Lázasan keresi a Fidesz Tóth Gabi utódját – itt egy lehetséges befutó

A Tranzit Fesztivál a Fidesz fontos közösségi-politikai rendezvénye, nemrég tartották meg Tihanyban.

Muri Enikő elárulta, hogy miért fogyott le ilyen hamar

Az énekesnő több mint egy éve tagja a Sugarloaf zenekarnak, és most egy klipforgatáson elmondta, hogy az egészségére is kellő figyelmet kell fordítania.

Muri Enikő elmesélte, hogyan találkozott a halállal

Muri Enikő az „Utazás a lelked körül” című műsorban mesélt róla, milyen spirituális élmények kísérték végig a tinikorát.

Ambrus Attila és Berki Krisztián együtt vág neki Ázsiának a TV2 új realityjében

Hamarosan indul a TV2 új realityje, az Ázsia Expressz – A sárkány útja, amelyben hét sztárpár vállalkozik egy nem mindennapi túrára. Most kiderült, pontosan kik vághatnak neki az 5000 kilométeres útnak.

Hűha: Muri Enikő nagy bejelentést tett

Miután múlt héten kiderült, hogy az Operettszínház megvált Muri Enikőtől a TV2-s realityben való szereplése miatt, a színésznő nagy bejelentést tett a Facebookon.

Meglepte a kirúgása Muri Enikőt

Régóta vágyott élményekre számít Muri Enikő a TV2 új utazós realityjében, az Ázsia Expresszben – mondta a Blikknek .

Kirúgták Muri Enikőt az Operettszínházból

Az énekesnő azzal húzta ki a gyufát, hogy elvállalta a TV2 Ázsia Expressz című ­realityműsorát – írja a Blikk .

Most kiderül, hogy él meg napi 300 forintból Berki Krisztián

A TV2 végre elküldi melegebb éghajlatra Berki Krisztiánt, mi pedig nézhetjük, ahogy a celeb napi egy dollárral a zsebében igyekszik megállni a helyét Ázsiában.

"Nem találok szavakat": Nagyot csalódott Muri Enikő

Muri Enikő az X-Faktor óta sikeres énekesnő itthon: 2011-ben második helyen végzett a show-ban, azóta számos koncertje volt, a Madáchban pedig rendszeresen a színpadon látható. A Dal 2017 azonban nem hozott neki szerencsét szombat este, a Jericho nem ment tovább a középdöntőbe.

Esküvőre készül Muri Enikő... méghozzá Nyíregyházán!

Augusztusban mondja ki a boldogító igent Nyíregyházán az X-Faktor második évadjának döntőse és egyben legjobb női hangja, Muri Enikő.

Muri Enikő: Igazán boldog vagyok!

Az X-faktor 2010-ben induló szériájának egyik felfedezettje 1990-ben Nyíregyházán született és már gyermekkorában is oda volt az éneklésért, nem csupán a zuhany alatt.

Muri Enikő élő zenekaros konceret ad és szingli

A 2011-es X-Faktor legjobb női hangjának első élő zenekaros koncertjét láthatjuk vasárnap 21:00 órától.

Michelisz Norbert, Muri Enikő, Mádai Vivien ajándékoztak

Így, Mikuláskor pedig különösen jó érzés adományozni, ezért hoztam otthonról is egy ajándékcsomagot, aminek nagyon örültek a gyerekek”- árulta el Muri Enikő, aki nagyon boldog volt, hogy ennyi kisgyermek arcára sikerült mosolyt varázsolniuk.

Bonnie Tyler, Csepregi Éva és a Negró

Újra találkozik Bonnie Tyler és Csepregi Éva a Unique Fesztiválon Hatalmas bulit csaptak a Unique Fesztivál magyar fellépői és asztárvilág legismertebb arcai.

Interjú Muri Enikővel

Az X-Faktor 2011-es legjobb női hangjaként megismert Muri Enikőt alig lehet utolérni manapság, de a stábunk megkísérelte őt elcsípni néhány mondat erejére, hogy megtudjuk miképpen éli hétköznapjait manapság...

MÁZS és Muri Enikő a Kossuth téren + video

Kép és videó összeállítás a Nyíregyházi Napok 2012-es rendezvénysorozatának szombat esti koncertjeiből.

Szerelmesek lettek az Apollo23 tagjai

Az Apollo23 tagjai egy pillanat alatt szerettek bele...

Muri Enikő: ''Túl késő már, én többre vágyom rég''

Muri Enikő első saját dala elkészült.

Én, József Attila - Új musical bemutató a Madách Színházban!

A Madách Színház bemutatja az egyik legnagyobb magyar költő, József Attila életének sorsdöntő epizódjait musical formájában.

Miért nyernek a férfiak tehetségkutatót?

Muri Enikő támogatói azzal kampányoltak, hogy legyen végre női győztes az X-Faktorban.

Az X-faktor fináléjának legszebb pillanatai – KÉPEKBEN!

Az X-faktor 2011 vasárnap este véget ért.

Stifler mindent vitt

Gyönyörű hangú énekesek, csodálatos pillanatok és egy csöpp unalom jellemezte a tegnap este finiséhez érkezett X-Faktort.

Az x-faktor nyertese Kocsis Tibor

Megszületetett a várva várt pillanat, a nagy döntés.

Kocsis Tibor nyerte az X faktor 2011-et

Kocsis Tibi lett az év hangja és ezzel ő hangját hallhattuk utoljára az X faktor 2011 műsorában.

Kocsis Tibor nyerte az X-Faktort

Kocsis Tibor nyerte az X-Faktort

Az X-faktor 2011 győztese: Kocsis Tibor

A mai nap az X-faktor jegyében telt, hiszen a finiséhez érkezett a tehetségkutató műsor.

X-Faktor 2011: Finalista Muri Enikő és Kocsis Tibor

Az X-Faktor mai adásában kiderült, hogy kik jutnak be a vasárnap esti végső fináléba.

Baricz Gergő esett ki az X-Faktorból

Baricz Gergő esett ki az X-Faktorból

X faktor 2011 kiesője: Baricz Gergő

Az X faktor 2011 10. élő adásában Muri Enikő és Kocsis Tibor juthatott tovább a döntők döntőjébe és így Baricz Gergő távozhatott a döntő 1. fordulójából.

XFaktor párbaj- győzött a Rockhorror

Ismét párbajozásra kényszerült a Rocktenors az XFaktor tegnap esti adásában, kiejtve az Apollós fiúkat.