újraválasztott elnöke.

Az MTA elnöksége is kiáll a tanárok mellett: szakmai autonómiát, magasabb béreket követelnek

A kirúgott pedagógusokat pedig vissza kell venni a munkájába az MTA elnöksége szerint.

Megyeri Csilla a Magyar Tudományos Akadémia előtt szexelt fényes nappal

Minderről az IstenEst legújabb adásában beszélt.

Magyarázkodik az MTA: ezért nincs egyetlen nő sem az új tagok között

Az MTA egy közleményt adott ki az egyre kellemetlenebbé váló helyzetről.

Az MTA tiszteletbeli tagjává választották Karikó Katalint

Kedden az MTA zárt ülésén megválasztotta az intézmény új rendes, levelező, külső és tiszteleti tagjait.

„A dilettantizmus tobzódása” – 25 akadémikus adott ki közleményt az elcsaklizott történelmi kiállításról

Kásler Miklós a Magyarságkutató Intézetnek adta az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára tervezett kiállítást, félrerakva az ahhoz ténylegesen értő akadémikusokat.

Az MTA elnöksége szerint "ugrásszerűen" meg kell növelni a lakosság átoltottságát

Különben a küszöbön álló negyedik hullám berobbanhat. Az MTA elnökségének állásfoglalása szerint szükséges az újbóli maszkhordás is.

"Oltasd be magad!", és ezt most nem akárki, hanem a Magyar Tudományos Akadémia immunológus főtitkárhelyettese, Erdei Anna mondja

Milyen egyszerű lenne az élet, ha az olyan fontos szakmai kérdésekben amik például az emberi életet érinthetik, végre elhallgatnának a mindig kerepelő politikusok engedve, hogy a társadalom a szakemberekre hallgasson, Ők pedig ezeknek a kiváló tudósoknak az útmutatásait követve irányítanák a védekezést.

MTA pályázat a koronavírus utáni jelenségek vizsgálatára – Webtower

A COVID már senki számára nem ismeretlen, de még mindig nem mondhatjuk, hogy teljes mértékben megismertük volna. Nem csak a megfertőződés során támadja meg az egészséget, de még utána is befolyásolhatja a fizikai vagy lelki állapotunkat.

Karikó Katalin: "A vakcinánk hatásossága 95 százalék fölött van"

Az mRNS-vakcinák alapját kidolgozó magyar kutató szerint a Pfizer oltása a vírus brit és brazil változata ellen ugyanúgy véd, mint a vuhani ellen.

Karikó Katalin a vakcinákról - Jelenleg kb. 7 hónap a védettség

Egyelőre nem lehet megmondani, meddig hatásos egy mRNS-alapú koronavírus-elleni vakcina, de azt sem, hogy a többi oltás meddig véd a vírus ellen - egyebek mellett erről is beszélt az InfoRádióban a módszert szabadalmaztató Karikó Katalin.

Valóban ártalmas az 5G? - Most kiderül, itt az akadémiai tuti

Mostanság világviszonylatban is az egyik legvitatottabb kérdés, ártalmas- e az 5G az emberi szervezetre.

Hatékony gyógyszer a koronavírus ellen? Igen, itt fejlesztik Magyarországon a zseniális szert

Hazai és külföldi szakértők bevonásával már zajlik annak a törzsanyagnak az előkészítése, amelyet magyar kutatók hamarosan benyújtanak az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA). Ez az anyag egy Magyarországon készülő, koronavírus elleni gyógyszeré.

Zsarolják az Magyar Tudományos Akadémia dolgozóit: vagy megalkusznak vagy mehetnek

A Fidesz-kormány az élet minden fontos területén uralkodni akar a közélettől, a kultúrán át a magánéletig. Ugyan a tudomány nem áll kifejezetten közel Orbánékhoz, de velük sem tesznek kivételt.

Gyász: Elhunyt Schulz Katalin

67 éves volt Schulz Katalin.

A koronavírusról szól majd az idén online térbe költözött Magyar Tudomány Ünnepe

A magyar tudomány ünnepe alkalmából ebben az évben is számos ismeretterjesztő előadással várják a közönséget a szervezők november 3. és 30. között. A rendezvénysorozat idén az online térbe költözik, az előadásokat élőben közvetítik a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) YouTube-csatornáján.

Gyász: elhunyt a legendás magyar tudós

85 éves volt.

Magyar tudósok és egyetemi tanárok háborús retorika helyett felelős kormányzást követelnek

A Felelős Értelmiség csoport szerint egész pályás letámadást indított a kormány az egyetemek, a színházak és a média ellen.

"A történelem nem svédasztal" – Horthy Miklós személye ismét borzolja a kedélyeket

Az MTA konferenciát tart a politikusról.

Nem csak miniszterként, „a tudomány művelőjeként” nyúlt bele az OTKA-pályázatokba Palkovics László

A miniszter reagált Freund Tamás MTA-elnök levelére, és elmagyarázta, miért nincs azzal semmi baj, ha felülír kutatástámogatási döntéseket.

Tisztára, mint a Kádár-korban, akkor is mindenki úgy érezte, ha csendben marad, jobban jön ki belőle

Ilyen “csend” még a Kádár-korban sem volt, pedig közel egy évtizede zajlik a tudomány képviselőinek kormányzati agyagba döngölése.

A kutatóintézetek fenntartójának egy mondat is elég, hogy eldöntse, támogatható-e egy téma

11 milliárdos pluszforrás elosztása mutathatja meg, milyen lesz a kutatás-finanszírozás az MTA félreállítása utáni időkben.

Magyar tudóscsoport igazolta Platón több ezer éves feltevését

Magyar és amerikai kutatók igazolták Platón több ezer éves feltevését, miszerint a föld kockákból épül fel – közölte az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat szombaton az MTI-vel.

Döbbenetes számok: 120 ezer magyar válhatott munkanélkülivé a járvány miatt

A kutatók szerint 120 ezren lehetnek, akik az elmúlt két hónapban elveszítették a munkájukat.

Magyar tudósok szerint használhatatlan a piacon lévő koronavírustesztek nagy része

Az MTA kutatói arra jutottak, hogy a közel 300 féle teszt nagy része megbízhatatlan.