Márki-Zay Péter azonnali nyilvánosságot követel
A Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) követeli, hogy hozzák nyilvánosságra a titkosszolgálatok által készített, a mozgalmukat érintő jelentést. MZP: Támogatom Kocsis Máté javaslatát, hozzák nyilvánosságra a titkosszolgálatok jelentését!
A volt SZDSZ egy részének szerepe a bukásban - A múlt hosszú árnyéka
Az ellenzék bukása kapcsán sokat emlegettem az SZDSZ hullákat.
Márki-Zay Péter pert nyert a Fidesz ellen
Ilyen is ritkán történik Magyarországon.
MZP pártot alapít, abban folytatja ködszurkálást
Különös pártot készül alapítani a volt összellenzék miniszterelnök jelöltje MZP.
Minek ezt a választási eredményt hánytorgatni? Ezért!
Karácsony Gergely az elvesztett választás után rögtön azt nyilatkozta a sajtónak, hogy Dobrev Klára se nyerte volna meg.
Márki-Zay Péter erős eszközhöz nyúlt, miután nem váltották le az alpolgármesterét
A polgármester indítványozta az MSZP-s Kis Andrea felmentését, de nem szavazta meg azt Hódmezővásárhely közgyűlése, erre a polgármester elvonta a feladatköreit, ezzel pedig a fizetése is nagyot esett.
Na jó, elárulom, miért vesztettünk április 3-án!
Nem Gyurcsányahibás, de nem is Márki-Zay. Semmi sem hihető mindabból a bűnbakokra mutogatásból, ami már április 3-án késő este elkezdődött.
Az ellenzéki grenadírmars ütemei, avagy a jelenlegi politikai helyzet
Újabban olyan durván képzavaros mondatokat tudtok kitalálni, hogy magam is felröhögök rajta.
Vásárhelyi Mária: Most már nyugodtan leírhatom, mert a jelenben nincs semmiféle tétje, de a jövőre vonatkozóan hordozhat tanulságot
Vásárhelyi Mária: Most már nyugodtan leírhatom, mert a jelenben nincs semmiféle tétje, de a jövőre vonatkozóan hordozhat tanulságot.
Karácsony Gergely kimondta azt, amit velem együtt néhányan régóta tudtunk: a fő célja az előválasztáson Dobrev kinyírása volt - A 2022-es magyarországi választás sírbeszéde
Karácsony Gergely: „Azért léptem vissza az előválasztáson, mert ha ezt nem teszem meg, egyértelmű, hogy Dobrev Klára lett volna az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.
Bejött Dobrev Klára jóslata: Ezzel a mentalitással szét fogod verni az ellenzéki megállapodást és összefogást, (MZP-nek)
A DK-s Ellenszél portál idézi fel Dobrev Klára, pontról, pontra bekövetkezett jóslatát, amelyiket még az előválasztás második fordulójának vitájában mondott MZP-nek MZP-ről és a választások, az ellenzék jövőjéről.
Szücs Gábor Robert: MZP inkább volt a csetlő-botló Chaplin, mint a győzedelmes Bruce Willis
Szücs Gábor Robert az egykor diplomata izgalmas gondolatsort tett közzé közösségi oldalán: Mármost MZP inkább olyan volt, mint aki belépett az opera színpadára, és akkor döbbent rá, hogy itt bizony énekelni kell.
Márki-Zay megkapta a köztévén az öt percét, el is mondta, hogy folyamatosan hazudik a Fidesz
Az orosz-ukrán háború is szóba került, de az ellenzék programját is igyekezett gyorsan ledarálni a szűkös időkeretben az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.
Márki-Zay Péter: Végigcsinálom és győzni fogunk
Szakaszhatárhoz értünk, az elmúlt hónapok után most először érzem azt, hogy mindenkiben tudatosult, a Fidesz lesz a legfontosabb ellenfele – nyilatkozza a Jelennek Márki-Zay Péter, az együttműködő ellenzéki pártok kormányfőjelöltje, akivel az interjú során beszéltünk belső ellentétekről és ellentmondásos nyilatkozatokról is...
MZP, a nagy hátraarc - Egy interjú tele önkritikával -"Marad a rezsicsökkentés, és a határkerítés is"
Márki-Zay Péter egyre elterjedtebb nevén MZP, az egyesült ellenzék miniszterelnök jelöltje ez úttal a Szeretlek Magyarország munkatársának Láng Dávidnak adott nagyon részletes interjút mindarról amit a választásig visszalévő időről gondol.
Juszt László megint fején találta a szöget!
Az egykori televíziós posztjait nagy gyakorisággal közöljük, mert szinte minden megszólalása nemcsak egy-egy tűpontos kórkép, de szikár, már-már szófukar fogalmazásával is kiemelkedik korunk hablatyoló megszólalói közül.
Márki-Zay Péter, a posztkirály "magyar hangja" Fekete-Győr András - Avagy, akit még a Covid sem tesz parkolópályára
Márki-Zay Péter, az ellenzéki előválasztás győztese szerdán jelentette be, hogy elkapta a koronavírust, ezután lemondott minden programot és otthonában karanténba vonult.
Aki fél kézzel megállította a melegellenes kampányt
Ő Márki-Zay Péter, s ezt maga állította magáról.
Orbán bűnei és MZP kampánya - Van mit leleplezni - nem kell az összevissza kommunikáció.
Fölsorolok néhányat a bűnökből, nem föltétlenül súlyosságuk szerint csoportositva - arra talán jó lesz, hogy szemléltessem: a "visszabuzizás", a "visszamigráncsozás", az Orbánt szolgáló "árulók" stb.
Gesztus? Kérem a következőt, mégpedig Donáth Annától és a Momentumtól
„Az Elnökségünk tudomására jutott, hogy Márki-Zay Péter pártépítésébe többeket bevont, köztük a Momentum Mozgalom tagjait is.
Üzenetet vagy hadüzenetet kapott MZP az ellenzéktől?! - Közérdekű magánvélemény
Nekem most megcsillant a fény az alagút végén.
Márki-Zay továbbra is szinte csak önmagával van elfoglalva
Márki-Zay Péter szerint aki az ő lecseréléséről beszél, az a Fidesz beépített árulója erről beszélt talán a leghangsúlyosabban az egységes ellenzék megválasztott miniszterelnök-jelöltje az ATV-ben.
"Egységben Magyarországért", de miféle egységben, milyen országért? - Az embernek az a benyomása, MZP saját támogatói ellen harcol
Márki-Zay Péter bejelentette a "választáson" induló, hat vagy hét pártból álló szövetség nevét: "Egységben Magyarországért". Ez a név "kellően" semmitmondó, akár hazugnak is mondható. Hogy kell értelmezni?
Márki-Zay Péter kampányának középpontjában továbbra is saját érinthetetlenségének sulykolása áll
Márki-Zay Péter szerint aki az ő lecseréléséről beszél, az a Fidesz beépített árulója erről beszélt talán a leghangsúlyosabban az egységes ellenzék megválasztott miniszterelnök-jelöltje.
Ellenzéki "csipkelődés" célkeresztjébe került Márki-Zay Péter, de mire jó ez?
A szakértők szerint nem szerencsés húzás az ellenzék csipkelődése Nem gondolja ártalmasnak az ellenzéki oldal kisebb nézeteltéréseit Horn Gábor.
Gyurcsány: azt kérte a kapitány, hogy ne kampányoljak. Így fogok tenni! - Forrnak a komment-indulatok, célkeresztjükben: Márki-Zay
Gyurcsány Ferenc DK-elnök közösségi oldalán fura bejegyzést tett közzé a Márki-Zay Péterrel történt találkozójáról.
Lázár János visszatér a vezérsorba
Lázár János szerdán a Hódmezővásárhely és Szeged között megvalósított vasútvillamosról tartott nyilvános kérdezz-feleleket a facebookon.
Márki-Zay Péter úgy látja, Hernádi Zsoltot ki kellene adni a horvátoknak
A Fudan Egyetemet és a Budapest-Belgrád vasútvonalat kínai forrásból kellene fizetni, és újratárgyalná a paksi atomerőmű-bővítést is, miután megnézte az oroszokkal kötött szerződést.
A (nem) változó idők - Ezért nem is vittem sokra soha semmilyen hatalmi pozícióban. De nem is kell hánynom magamtól!
1989-ben végeztem a pécsi jogi karon.
MZP üzenetei
ha sebtében összeszedjük MZP eddigi gesztusait, mondatait, akkor politikai erény, hogy nem impotens, és van hét gyereke. A gyermekteleneknek tehát annyi. Mindenki vállalhatja a nemi identitását, de jobban teszi, ha nem vállalja, mert ki tudja, mikor támad kedve MZP-nek, vagy hit-testvéreinek politikai gúnyt űzni belőle. Miközben...