Zavargások lehetnek az MTV székházánál

17 év után ismét zavargások törhetnek ki az MTV székházánál, ezúttal a Duna Televízió volt székháza előtt - erre figyelmeztetnek a szakértők.

Árvízhelyzet a folyókon - rendkívüli híradások az M1-en (2023. január 20.)

A Magyar Televízió hírcsatornája ma is kiemelt foglalkozott az árvízhelyzettel, az M1-en délelőtt rendkívüli kapcsolások voltak, délután Siklós Gabriella az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az M1-nek azt mondta, hogy mivel az eső havazásba vált, már nem várható vízemelkedés a folyókon, így a kedélyek megnyugodhatnak.

Bombariadó az MTV székházában - a legfrissebbek percről percre

Bombariadó van az MTV székházában, megkezdték az épület kiürítését, még az adás is leállt.

Az MTV több csatornája is visszamegy a múltba

Szombaton 20:30-kor 2006. augusztus 20-ra állítódik az MTV időgépe, amikor is a tűzijátékot tartották Budapesten, de a vihar miatt megszakadt a közvetítést, a Duna TV az eseményt 21:00-tól élőben közvetíti - jelentette be az MTV az MTI-vel.

Időutazás az M1-en: megérkezett a Szabadság térre az időgép

Ma este, 22:00 és reggel 6 között a V. kerületben 2006. szeptember 18-ára állítják be az M1 időgépét, ahol a lakosság élőben követheti az Magyar Televízió székház ostromát az MTV csatornáin, az RTL Klubon, a TV2-n, és a Hír TV-n, míg máshol a jelenben az M1 közvetíti élőben az V. kerületi eseményeket.

Visszatért a Magyar Televízió

Átadták a Magyar Televízió (MTV) Mészáros utcai székházát Budapesten, ahol a Deserion Griffin csatornaként működő M2, Duna, Duna World, M4 Sport, M5 csatorna műsorait sugározzák, hét év után újra üzemel a Magyar Televízió Zrt. nevű vállalat.

Taylor Swift csillogó meztelen ruhában

Taylor Swift meztelen ruhában jelent meg az MTV Video Music Awards gálán.

A legjobb ruhák az MTV VMA díjátadó gálán

A legjobb ruhák az MTV VMA díjátadó gálán – A különböző díjátadók nem csak az adott művészet alkotói számára érdekesek, de a divat világ is ilyenkor arra figyel, hogy az adott díjátadóra a vörös szőnyegen megjelenő sztár, milyen ruhát visel.

Stefán Zoltán

Keresőszavak: stefán zoltán,

Betört a nemzetünk közmédiája a nemzetközi porondra! - Na nem úgy és abba, csak úgy magyarosan....

Emlékeznek még azokra az időkre, amikor a Béketábor országai egymás rendezésében fényezték magukat és a társaság többi illusztris tagját eljátszva, hogy “nemzetközi sikereket” produkálnak?

Fábry cége 3 milliárd, Borbás Marcsié 1,2, Kálomista Gáboré 6,7 milliárd közpénzt bokázhatott el (Ne feledje! 1 milliárd = 1.000 millió)

Az állami vállalatok rendre bepróbálkoznak azzal, hogy a szerződéseikről szóló adatokat, ha már meg kell osszák a közzel, az egyszerű olvasó semmit se tudjon kezdeni.

Az MTV törölte Michael Jackson nevét az egyik díjról

A Leaving Neverland című dokumentumfilm hatására az MTV azt fontolgatja, hogy augusztusi díjátadójukon már nem említenék Michael Jackson nevét.

Szél Bernadet, és a többi elenzéki képviselő élőadásban van

Az éjszakai tüntetés folytatódik az MTV székháza előtt és bent az épületben. A televízió vezetői mindent elkövetnek, hogy a képviselők ne olvashassák be petíciójukat. Élőadás, de nem az MTV-n

Frissítve!!! A TEK is úton van! Az MTVA székház a cél - a Jobbik már ott van, Hadházyék útban vannak.....

A Jobbik már a Kunigunda úton van, ahol az MTVA székháza van.

Ha én filmet forgathatnék!

De nem forgathatok.

Culturpolitica

Nem egy kellemes állapot fél lábbal már az utcán ácsorogni és befelé ácsingózni, de arra jó, hogy alaposan kifejlessze bizonytalanságtudatomat.

Pink életműdíjat kap

A Sziget első napjának sztárfellépője fogja kapni a 2017-es MTV Video Music díjátadó Michael Jackson Video Vanguard díját – jelentette be h ivatalos közleményében a zenecsatorna . A díj egyfajta életműdíjnak felel meg, amellyel adott előadó addig mutatott kimagasló teljesítményét értékelik, a korábbi díjazottak közt szerepel...

Gyógyszerre ivott és meleg is volt - ezzel magyarázkodik az M1 riportere, Bencze Péter + videó

Egy életre bevéste nevét a citromdíjasok közé Bencze Péter, aki az M1 kormánycsatorna híradójában égette le a magát azzal, hogy "részeg-gyanús" állapotban jelentkezett be a Bajáról, a halászléfőző versenyről.

Berágott a köztévére Gálvölgyi János

Most húsz éve hunyt el az ország első és egyik legnépszerűbb bemondónője, Takács Marika. Hiába volt azonban meghatározó tagja a Magyar Televíziónak, a köztévé semmilyen formában nem emlékezett meg az évfordulóról. Többek mellett Gálvölgyi János is a rosszallását fejezte ki az ügy miatt.

Az Index úgy leoltotta a közszolgálati médiát, hogy a hasunkat fogjuk a nevetéstől

Ott kezdődött, hogy a hirado.hu kitette Trump elnök Twitter üzenetét, ami arról szólt, hogy felhívta Putyint, hogy mit csináljon a következő hét napban. Ezt követően leírták, hogy fog még beszélni Angela Merkel osztrák kancellárral is. Mindezt az a médium, amit a mi pénzünkből fizetnek… ez sokkal magasabb labda volt annál,...

Nem félsz a migránsoktól? Nem vagy potenciális interjúalany!

Bájos és abszurd sztorit osztott meg olvasói levél alapján a Milla oldalán. Ki hogy nézi. Álljon itt a teljes történet arról, hogy készül a köztévé híradója!

Még két állami tévécsatorna indul idén

Egy kulturális és egy tudományos-ismeretterjesztő csatornát is tervez az MTVA, de ezek semmiképp nem startolnak el 2016 első félévében – értesült korábban az Origo. Előtte arról volt szó, hogy az egyik 2015 nyarán, a másik 2015 decemberében is elindulhatott volna.

Vádat emeltek egyelőre csak a volt MTV-elnök ellen

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a Magyar Televízió Zrt. egykori elnöke, majd stratégiatervezési és kommunikációs igazgatója ellen – közölte a fővárosi főügyész szombaton.

Belföld - Két új csatornát indít az MTVA

Két új tévécsatornát, egy kulturális és egy oktatási tematikájút indít a közeljövőben az állami média. Az alighanem M5 és M6 elnevezésű adók elindítását és fenntartását annak köszönhetően tudják finanszírozni, hogy az állam nemrégiben átvállalta az állami média több mint 47 milliárd forintos hiteltartozását, s...

Tizenhat hír volt fontosabb a köztévén a Fidesz buktájánál

Az Origo.hu megszámolta , hogy hány hír előzte meg a köztelevízió híradójában a vasárnapi veszprémi időközi választásról szóló beszámolót. Tizenhat.

Elhunyt Kővári Péter, az MTV egykori alelnöke

Tragikus hirtelenséggel csütörtökön elhunyt Kővári Péter, a Magyar Televízió egykori alelnöke – tájékoztatta a család az MTI-t.

Összevonhatják a négy közmédiumot

A négy közszolgálati médiaszolgáltató – Magyar Televízió Nonprofit Zrt., Magyar Rádió Nonprofit Zrt., Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. és Duna Televízió Nonprofit Zrt. – egyesítésére vonatkozó javaslatot nyújtottak be a parlamentnek kormánypárti képviselők kedden.

Jogtalanul rúgták ki az MTV műsorvezetőjét

Három magyar ügyben mondott ítéletet kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága Strasbourgban. Az egyiket Matúz Gábor, a Magyar Televízió egykori műsorvezetője, egy másikat pedig Császy Zsolt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) egykori jogtanácsosa indította a magyar állam ellen.

Konzervolimpiát kapnak a magyarok: ezért fizetünk?

Mit látott ebből a paraszt magyar?

A Deltán nőttünk fel

A tévés emlékezet szerint a műsor azért kapta a Delta címet, mert ez volt a Magyar Televízió negyedik tudományos műsora, így a görög ábécét alapul véve nevezték el a negyedik betűről.