Hetei lehetnek hátra a legnagyobb demokráciapárti újságnak Hongkongban

Hamarosan képtelenek lesznek kifizetni a béreket a hongkongi Apple Daily-nél, miután befagyasztották annak a három cégnek a számláját, amelynek köze van a szerkesztőséghez. A menedzsment szerint legfeljebb néhány hétig tudnak még normálisan működni ilyen körülmények közt. Ha kell, bíróságon próbálják elérni, hogy oldják fel...

Vidus Gabriella: "Az RTL Magyarország nem politizál és nem ellenzéki"

A tévécsatorna vezetője az Indexnek adott interjút.

"Azt is elmondták, nem baj, ha nem igaz, amit írunk" – diákok nyilatkoztak az állami médiaképzésről

Az állami milliárdokból indult médiaképzésnek nézett utána a Szabad Európa Rádió.

Ezt írja az orosz média a Lukasenka elleni "összeesküvés" részleteiről

A katonai díszszemlén meggyilkolt Anvar Szadat egyiptomi és Ahmad Kadirov csecsen elnök sorsát szánta Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfőnek a megdöntésére szövetkezett összeesküvők csoportja – írta honlapján vasárnap a Kommerszant című napilap a szombaton ismertté vált, Tyisina (Csend) kódnevű állítólagos...

Hihetetlen, de bengedték a Forbes netes kiadását az Uzsoki utcai kórház Covid-osztályára

A lap internetes oldala fényképeket közölt az Uzsoki utcai kórház koronavírus részlegéről, és a képek mellett az osztályon dolgozó egyik gyógytornásszal interjút is készíthettek.

Szijjártó: „az önök rokonai, esetleg önök lehetnek a következők. Ezért kell erről tudniuk!”

Szijjártó László, Győri MOK-elnöke szerint sokkal kevesebb honfitársunk halna meg és szenvedne kevesebbet, ha nem vinnék bele a politikát a járványkezelésbe.

Egy önkéntes ápoló szerint is be kellene engedni a médiát a Covid-osztályokra, mert életmentő lenne a munkájuk

Nehéz letenni a 12 órás munkát, és annak lelki terheit.

Egy újságíró le akarta fotózni a beoltását, de nem engedték, mert csak a köztévé forgathat erről

Megtagadták a zalai újságíró bátor kérését. 

Már az oltópontokról is kitiltották a média képviselőit, mert nem most kell álhíreket gyártani

Mindezt az OKFŐ egyik vezető munkatársa kérte a rendelőktől. 

Elstartolt a Future Üzleti és Vállalkozói Iroda

A Future Üzleti és Vállalkozói Iroda a legmodernebb és leginnovatívabb marketing, reklám, üzletviteli és vállalkozásfejlesztési megoldásokat és módszereket kínálja Ügyfeleinek. Vállalkozóként, cégként, alapítványként, egyesületként és egyéb cégformaként is fordulj hozzám bizalommal, mindenképpen megtalálom a...

Csizmadia Ervin szerint 2022-ben meglepetést is okozhat az ellenzék

...a jobboldali közönség egy része még mindig úgy gondolhatja, hogy hátrányban vannak a médiában.

Irigylésre méltó Szijjártó pöpec, többszáz faktoros arcbőrvédője - nem sül le a felhám!

Szijjártó Péter külügyminiszter a román Digi24 TV-nek adott interjúban fejtette ki a médiahelyzettel kapcsolatos álláspontját.

Pert nyert a Nemzeti Sport kirúgott újságírója a Mediaworks ellen

Sinkovics Gábor három évtizeden át volt a Nemzeti Sport közismert publicistája.

Távozik a HVG-től Hont András, de esze ágában sincs az Indexhez menni

Március végéig szervezi és szerkeszti a rovatát, és a jövőben vendégszerzőként publikál a lap hasábjain.

Feljelentést tesz a Párbeszéd a „közmédiában folytatott visszaélések” miatt

A Párbeszéd szerint „Bende nyíltan a kormánypártokat támogató, elfogult műsorok készítését követelte az újságíróktól, az állásuk elvesztésével fenyegetve őket."-------

Kirúgták a Médiapiac teljes szerkesztőségét

Egy nappal azután, hogy kiderült, Boros Bánk Levente, a kormányhoz közel álló Nézőpont Intézethez kötődő Médianéző Központ igazgatója megvásárolta a Médiapiac című szakmai újságot, a Media1 arról számolt be: információik szerint az új tulajdonos megérkezése a lap eddigi teljes szerkesztőségének elbocsátását hozta...

A kormány most még inkább megszállta a médiát

Aki egy kicsit is odafigyel, észreveheti, hogy a kormányzat megszállta az állami médiát.

Elárulta Berki Krisztián, hogy miért lett belőle médiaszemélyiség – Nem találja ki, melyik celeb fedezte fel őt

Az is kiderült, hogy soha nem vasaltatott herét.

Berki Krisztián: a volt feleségemmel együtt árusítottuk ki a lányunkat

Ismét egymásnak üzenget a volt pár.

A mindent elsöprő baloldali média-cunamival szemben végre megalakult az "ellen"!

Hatalmas és mélységes űrt tölt be és mint egy falat kenyérre, annyira szükség volt az elnyomott jobboldali, nemzeti gondolkodást valló médiumokat segítő Megafon létrehozására.

Még több baljós jel az Index környékéről: kitették az igazgatótanácsból a főszerkesztőt

Újabb fejlemények az ügyben.

Donald Trump aláírta a cenzúraellenes rendeletet

Donald Trump amerikai elnök megelégelte a technológiai cégek – főleg az ideológiailag vezérelt, a szólásszabadságot és a véleményt korlátozó, és már az amerikai belpolitikai erőviszonyokat is eltorzító, befolyásoló – online cenzúráját, így elnöki rendeletet bocsájtott ki az online cenzúra megelőzéséről.

Nincs elveszve a „háború” – interjú Ruth Wodakkal

A média csapdába került a szélsőjobboldali populistákkal szemben, képtelen kilépni abból az „örökmozgó” állapotból, amelyben elveszíti a háborút ellenük – mondta az Új Egyenlőségnek Ruth Wodak (1950), a Bécsi és a Lancasteri Egyetem emeritus professzora a beszédrend-kutatás és a kritikai diskurzuselemzés nemzetközileg...

Több százezer munkahely veszélyben a koronavírus-járvány miatt - Így vernek át téged a kormányok!

Se Magyarországon, se máshol nem fogják eltűrni hosszasan a bezártságot, tilalmakat...

Egy kis pánikkal több! Maradhat?

Csak gratulálni lehet azoknak, akik akár szóban, akár írásban, pláne esetleg egy névtelen fórumbeszólásban, de az időseknek ugranak neki.

Ilyen a közszolgálatiság: Egy nap alatt ötször közvetítette Orbán évértékelőjét az M1

A csapból is Orbán Viktor folyt a közmédiában.

Mi születik globális média és a globalizációellenesség házasságából? – Jack Lule amerikai professzort kérdeztük

A globalizáció és a média szorosan összefüggnek, tulajdonképpen szimbiózisban élnek egymással Jack Lule szerint.

Jogsértő módon hagyta jóvá a GVH a kormányzati médiagólem létrejöttét

Bíróság mondta ki, hogy a GVH semmilyen érdemi vizsgálatot nem folytatott a KESMA engedélyét megadó döntést megelőzően.

Karácsonyt ma is lebuktatta a kormánymédia!

Ha nincs konkrétum, sebaj!

Tovább aprítaná a kormány a vidéki nyilvánosságot

A központi médiaalapítvány elmúlt éve alapján nagyon úgy tűnik, hogy a Fidesz még szorosabb felügyelet alá vonná a megyei lappiacot.