A jászok csattanós választ adtak L. Simon Lászlónak

A nyolcszáz lelket számláló Jászágón épült fel az ország első olyan naperőműve, amiben nincs uniós támogatás.

Napelemes erőmű épül Magyarországon - lerakták az alapkövet

Lerakták Magyarország legnagyobb napelemes erőművének alapkövét a Mátrában pénteken, a 15 megawattos (MW) teljesítményű fotovoltaikus, mintegy 6,5 milliárd forintba kerülő erőmű a Mátrai Erőmű Zrt. beruházásában épül meg.

Ismét úton a Solar Impulse 2 napelemes repülőgép

smét felszállt a világkörüli úton lévő Solar Impulse 2 elnevezésű napelemes svájci repülőgép, hogy Csungkingból indulva csaknem 11 ezer 200 kilométer megtétele után, legkevesebb 16 óra repülést követően a kelet-kínai Nankingban landoljon – számolt be a kínai média kedden.

Fák alá telepítettek napelemeket, majd mikor rájöttek, hogy ha nem működik a cucc, bukják az EU-s pénzt, kivágták a fákat

Ezzel több százezer forintos természetkárosítást követtek el, és hontalanná tették a hajdúnánási fülesbaglyokat.

Új közösségi naperőmű épül

A gazdasági válság és a pénzügyi problémák ellenére egyre többen fektetnek közösségi megújuló energia projektekbe, szél- és naperőművekbe, segítve a helyi közösségüket is.

Napelemeket szereltek a kneszetre

A kneszet szóvivői irodájának bejelentése szerint a tetőre szerelt ezerötszáz napelem a világ legnagyobb, országgyűlési épületen elhelyezett napelemegyüttese.

A magyar falu és vidék jövője

Ez a falu követendő és követhető példát mutat bármelyik magyar településnek, amelyik fejlődni, fellendülni szeretne.

Napelemadó: kórházak és iskolák is nagyot buknak

Több száz olyan uniós projekt sorsa pecsételődhet meg, amelyek révén napelemes rendszereket telepítettek volna kórházakra vagy önkormányzati épületekre a " napelemadó " miatt. A nyertes pályázóknak vagy a beruházóknak olyan pluszkiadásokat kellene vállalniuk, amelyre vélhetően csak kevesen lesznek képesek.

Hova tűnik a fény, ha lekapcsoljuk a villanyt?

Hetek teltek el azóta, hogy a Nemzet Esze megnyilvánult. Még mindig nem ocsúdtunk fel. Mivel jogos felvetés, így utánajártunk, mi van a napelemek háza táján.

Szépen helyre tették Ádert

Áder János köztársasági elnök szerdán nyílt levélben kifogásolta a napelemek környezetvédelmi termékdíjáról szóló, általa egyébként aláírt és kihirdetett salátatörvényt.

Áder szerint hibázott a kormány

Az államfő szerint a napelemekre kivetett környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatban hibázott a kormány, az Országgyűlés, az ellenzéki pártok, a környezetvédelemért felelős ombudsman és a köztársasági elnök  is – ezt Áder János a parlamenti frakciók vezetőinek szerdán küldött levelében írta.

FM: uniós irányelv sorolja az e-hulladékok közé a napelemet és a napcellát is

Az MTI kérdésére a tárca kifejtette: egy-egy terméknél nemcsak azt kell nézni, hogy működése közben milyen szerepet tölt be, hanem azt is: mi történik vele azután, ahogy hulladékká válik.

Az iparági egyesület a napelemek termékdíjának eltörlését vagy csökkentését javasolja

A napelemek termékdíjának eltörlését vagy csökkentését javasolja a Magyar Napelem Iparági Egyesület (MANAP). A napelemekre a szakmával történő egyeztetés teljes hiányában kivetett termékdíj magas mértéke nem indokolható az egyesület szerint, amely a megújuló energiák terjedését ösztönző változtatásokat is javasol az...

A napelemre kivetett termékdíj visszavonását kezdeményezi a zöldombudsman

Szabó Marcel hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében az áll: a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény - preambulumában meghatározott - célja, hogy járuljon hozzá a környezetszennyezés megelőzéséhez, csökkentéséhez, a természeti erőforrásokkal való takarékos gazdálkodás ösztönzéséhez.

Adót a végbélszélre!

„Hallotta, mit talált ki megint pártunk és kormányunk?

Külön adó a napelemre

Minden napelem után 114 Ft/kg környezetvédelmi termékdíjat kell fizetni 2015. január 01.-et követően, mely mintegy 2000-2500 Ft-os modul áremelést jelent.

DK: "Áder környezetvédő János" szólaljon meg napelemügyben!

A Demokratikus Koalíció szerint kizárólag a gázimportban érdekelt szereplőknek jó a napelemekre kivetett környezetvédelmi termékdíj.

Több párt is tiltakozik a napelemekre kivetett sarc miatt

Az LMP, az Együtt és a PM is tiltakozik a napelemekre kivetett környezetvédelmi termékdíj ellen.

Környezetvédelmi termékdíjat kell fizetni a napelemek után :DDDD

A “jelentős szennyezést okozó termék- és anyagáramok” kategóriába sorolták a napelemet a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény módosításával. Seggfejország lvl. 999.

Lesz napelemgyár Csornán

A hosszas indulási folyamat után az idén végre elindul.

Napelemek segítik három dunakeszi közintézmény energiaellátását

Dunakeszi – Közel százmillió forint vissza nem térítendő uniós támogatásból finanszírozta Dunakeszi önkormányzata egy helyi óvoda, egy általános iskola és a polgármesteri hivatal napelemes rendszereinek kiépítését – közölte a hivatal pályázati referense pénteken az MTI-vel.

Ingyen autózhatunk tíz év múlva

Több mint egymilliárd autó koptatja a világ útjait.

Bonyhád: Kilenc középületre telepítenek napelemes rendszert

Közel 150 millió forintos beruházással napelemes rendszert telepítenek kilenc bonyhádi önkormányzati intézmény épületére, a kivitelezés márciusban kezdődik - közölte a Bonycom Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-vel.

Megújuló Energiapark bemutatóterem, napelemes, napkollektoros rendszerek

A júliusban megnyíló debreceni Megújuló Energiaparkban az érdeklődők több napelemes és napkollektoros alternatív energia hasznosítási rendszert tekinthetnek meg működés közben.

Napernyős töltőállomás

Az amerikai Michigan államban fekvő Lansing város a Föld napját egy olyan 5 kW-os „napernyő” felállításával ünnepelte az egyik piacnál, amely töltőállomásként szolgálhat elektromos járműveknek.

Hűtő napelem hőségben is

A Stanford egyetem kutatói olyan szigetelő napelemet fejlesztettek ki, amely úgy hűti a lakást, mint egy légkondicionáló, akár tűző nap esetén is, villamos energia felhasználása nélkül.

A klímaváltozást tanulmányozza a nap-katamarán

Még egy éve sem múlt el, hogy 2012. május 4-én befejezte a világkörútját a Turanor, a PlanetSolar napenergiával hajtott katamaránja, a hajó máris új feladat előtt áll.

Hajjal működő olcsó napelem

A 18 éves nepáli Malin Karki felfedezte, hogy a hajban található melanin képes helyettesíteni a szilíciumot a napelemekben.

Áramot termelő ablak!

Mostantól akár olyan ablakunk is lehet lakásunkban amely termeli nekünk az áramot.

Magyar sikerek a napenergiát hasznosító innovatív házak versenyén

A Solar Decathlon egy nemzetközi, egyetemek közötti innovációs verseny, ami 2002 óta kerül megrendezésre.