A kristályéjszaka napján nyílt magyar emlékezet-kiállítás Lengyelországban

Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány szervezésében 2011-ben létrejő összművészeti kiállítás hetedik, utolsó helyszínére érkezett.

"Az elme rejtett birodalma"

Rendkívüli hír!

Eddig közel tízezer látogató tekintette meg az Imák Auschwitz után című kiállítást

Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány szervezésében létrejövő kiállítást a budapesti Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában eddig közel tízezren tekintették meg. Az emlékezet-kiállítás legközelebb Győrött lesz látható.

Rengeteg szavazóurna nyílt már meg most Budapesten

Feltűnt a Kálvin téren és a Móricz Zsigmond körtéren is.

Törőcsik Mari is ott van a Nemzet Művészei között

Mások mellett Törőcsik Mari, Rubik Ernő, Jókai Anna, Szabó István, Kocsár Miklós, Korniss Péter, Kányádi Sándor, Melocco Miklós, Sebő Ferenc, Marton Éva és Novák Ferenc részesül a Nemzet Művésze díjban. Az elismerést tíz kategóriában összesen 69 Kossuth-díjas, a táncművészek kivételével 65 év feletti alkotó kapja meg.

https://www.youtube.com/watch?v=6lWbZcJiXzg

Imák Auschwitz után

Filmfesztiválok Török módra

Az Oszkár-díj, hivatalos nevén az Academy Award az Egyesült Államok legrangosabb elismerése 1929 óta, a legjobb idegen nyelvű film kategória azonban csak 1947 óta létezik.

Art brut, avagy a segítség útjai – Beszélgetés Visnyei Emőke szociális munkással

Art brut művészek alkotásaiból nyílik augusztus végén kiállítás a balatonboglári evangélikus templomban. A kiállításról, annak alkotóíról, valamint az alkotás segítő erejéről és a szociális munkáról beszélgettünk a kiállítás kurátorával, Visnyei Emőke szociális munkással.

Ilyen az igazi zöld graffiti

Az utcai firkászoknak nem volt könnyű dolguk, amikor ezeket a csodákat megalkották, hiszen nem csak a tökéletes helyet kellett megtalálni, gyorsan is kellett dolgozniuk, mert a természet folyamatosan változik, vagy ahogy a mondás is tartja; nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba…de a képekben addig gyönyörködhetsz, ameddig csak akarsz.

„Hol van a te testvéred?” - Ámos Imre és a 20. század

Varsó – Galambos Ádám evangélikus teológus, a kiállítás kurátorának megnyitóbeszéde elhangzott a „Hol van a te testvéred?” – Ámos Imre és a 20. század kortárs összművészeti kiállítás megnyitóján 2014. június 23-án Varsóban, az Emanuel Ringelblum Zsidó Történeti Intézetben Dés László, a „Szól a kakas már”...

A sas és az egyszarvú

Tulajdonképpen csak annyi történt, hogy visszatették az egyszarvú farkát, a sas köszöni, jól van, semmi baja, egyetlen porcikája sem hiányzik.

Elhunyt Szőnyi Zsuzsa

Elhunyt Szőnyi Zsuzsa, Szőnyi István festőművész lánya, a Vatikáni Rádió egykori magyar munkatársa vasárnap délben Budapesten, 89 esztendős korában – közölte családja az MTI-vel.

Juliette Binoche francia színésznő

Életrajza

Remete István festőművész

NÉHÁNY SZÓ RÓLAM

Az Oscar-díjak története

Minden év február-márciusában kerül megrendezésre a filmvilág legrangosabb és legnagyobb várakozással megelőzött díjkiosztója. A ceremónián megjelenik Hollywood krémje, az egy négyzetméterre jutó hírességek száma itt a legnagyobb, mégis ezen az estén az igazi ünnepelt sztár egy alig több mint fél méter magas fickó: Oscar....

Ikonfestészet

Az ikon képbe foglalt imádság, és

Deseő Csaba: a klasszikus zene és a dzsessz vonzásában

A közönség elsősorban dzsesszhegedűsként ismeri, holott évtizedeken át volt a Magyar Állami Hangversenyzenekar brácsása. A népszerű művészt életútjáról és a kétféle zenei világhoz fűződő viszonyáról kérdeztük 75. születésnapja alkalmából, amit szombaton ünnepel.

Megfejtették az elkárhozott popsi titkát

500 éves fenékre tetovált kottából szólaltatott meg földöntúli dallamot egy blogger. A lentebbi YouTube-videón meg lehet hallgatni.

A gyöngy fülbevaló buktatta le

A gyöngyök sok mindenre képesek – például művészeket is meg tudnak ihletni. Sőt, néha egész ihletlánc alakul ki, mint ahogy az ennek a híres festménynek az esetében is történt.

Tiffany üveg a sokoldalú lakásdekoráció

Azt tapasztaltam, hogy sokan nem ismerik a tiffany technikával készült alkotásokat.

Elképesztő fotósorozat a párizsi metróról

A franciáknak megvan az a nyegle szokásuk, hogy ha teszem azt, a Rue D'Argentine (Argentína utca) közelében építenek metróállomást, akkor azt nem Rue D'Argentine-nak nevezik el, hanem csak Argentine-nak.

Esernyők a festészetben

Míg korábban ciki volt esernyőt viselni, ma már valóságos trenddé nőtte ki magát.

Roxforti osztálytalálkozó 20 év múlva

Amikor a Harry Potter-sorozat véget ért, egy egész generáció sóhajtott fel keserű, mégis édes érzésekkel: hát, vége.

Különbségek nők és férfiak között- a modern nők nézőpontjából

A két nem voltaképp ugyanazt akarja, csak nem egészen ugyanúgy.

A cementemberek eddig nem látott élete

Hétfő délelőttre igazán könnyen emészthető, nézelődős témával készültünk, melyben egy aprócska embercsoport hétköznapjaiba pillanthat bele az olvasó.

Fogyókúrázók ne nézzék meg!

Játszik az étellel, konkrétan hatalmas terepasztalokat készít sonkákból, káposztákból, kenyerekből, csokiból, halból, szalonnából és más finomságokból egy londoni fotóművész, majd alkotásait tájképekként fotózza le.

Gyöngyökből kirakott konyha és kert

Liza Lou , amerikai művésznő türelme tényleg végtelen.

Víziók a víz alatt - Galéria

Jason deCaires Taylor nem egyszerű szobrász.

Ő állt tegnap a Dunában esernyővel a kezében

A kommentelők egy részét feldühíti, másik része jópofa performansznak tartja annak a férfinak az akcióját, aki ma délután esernyővel a kezében álldogált a Dunában.

A nők és gyerekek bántalmazása ellen a művészet erejével

A nők és a gyerekek elleni erőszak ellen lép fel 28 művész alkotásán keresztül egy Madridban megnyílt kiállítás.