Egyre gyakrabban okoz méhnyakrákot 30 éves kor alatt is a HPV

Magyarországon a nőknél a második, a férfiaknál a harmadik leggyakoribb halálok a HPV okozta daganatos megbetegedés.

A méhnyakrák megelőzése – az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét - Online pszichológus

Mai blogbejegyzésem az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét alkalmából íródott, mely minden évben január harmadik hetére esik, azonban egész évben érdemes kiemelt figyelmet fordítani a témára.

A méhnyakrák 5 tünete, 6 kockázati tényezője!

Méhnyakráknak nevezzük a méhnyak hámeredetű rosszindulatú daganatát.

Fontos: az iskolás fiúk is megkaphatják az életmentő védőoltást

A kormány kiterjesztené 12 éves fiúkra is HPV-védőoltást az iskolai védőoltási program keretében – mondta az egészségügyért felelős államtitkár egy szombati rendezvényen Budapesten.

Nagyon fontos dolog miatt bicikliztek, a figyelem női életeket ment

A méhnyakrák veszélyeire és megelőzésének fontosságára hívja fel a figyelmet a Ride for Women (R4W) elnevezésű nemzetközi kerékpártúra, amelynek résztvevői szombaton indultak el Budapestről, az Országos Onkológiai Intézet udvarából az utolsó szakasz megtételére.

Méhnyakrák és Fidesz-kampány? Brávó Csöbör Katalin! - Városi Kurír

Január 11-én a méhnyakrák ellen hirdettek meg egészségvédelmi előadást egy KLIK-fenntartású miskolci középiskolában, 11. és 12. évfolyamos tanulóinak.

Méhnyakrákról szóló előadásra hívták a fiatalokat, fideszes kampányolt nekik helyette

Az egészséges életmódról és a méhnyakrákról szóló előadásra hívták Miskolcon a 18 éves középiskolásokat, helyette viszont kampányt kaptak Csöbör Katalin fideszes képviselőtől.

Demcsák Zsuzsa máig retteg, hogy visszatér a rák

A műsorvezető szervezetében hat évvel ezelőtt találtak rákos sejteket.

Segítség! Mentsük meg kollégánkat! - Felhívás!

Segítség! "Vérre volna szükségem, A+ vércsoportúra. Nem fogok hazudni, közvetlen életveszélyben nem vagyok, de a további gyógyulásom ettől függ."

Méhnyakrák elleni vakcina: még 4 napig ingyen kérhető

Péntekig, december 16-áig igényelhető térítésmentesen a méhnyakrák elleni vakcina azon lányoknak a számára, akik az általános iskola 7. osztályába járnak – mondta Szentes Tamás országos tisztifőorvos az M1 aktuális csatornának hétfőn.

ÁNTSZ: legalább 20 évre szól a méhnyakrák elleni védőoltás

Valószínűleg legalább 20 évre biztosít megfelelő védelmet a méhnyakrák elleni védőoltás, amelyet ősszel újabb iskolai évfolyam kaphat meg – mondta Dánielisz Ágnes, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) járványügyi főosztályának vezetője az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Rákszűrésre várnak 32 ezer magyar nőt

A napokban közel 32 ezer nőnek küld méhnyakrák-szűrésre szóló levelet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. A névre szóló meghívót azoknak a 25 és 65 év közöttieknek postázzák, akik jogosultak az ingyenes vizsgálatra, és olyan településen élnek, ahol már elérhető a védőnői méhnyakrák-szűrés.

A kemoterápia az egyetlen megoldás?

Miután évekig azt mondták az embereknek, hogy a kemoterápia az egyetlen módja a daganatok megszüntetésének – ismételten: megpróbálják–, a Johns Hopkins kutatóintézete végre elkezdett beszélni arról, hogy van más választásunk is.

Hallottál már a HPV-ről? – Ismerd meg te is jobban a papillómavírust és annak megelőzési formáit!

A magyarok harmada még soha nem hallott a HPV-ről, (humán papillómavírus) pedig a vírus a szexuális életet megmérgező nemi szervi szemölcsök mellett számos rosszindulatú daganat – köztük a méhnyakrák és végbélnyílás körüli rákok – kialakulásáért is felelős.

Még több kötelező oltás lesz 2014-től

Újabb kötelező oltást vezetnek be 2014-től a csecsemők körében.

Az én fenekemben senki ne turkáljon!

A férjem 55 éves, és még sosem volt prosztatavizsgálaton. Azt mondja, hogy az ő valagában ne turkáljon senki, ott csak kifelé van út, befelé nincs. Most mivel győzzem meg?

Tavasszal jön az intelligens tampon!

Magyarországon minden nap meghal egy nő méhnyakrákban, és évente kilencezer koraszülés történik.

Mit tudnak a magyar nők a méhnyakrákról?

Évente megközelítőleg 300 000 nő halálát okozza HPV-fertőzés miatt kialakuló méhnyakrák az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint.

Csodálatos újjászületés! Anya és gyermeke életet adtak egymásnak

Nagyot fordult Némethné Major Judittal a világ, amikor három hónapos terhesen bizonyossá vált, hogy méhnyakrákja van.

A méhnyakrák 5 tünete, 6 kockázati tényezője!

Méhnyakráknak nevezzük a méhnyak hámeredetű rosszindulatú daganatát.

Fantasztikus műtéti siker: méhnyakrákos kismama és babája is jól van

Veszprém - Orvosi bravúr, nagyon ritkán elvégzett műtét - életben van a csecsemő és jól van a méhnyakrákkal operált kismama is.

Méhnyakrák

A humán papillomavírus (HPV) a méhnyakrák kialakulásáért egyértelműen felelős tényező.

A méhnyakrák 5 tünete, 6 kockázati tényezője!

Méhnyakráknak nevezzük a méhnyak hámeredetű rosszindulatú daganatát.

Méhnyakrák elleni oltás

Végre elfújta a tavasz egy időre a H1N1-vakcinával kapcsolatos dilemmáinkat, viszont itt egy másik probléma.

Így vigyázunk az egészségünkre - Idén már a 700. lány kapja meg a térítésmentes méhnyakrák elleni oltást

A Magyar Vöröskereszt, az Egészséges Településekért Alapítvány és a GlaxoSmithKline Kft. tavaly, második alkalommal hirdette meg méhnyakrák elleni oltás pályázatát, melynek során 300 hátrányos helyzetű fiatal lány kapta meg térítésmentesen a méhnyakrák elleni védőoltást.

Ingyenes HPV vírus elleni oltás minden 13 éves lánynak Újbudán

Újbuda Önkormányzata 2010-ben minden 13 éves leány számára, aki 1996. és 1997. január 1. és december 31-e között született és állandó XI.

A méhnyakrák 5 tünete, 6 kockázati tényezője! Mindent a méhnyakrákról!

Méhnyakráknak nevezzük a méhnyak hámeredetű rosszindulatú daganatát.

Ingyenes lesz a vakcina?!

A közgyűlés egészségügyi bizottságában most azon dolgoznak, hogy minden tizenhárom esztendős leány ingyen kaphassa meg a méhnyakrákot okozó HPV elleni védőoltást.

Intim szféra, nők előnyben

Hazánkban évente mintegy 500 nő hal meg méhnyakrákban, miközben Európa fejlettebb országaiban gyakorlatilag nincs halálos áldozata e kórnak.