Orbán nemzetbiztonsági kockázatot jelentő muszlimokat telepít be Magyarországra

Az LMP-s Demeter Márta utánakérdezett a Naffa családnak. Zaid Naffa, az Orbánnal jó kapcsolatot ápoló jordán tiszteletbeli konzul megbukott a TEK átvilágításán, Oszama Naffát pedig 2015-ben nevezték ki Magyarország nagykövetének az Egyesült Arab Emirátusokba.

Az interjú, amely miatt Orbán majdnem hadat üzent Hollandiának

Négy év után távozik Magyarországról Gajus Scheltema, Hollandia magyarországi nagykövete.

Szijjártó: nem szívesen látott vendég a külügyben a távozó holland nagykövet

Nem látják szívesen a külügyben a leköszönő holland nagykövetet, miután a magyar kormány ellenségkép-kreálását a terroristákéhoz hasonlította. 

Az izraeli nagykövet hibája

Az izraeli nagykövet valóban nagyot hibázott, – ritkán, vagy talán soha nem értünk egyet a 888-on megjelentekkel, ez mos kivétel, de nem úgy!

Berendelték a kanadai nagykövetet, mert bírálta a CEU-törvényt

A CEU-val kapcsolatos állításai miatt pénteken berendelték a Külgazdasági és Külügyminisztériumba a kanadai nagykövetet – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM).

Felfüggeszthetik Magyarországon a Norvég Civil Alap működését

Norvégia nagykövete szerint nem igaz, hogy a magyar kormánynak vétójoga lenne a pénzek elosztásánál, erről nem is tárgyaltak.

Brüsszel-ellenes plakát miatt vonta kérdőre a kormányt a francia nagykövet

Magyarország nem kilépni akar az Európai Unióból, hanem átalakítani és megváltoztatni az intézményrenszerét, hogy minden ország sikeres lehessen – j elentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) pénzügyi csúcstalálkozón.

Ismét magyarul szavalt a brit nagykövet a Költészet Napján

Iain Lindsey, Nagy-Britannia skót nagykövete ismét verset szavalt a magyaroknak magyarul a Költészet Napján.

Orbán és a külügyi nőügyek

Az ominózus kijelentés ugyebár az volt, hogy a Szemerkényi Réka visszahívására vonatkozó kérdésre a miniszterelnök odalökte a véleménye hiányát leplezendő: nem foglalkozik nőügyekkel. Amiből ugyebár az következik, hogy az USA nagykövetének lenni: nőügy. Ebből a szempontból egyfajta kormányzati coming out lehet az, ha tényleg...

Lemondott a brit EU-nagykövet, bajban a Brexit-tervek

Lemondott Sir Ivan Rodgers, a britek EU-nagykövete, aki korábban pesszimistán nyilatkozott a Brexitről, vagyis Nagy-Britannia kilépéséről az EU-ból. A Külügyminisztérium nem indokolta távozását.

Erdogan és Putyin: provokáció volt a nagykövet lelövése

Telefonon egyeztetett Recep Erdogan török és Vlagyimir Putyin orosz elnök azt követően, hogy Ankarában hétfőn délután meggyilkolták az orosz nagykövetet.

Tessék! Itt a bizonyíték arra, hogy a magyar sajtó szabad

Alighanem az év egyik legsúlyosabb interjúját készítette Lovas István Vlagyimir Szergejev orosz nagykövettel. A Magyar Hírlapon jelent meg a csoda, ebből szemezgetünk, öveket bekapcsolni.

Hivatalosan is leváltották Jeszenszky Gézát

A rendkívüli és meghatalmazott oslói nagykövet Sikó Anna lett.

Pálffy István nyílt levélben védi Orbánt

Pálffy István dublini nagykövet, egykori tévés és KDNP-s országgyűlési képviselő szükségesnek érezte egy nyílt levéllel támogatni a magyar kormányt – írja a 24.hu .

Mégis marad az amerikai nagykövet

Nem megyek sehova belátható időn belül – mondta Colleen Bell budapesti amerikai nagykövet az MTI-nek kedden a távozásáról szóló hírekre reagálva.

Távozik Magyarországról Colleen Bell amerikai nagykövet

Mindenképpen távozik a novemberi amerikai elnökválasztás után Budapestről Colleen Bell amerikai nagykövet – értesült a Magyar Nemzet .

Nagykövet lesz az egykori MSZP-sből

Várhatóan Dobolyi Alexandra volt MSZP-s európai parlamenti képviselő lesz hazánk moldovai nagykövete – írja az Index .

Andy Vajna, Gyurcsány Ferenc és Polt Péter is a nagykövetnél bulizott

Az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata aláírásának 240. évfordulóját ünnepelték pénteken Budapesten.

Hétfőn hivatalosan is londoni nagykövetnek jelölik Habony Árpád legfőbb bizalmasát

Hétfőn, zárt ülésen hallgatja meg a parlament külügyi bizottsága a megüresedett londoni és hágai nagyköveti posztok jelöltjeit.

A fociról beszélgetne Orbánnal az új brit nagykövet

A protokoll a kisujjában van Iain Lindsay-nek, a frissen beiktatott magyarországi brit nagykövetnek. Áder János államfőnél skót szoknyában jelent meg, magyarul köszöntötte hazánk polgárait, a költészet napján pedig – szintén magyarul – József Attilát szavalt.

Meglepetés: Ő a Rimmel új nagykövete

A Rimmel ezekben a percekben tette közzé az új márkanagykövet nevét, aki nem más, mint kedvenc vadócunk, Cara Delevingne.

Programajánló: Beszélgetés a finn nagykövettel országuk és a mi oktatási rendszerünkről

Miért olyan klassz a finn oktatási rendszer? Miben különbözik a mienktől? Erről lesz beszélgetőest a finn nagykövettel most pénteken.

Brüsszeli nagykövet: magyar áldozatról nincs tudomásuk

A brüsszeli magyar nagykövetségnek nincs tudomása arról, hogy a repülőtéren és az uniós negyed közelében kedden történt robbantásoknak magyar halálos áldozatuk vagy sérültjük is lenne – közölte Nagy Zoltán, Magyarország brüsszeli nagykövete az MTI-vel.

A közmédia bukott vezére lesz az új-zélandi nagykövet

Szabó László Zsolt, az MTVA volt vezérigazgatója lesz Magyarország új-zélandi nagykövete, csütörtökön a kinevezését támogatta a parlament külügyi bizottsága – írta a Népszabadság.

Hiába a bírósági döntés, Szijjártóék tovább titkolnák a nagykövetek életrajzait

Pert vesztett a külügy, mégsem adják ki az adatokat. Pedig például végre kiderülhetne, kicsoda a titokzatos svájci nagykövet.

Lionel Messi nagykövet lett

Mégpedig a 2020-as dubaji világkiállítás első globális nagykövete.

Colleen Bell még nem elég kemény Orbánnal szemben

Konzultációra hívták haza Colleen Bell amerikai nagykövetet a Magyar Idők információi szerint .

Aggodalmunkat fejezzük ki az Egyesült Államokkal kapcsolatban

Szeretnénk világgá kürtölni aggodalmunkat: az amerikai demokrata és republikánus pártok küzdelmébe évtizedek óta nem lehet beleszólása senkinek, legyen az független, zöld, vagy liberális. A két nagy párt dominanciája öröknek és megbonthatatlannak látszik. A magyarországi parlamenti képviselettel rendelkező politikai...

Bekérették a KKM-be a román nagykövetet

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára kedden hivatalába kérette Victor Micula budapesti román nagykövetet – közölte a tárca az MTI-vel.

Magyar nagykövet: Nem a Nagy-Magyarország-jelvények miatt rosszak a magyar-román kapcsolatok!

Romániának nagyon sok területen van törleszteni valója a magyarokkal szemben, mutatott rá a România liberă című lapnak adott interjúban Magyarország bukaresti nagykövete.