Orbán Viktor szeme előtt bőgött le Felcsút

0:1 jött össze az MTK javára.

Elhunyt Sándor Károly

Nyolcvanöt éves korában szerdán elhunyt Sándor Károly 75-szörös válogatott labdarúgó.

Deutsch Tamás is leöntette magát jeges vízzel

Az MTK elnöke is beszállt a hetek óta terjedő őrületbe, ami nagyjából arról szól, hogy ismert és kevésbé ismert emberek borogatnak magukra jeges vizet, hogy így hívják fel a figyelmet az amiotrófiás laterálszklerózis nevű izomsorvadásos betegségre.

Épp most vett meg engem a Fidesz. Hogy milyen érzés?

Furcsa! Azzal vettek meg, hogy vadonatúj stadiont építenek a csapatomnak, az MTK-nak. A Hungária körút lesz Budapest Felcsútja.

Az MTK 2020-ig 6,5 milliárd forintból fejleszti sportlétesítményeit

Az MTK a tavalyi év végén rendezte 130 millió forintos saját, valamint a beolvadó BSE 658 milliós adósságát – ezeket a kormány átvállalta –, és jelenleg nincs tartozása.

Megvette az MTK-t Deutsch Tamás öccse

A 2013 augusztusában alapított Blue & White Investment Zrt. megvette az MTK futballcsapatát – írja a 444.hu. A lap szerint a társaság két tulajdonosa a székesfehérvári Lórodi László és az AVP Svéd-Magyar Videó- és Filmgyártó Kft. Ez utóbbi Deutsch Péteré.

Orbán milliárdokkal segíti ki az MTK-t

Stratégiai megállapodást kötött a kormány az MTK-val, a 2013 és 2020 között évi 300 millió forintos támogatást biztosító megegyezést Orbán Viktor miniszterelnök és Deutsch Tamás írta alá a klub megalakulásának 125. évfordulója alkalmából tartott jubileumi gálaesten szombaton. Az MTK elnöke azt is bejelentette: a kormány...

Szlovák kézbe kerülhet az MTK Budapest

Hétfőn teszi meg ajánlatát az MTK labdarúgóklub megvételére Csörgő György bősi üzletember.

Összecsapnak az üldözők az NB I-ben

A hétvégi meccsek eredményétől függetlenül már biztos őszi bajnok Győrt egyaránt hatpontos hátránnyal üldöző két csapat, a címvédő Debrecen és az újonc MTK éppen egymással csap össze az OTP Bank Liga 15. fordulójában.

Fradi-Loki és MTK-Győr rangadók a hétvégén

A címvédő Debrecen a Ferencváros otthonában lép pályára az OTP Bank Liga 14. fordulójának vasárnapi rangadóján.

Félpályán túlról lőtt gólt az MTK a Ferencvárosnak

Ritka érdekes találatnak tapsolhatott a Hungária körúti közönség: az MTK negyedik gólja félpályán túlról született.

Pontokat szórt el Pakson az MTK

Az MTK Budapest gól nélküli döntetlent játszott Pakson a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának szombat esti mérkőzésén.

Egy meccs az MTK-ban=válogatottság

A másodosztályba hazatérő Németh Krisztiánt hívta be Egervári Sándor szövetségi kapitány a sérült Szabics Imre helyére a magyar labdarúgó-válogatott keretébe.

Nem Orbán Viktor miatt tört ki tömegverekedés a Vidi - MTK meccsen

Balhéba torkollott az MTK felcsúti vendégjátéka.

Várszegi túl adott az MTK-n

16 évig vezette a klubot, most már Deutsch Tamás kezében a staféta

MTK-ZTE gól nélkül

Gyorsan követik egymást az események a honi labdarúgásban, így a ZTE FC is a szombati, balsikerű bajnoki fellépése után kedden már a Magyar Kupa negyeddöntő első mérkőzését játszotta az MTK vendégeként.

A Loki két arca: itthon farkasok, idegenben bárányok

A válogatott győzelmei utáni örömmámort kiheverve visszazökkenünk a normál kerékvágásba.

Itthon a válogatottak, gyúrunk az MTK-meccsre!

A válogatott(ak) menetelése miatt másfél hétig csonka kerettel készült a DVSC, de immár minden a helyére állt, és következhet az MTK elleni nagy derbi.

Csúcsrangadó a magyar focibajnokságban

Az első és a második helyezett összecsapását tartogatja a Soproni Liga 8. fordulója, és ez még akkor is csúcsrangadónak minősül, ha tudjuk, hogy egyik gárda sem lesz sokáig az élen.

Az élre robogott a Lokomotív!

A Vasas még emberelőnyben sem volt kemény ellenfél.

Egy góllal verte a ZTE a vendég MTK-t (képgalériával)

A Zalaegerszeg csapata hazai pályán 1-0-ra nyert az MTK ellen, s ezzel megszerezte első idei győzelmét a labdarúgó Soproni Liga 19. fordulójában.

Kacsa, hogy bunda volt a KTE-MTK

Kacsa, hogy bunda volt a KTE-Ereco – MTK Budapest bajnoki mérkőzés.

Keserű fővárosi csata: harmadszor verték meg a ZTE FC-t

Szeretnének revansot venni a ZTE csapatán, mivel tavasszal a zalaiak 2-0-ra nyertek a Hidegkuti-stadionban - állt az MTK honlapján a találkozó előtt.

Két vereség elég volt...

Bár még nagyon a pontvadászat elején tartunk, az biztos, hogy a vártnál gyengébben kezdte a bajnokságot a ZTE FC NB I-es labdarúgócsapata.

Kapufára feszített világháló

A sportklubok internetes kommunikációjának fő stratégiai eszköze a hivatalos honlap.

Az MTK a Sportdöntőbírósághoz fordult Filkor Interbe igazolása miatt

A magyar klub kártérítést követel a milánói csapattól, tegnap volt a meghallgatás.

Ungvári Miklós elhagyja Kecskemétet: a cselgáncsozó az MTK-hoz igazolt

Klubot vált az olimpikon.

Ligakupa-mérkőzés: két gólos Haladás győzelem

A Ligakupa mai játéknapján a Haladás két góllal győzte le a vendég MTK-t. A bajnokságban a két csapat legutóbbi mérkőzése Szombathelyen döntetlennel zárult.

Labdarúgás - élő közvetítés: KTE-Ereco-MTK - Az utolsó hazai bevetés

Most kezdődik.

1918. március - Hadi bajnokság I.osztály: MTK – Törekvés 2:2 (0:1) - huszadikszazad.hu

Halom utcai pálya – 5000 néző – Bíró: Fehéry Ákos.