Vérző kislányt nem vitt kórházba a nagykanizsai taxis

Egy anyuka posztja nagyon terjed a Facebookon . Azt írja, hogy a kislányával játékmotoroztak, amikor leesett róla.

Kannabiszt termesztett egy nagykanizsai férfi a lakásában

Kábítószer birtoklása miatt őrizetbe vettek egy nagykanizsai férfit, aki a lakásában termesztett kannabisznövényt – közölte kedden a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. 

Pénzért fotózott 12 éves félmeztelen lányokat egy német férfi Zalában

Gyermekpornográfia miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség egy német állampolgárságú férfi ellen, aki egy zalai faluban 12-13 éves, félmeztelen lányokat fotózott – közölte a Zala Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Fegyházból szabadulva követett el újabb bűncselekményeket egy nagykanizsai férfi

Testi sértés és garázdaság miatt, mint különös visszaeső ellen emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség egy helybéli férfi ellen, aki azután követett el erőszakos bűncselekményeket, hogy emberölés miatt kiszabott fegyházbüntetéséből 12 év után kedvezménnyel szabadult – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség...

A magyar narancs után itt a kanizsai magyar banán

Dékány István és felesége, Dékány Istvánné nyolc évvel ezelőtt ültették ki panelházuk elé a banánfát Nagykanizsán.

Utat és sportcsarnokot ígért a kormányfő Nagykanizsán

Az M70-es út bővítését is magában foglaló fejlesztési programról állapodott meg Orbán Viktor miniszterelnök kedden Nagykanizsán.

Orbán Viktor hogy belenézett már két szempárba

A Miniszterelnöki Sajtóiroda adott közre kettő fotót a Nagykanizsára érkező Orbán Viktor miniszterelnökről. Az MTI képaláírásában jelezték, hol található a képen Orbán Viktor, mi azonban elrejtettük önöknek. Az viszont látszik, ahogy a helyiek köszöntik őt, dacolva a zord időjárási körülményekkel.

Gyönyörű villámok csaptak le Nagykanizsára

Már napok óta lehetett hallani, hogy tegnap éjszakára vihar készül lecsapni az országra, az előrejelzések pedig be is jöttek.

Munka közben teherautó alá került és meghalt egy férfi Nagykanizsán

Aszfaltmarási munkálatok során egy teherautó kerekei alá került és a helyszínen meghalt egy férfi péntek reggel Nagykanizsán – tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Tömegverekedés volt egy nagykanizsai hipermarket előtt

A nagykanizsai rendőrök tizenegy embert állítottak elő, közülük kilencet gyanúsítottként hallgattak ki – írja a police.hu.

Újra előzetesben a vendéglátóhelyeket fenyegető vádlottak

Házi őrizetből ismét előzetes letartóztatásba került az a négy vádlott, akit a Zalaegerszegi Járásbíróság februárban közveszélyokozás és kényszerítés kísérlete miatt első fokon fegyházbüntetésre ítélt.

Giró-Szász volt cége szóban ad tanácsot 7 millióért

Szellő István ennél már valószínűleg nem tudná magasabbra húzni a szemöldökét: nettó 7 millió forintért szóbeli (!) tanácsadást végez Giró-Szász András volt cége Nagykanizsán.

Ismét demonstráltak Nagykanizsán a kórházért

A három héttel ezelőtti demonstráció után ismét a nagykanizsai kórház súlyponti szerepének tervezett megszüntetése és egyes osztályainak bezárása ellen tartott tüntetést szerda este az MSZP. A Fidesz helyi csoportja szerint nem igaz, hogy munkahelyek és osztályok szűnnek meg a Kanizsai Dorottya Kórházban.

Fegyverrel lopott autót egy férfi és nevelt lánya Nagykanizsán

Fegyverrel fenyegetve próbált autót lopni Nagykanizsán egy 55 éves férfi és 15 éves nevelt lánya, akik egymással szerelembe esve külföldre akartak szökni a gyámhatóság elől – közölte honlapján kedden a rendőrség.

Élete legszörnyűbb futball élményét élte át a nagykanizsai női focisták csapatkapitánya

Egy héttel a Videoton - NTE 1866 bajnoki után ugyan már indulatoktól mentesen írom e sorokat, de annál szomorúbban. Életem legszörnyűbb futball élménye volt október utolsó vasárnapja…

105 évesen is pálinkával indítja a napot Nagykanizsa legidősebb embere

Tegnap ünnepelte 105. születésnapját Leveli Pál, Nagykanizsa legidősebb embere, aki saját bevallása szerint minden reggel sétál egyet, aztán megiszik egy kupica pálinkát.

Gyerekek kerültek kórházba gombamérgezés gyanújával Nagykanizsán

Gombamérgezés gyanújával került a nagykanizsai kórházba három gyerek – erősítette meg az MTI információját szerdán a Kanizsai Dorottya Kórház gyermekosztályának ügyeletes orvosa.

Holttestet találtak Letenye közelében

Egy férfi holttestét találták meg egy kerékpár mellett Letenye és Becsehely között vasárnap, a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálódik.

Felgyújtottak egy luxusautót Nagykanizsán

Felgyújtottak egy nagy értékű személyautót hétfőre virradó éjjel Nagykanizsán, a tűz két másik autóra is átterjedt – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Megbontotta a szél az egyik nagykanizsai víztorony tetejét

A viharos szél megbontotta az egyik nagykanizsai víztorony tetőszerkezetét, de a tűzoltók egyelőre nem tudják megközelíteni a födémet – közölte vasárnap délelőtt a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A rendőrség két utcát is lezárt a környéken.

Fel akartak gyújtani egy bárt Nagykanizsán

A zalai rendőrök negyed óra alatt elfogták azt a négy férfit, akik 2014. április 14-én (hétfőn) 22 óra körüli időben Nagykanizsán a gyanú szerint próbáltak felgyújtani egy szórakozóhelyet.

Nagykanizsa: Épül a javítóintézet

Átadták a Nagykanizsán több mint kétmilliárd forintból megvalósuló 108 férőhelyes javító-nevelő intézet munkaterületét a kivitelezőnek, a beruházás várhatóan még az idén elkészül.

Késsel követeltek pénzt egy idős házaspártól Nagykanizsán

A nagykanizsai rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a 24 éves férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2013. december 28-án este 18 óra körüli időben Nagykanizsán, a Dr. Mező Ferenc tér közelében megfenyegetett egy 62 éves nőt és 67 éves férjét, és pénzt követelt tőlük.

A nagykanizsai Cserháti-kollégium ablakából akart kiugrani egy lány

A Nagykanizsai Műszaki Szakképző Iskola kollégiumának egyik ablakában, feltehetően öngyilkossági szándékkal állt ma egy fiatal lány - számolt be a szerda délelőtt történt esetről a Kanizsahír Közéleti Portál.

Árvízvédelmi készültség a Murán Letenyénél és Nagykanizsán a Principálisnál

Jelenleg Magyarországon öt helyen van I. fokú árvízvédelmi készültség.

Beomlott egy ház teteje Nagykanizsán

Mintegy harminc méter hosszan beomlott egy épület három lakásának a teteje vasárnap hajnalban Nagykanizsán, senki nem sérült meg – tájékoztatta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

Beomlott három lakás teteje Nagykanizsán

Mintegy harminc méter hosszan beomlott egy épület három lakásának a teteje vasárnap hajnalban Nagykanizsán, senki nem sérült meg - tájékoztatta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

Tűzoltók vágták ki a roncsból a zalai fiatalt

Az elsődleges orvosi vélemény szerint súlyos sérüléseket szenvedett az a nagykanizsai fiatalember, aki autójával fának ütközött a 7534-es úton 2013. november 2-án (szombaton) 14 óra 10 perckor.

Meztelen cicis csajos fotók a hétvégi nagykanizsai autó-tuning találkozóról:)

A Jakabfi Dávid szervezte Kanizsa Tuning Egyesület a napokban rendezte meg az ötödik szezonzáró autóstalálkozóját a kiskanizsai reptéren.

Nagykanizsa: Felavatták az olasz vízszivattyúgyárat

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az átadáson kiemelte; foglalkoztatási szempontból is fontos üzenete van annak, hogy az olasz cég a dél-zalai várost választotta a beruházás helyszínéül.