Sápi vonatbaleset: A MÁV szerint mindent megtett a forgalomirányító azzal, hogy a hangosbemondón szólt

Miután a tehervonat engedély nélkül behaladt az állomásra, az irányítónak egy perce sem volt a cselekvésre.

Viharkárok miatt több felé késnek a vonatok

A csütörtök reggeli vihar miatt a Kaposvár-Gyékényes-Murakeresztúr-Nagykanizsa vonalszakaszon, továbbá Boba és Ukk, valamint Abaliget és Bükkösd között feszültségkimaradás miatt áll a forgalom, Sávoly és Zalakomár között a biztosítóberendezés is meghibásodott – közölte csütörtökön a Mávinform az MTI-vel.

Biztosítóberendezés hibája miatt késnek a vonatok a pécsi fővonalon

Vásárosdombó és Sásd között van a hiba szombat este óta, emiatt 20-40 perces késéssek kell számolni vasárnap is.

A rendkívüli időjárás szó szerint minden borít

A rendkívüli időjárás miatt, Zirc és Veszprém, valamint Dombóvár és Kaposvár között vonatpótló autóbuszok közlekednek, az M1-es autópálya Hanság pihenőjét pedig mindkét irányban lezárták.

Fakidőlések nehezítik a vasúti közlekedést a Dunántúlon

A pécsi, Kaposvár-Fonyód közti, és a Dombóvár-Bátaszék-Baja közti vonalakon kell késésekre számítani a fakidőlések miatt, illetve a győri vonalon egy váltóhiba miatt késnek a vonatok.

Kidőlt fának ütközött egy vonat Kál-Kápolna közelében, órákig állt a forgalom

Reggel sikerült eltávolítani a sínekre dőlt fát, a vonatközlekedés újraindult, a menetrend délelőtt állhat helyre.

Tápiógyörgyén két vonat ment szembe egymással, még most is késések vannak a vonalon

A két vonat egymástól 150 méterre állt meg, mert mindkét mozdonyvezető észlelte a másik szerelvényt.

Fák dőltek a sínekre és a felsővezetékre, nem járnak a vonatok Jákó-Nagybajom és Somogyszob között

Pótlóbuszok szállítják az utasokat az érintett szakaszon.

Járműhibákkal indult a szerda a MÁV-nál

Az egyik járatnál ráadásul a pótlóbusz hosszabb útvonalon közlekedik, ezért nem biztosított a csatlakozás a végállomáson a többi vonathoz.

Járműhibák miatt több reggeli járat is kimaradt a MÁV-nál

Voltak olyan  hétfő reggeli lemondott járatok, amikről már vasárnap este beszámolt az állami vasúti szolgáltató.

Lehaltak az információs kijelzők Kelenföldön, csak a hangosbemondóban bízhatnak az utasok

Műszaki hiba miatt nem működnek az információs kijelzők a kelenföldi vasútállomáson.

Letérdelt kedd reggel egy kicsit Lázár János nagy projektje

Három vasútvillamos is kimaradt, Lázár János pedig pont ma posztolta, hogy egy éves a tram-train.

Balesetekkel, fakidőlésekkel és épülettűzzel indult a szerda

Több főúton is baleset történt szerdán kora reggel, több vasútvonalon pedig fakidőlés akadályozza a forgalmat. Ajkán kigyulladt egy épület, jelenleg is zajlik még az oltás.

Elsodort a vonat egy embert Vasvár és Püspökmolnári között

Pótlóbusz közlekedik az érintett szakaszon.

Gázolt a vonat vasárnap késő este Érd és Nagytétény-Diósd állomások között

Emiatt a pécsi InterCity utasainak egy másik vonatra kellett átszállniuk.

Járműhibákkal indult a szerda a MÁV-nál

De már kedd este is lemondtak több szerda kora reggeli járatot műszaki okok miatt.

Autóval ütközött össze egy vonat Kunfehértó közelében, leállt a vasúti közlekedés

Kiskunhalas és Kunfehértó között nem közlekednek a vonatok a helyszínelés és a műszaki mentés végéig. 

Akár 40 perces késések is lehetnek a záhonyi vonalon a MÁV szerint

Karcag és Püspökladány között nem közlekednek a vonatok, az egyik vágány egy korábbi baleset miatt nem járható, a másikon pedig vizsgálat miatt leállították a közlekedést, mert egy Szolnokról Nyíregyházára tartó személyvonat áthaladt egy vágányok közt fekvő ember fölött.

Még tart az oltás Mezőtúrnál, de már helyreállt a vasúti forgalom

Szombat délután keletkezett nagy kiterjedésű tűz Mezőtúr térségében a 460-os főút közelében, egy ideig a vasúti közlekedést is le kellett zárni a békéscsabai fővonalon.

Elszakadt a felsővezeték Ferencváros és Kelenföld között, borul a menetrend több vonalon – frissítve!

A kora hajnali tehervonatbalesettel már így is terhelt győri, a pécsi és a székesfehérvári vonal járatait érintette a változás, de a MÁV vasárnap délután azt közölte, hogy elhárították a hibát.

Tehervonatok balesete: hosszú időt vehet igénybe a helyreállítás a győri vasútvonalon

A két összeütközött tehervonat megrongálta a vasúti pályát is, a kisiklott vagonok visszaemeléséhez pedig még a felsővezetéket is le kell bontani a kocsik környékén a biztonságos daruzáshoz. Az 1-es vasútvonalon egyelőre még nem tudni, hogy mikor indulhat meg a forgalom.

Hat órás késést szedett össze egy vonat az újszászi felsővezetékszakadás miatt – hétfő délutánig tarthat a káosz

A Hortobágy EC-nek éjfél után nem sokkal kellett volna Záhonyba érnie. A vasárnap bekövetkezett felsővezetékszakadás miatt még hétfőn is több járat módosítva közlekedik, vagy kimarad.

Vonattal ütközött egy autós Nyíregyházán

A tűzoltókat a Lapály utcai vasúti átjáróhoz riasztották, nincs hír sérültekről.

Műszaki hiba miatt a Déli pályaudvar és Kelenföld között szünetel a vonatforgalom

Nem közlekednek a vonatok a Déli pályaudvar és Kelenföld között, mert letörött egy szerelvény áramszedője és leszakadt a felsővezeték is.

Kisiklott egy vonat Pestszentimrén, nagy a késés a lajosmizsei vonalon

Szerencsére senki nem sérült meg a balesetben.

20-30 percet késnek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon

Cegléd és Abony között mindkét vágányon meghibásodott a biztosítóberendezés, egyes vonatokat töröltek a menetrendből.

A vasárnapi vihar miatt még hétfőn is jelentős késések várhatóak egy vasútvonalon

A Budapest-Cegléd-Szolnok-Záhony vasútvonalon jelentős, 40-60 perces késéssel kell számolni a vasárnapi viharkárok miatt, mert hétfő délutánig, de akár estig is eltarthat, mire Cegléd és Abony között helyreállítják az egyik vágány fölött 200 méteren leszakadt felsővezetéket – addig pedig ezen a szakaszon csak egy vágány...

Hétfőre megfeküdt a tram-train, csak Vásárhelyen belül közlekedik

Hódmezővásárhely-Népkert és Szeged-Rókus között pótlóbuszok szállítják az utasokat, Szegeden belül pedig a 2-es villamos tér be a vasútvillamos által ellátott rövid szakaszra. 

Szembement egymással két vonat – A MÁV elárulta, mi okozta a hibát

Csütörtökön késő délután Tápiószecső és Sülysáp között történt az eset.

Gázolt a vonat a városligeti elágazásnál, több vonatot Kőbánya-Kispestig visszavágtak

A Budapest-Cegléd vasútvonalon megnő a menetidő a baleset következtében.