„Jókaival szemben merénylet a nagy regényeit hetedikeseknek tanítani”

„EGY DIKTÁTOR EREJE A KIMŰVELETLEN EMBERFŐK SOKASÁGÁBAN REJLIK”

Semjén Zsolt a "Hősök az irodalomban" című fejezetbe került a hatodikos (!) irodalomtankönyvben!

Semjén, mint "hétköznapi hős"?

A jövő pedagógusának „lebutítását” a kánikula ellenére gőzerővel tervezi valakik "pártja és kormánya" - Cél a kiműveletlen emberfő?

A "felesleges" tartalmakat törölni kell a pedagógusok egyetemi felkészítéséből.

Minden amit az őszi érettségivizsgákról (is) tudni kell- Hajnal Gabriella

A normál menetrendben zajlanak majd az őszi érettségi vizsgák a tervek szerint, persze szigorú óvintézkedések mellett - mondta el a Magyar Nemzetnek adott interjúban Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke.

Mit csináljon "digitálisan" a tornatanár és a napközis pedagógus?

Több tucat jelzést kapott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) arról, hogy a tankerületi központok azonnali hatállyal felmondják a megbízási szerződéssel dolgozó tanárok foglalkoztatását.

"Kásler! Ne izélj.....! Mennyi kell, hogy felfogd....?"

„Még nem látott gyereket, aki írta ezt a szemetet” – dalban üzennek Kásler Miklósnak a NAT ellen tiltakozók.

Manipulált listát közölt az Oktatási Hivatal a NAT készítőiről?

Egy fizika tanár azt állítja, bár neve szerepel az alaptanterv előkészítőinek listáján, megjelenéséig nem is látta a dokumentumot. Ugyanakkor több nevet is hiányol. Szél Bernadett újra a hivatalhoz fordul.

Az minisztérium ellentmond az Oktatási Hivatalnak: igazából ennyien dolgoztak az új alaptanterven

Az EMMI szerint százötvenen, az Oktatási Hivatal szerint negyvenöten.

Egy tanár a közzétett NAT-gyártó névsorban szereplők közül: "Nem tudom, a névsort ki adta le kinek, de akár rágalmazásnak is felfoghatnám."

Hétfőn jelent meg a 24.hu-n egy lista annak a 45 embernek a nevével, akik a cikk szerint előkészítették, kvázi "megalkották" az új NAT-ot, ami ellen temérdek tanár, tantestület érdek-képviseletek, diákok tiltakoznak.

A NAT megbukott – a „kormány” azonban bevezet(het)i

Ha a hatalom nem tett volna föl mindent a régi és új hecckampányokra, a NAT-ot visszavonná.

Oberfrank Pál "zsigeri ellenállása" a szavukat hallató piarista tanárokkal szemben

Érdekes ez a zsiger-ügy!

Szilvásy László piarista tartományfőnök állítja: nem adott interjút az egyházi iskolák NAT-elleni tiltakozása kapcsán az Origonak!

Sosem fogom megérteni, hogy mire jó az a füllentés, ami egy napon belül várhatóan megcáfoltatik.

A református egyház szerint politizálnak és lejáratják az egyházi iskolákat a NAT-ot kritizáló tanárok

A katolikus püspöki kar is sietett hangsúlyozni, hogy a mintegy ezer, egyházi intézményben dolgozó pedagógus állásfoglalása nem tükrözi az álláspontjukat.

A NAT és az EU - Tíz évük volt arra, hogy a fejükhöz kapjanak, nem kaptak

Az új NAT ügye a végsőkig fokozta az EU-val (Tanács, Parlament, cakkundpakk) szemben érzett utálatomat és megvetésemet. Hogy mi köze az EU-nak a NAT-hoz? Elmondom

A NAT-hű tanárok extra juttatásokra számíthatnak - szeptembertől tuti bevezetik!

Kásler Miklós szerint 3.000 iskolából csak 7-ben “hőzöngenek” a széles konszenzussal létrejött új kerettanterv ellen, úgyhogy közkívánatra szeptembertől már annak értelmében “oktatnak és védenek”. Sőt, a tanári fizetések is emelkednek, úgyhogy minden megy az előre kijelölt NER-úton.

Lőtereket építenek a diákoknak az új alaptanterv szellemében

Még idén kiadhatják az építési engedélyeket a "honvédelmi sportközpontoknak".

Professzor urak, kapjanak már a fejükhöz…

Hosszabb (műsor)szünet után újra megszólalt a „Professzorok Batthyány Köre”. Nincs benne sok köszönet…Ki bélyegez meg, kiket!? Ki fenyeget, kiket?! Idézem a „Magyar Nemzet” címet viselő lapban megjelenteket:

Az Eötvös és az Apáczai gimnázium is nyílt levélben tiltakozik az új NAT ellen

Az iskolai rangsorok szerint az egyik legjobb magyar középiskola a budapesti Eötvös József Gimnázium: 2019-ben országosan a második legjobb volt, Budapesten pedig az első. A gimnázium tanárai az alábbi nyilatkozattal tiltakoznak a január 31-én közzétett NAT-módosítással kapcsolatban:

Bencsik András: "akik nem hajlandóak a NAT-ot tanítani, takarodjanak ki az iskolákból"

Indítsunk mozgalmat a NAT védelmében - mondta Bencsik András, miután beszélgetőpartnerei főhajtással ünnepeltél, hogy hajlandó volt elolvasni a 150 oldalas oktatásról szóló itinert. 

MSZP: Ókonzervatív és gyermekellenes az új alaptanterv

Hivatalos közleményben ítélte el az ellenzéki párt az új alaptantervet, ami szerintük nyíltan ideológiai átnevelésre íródott.

Ismerjék meg Hajnal Gabriellát, a NAT és a Nemzethy Alaptanterv anyját

Hajnal Gabriella a Klebelsberg Központ elnöki posztja mellé elvállalt egy miniszteri biztosi pozíciót is, a gyalázatos Nemzethy Alaptantervért felelős.

A minisztérium alá tartozó intézet megdicsérte a misztériumot

Az MTI útján „üdvözölte” a tavaly év elején a kormány általa alapított Magyarságkutató Intézet az új Nat-nak azokat a céljait, hogy a magyar történelem és irodalom tanításánál a nemzeti identitás megerősítését és a nemzeti kultúra megismertetését helyezik az oktatás középpontjába.”A háttérintézmény...

A NAT a nemzeti-keresztény „kék pirulát” akarja lenyomni a torkunkon!

A magyarságukban üldözöttnek és megalázottnak érző, vagy azt csak megjátszó politikusaink által kezdeményezett Nemzeti Alaptanterv igazából nem is a gyerekeknek szól, hanem a „magyar embereknek”, a világból kiszakított nacionalista identitás és a rendszerhez való hűség megerősítése céljából.

Kásler büszke a NAT-ra

A módosított Nemzeti Alaptanterv (Nat) ismeretanyaga mindenki számára elsajátítható és elsajátítandó, biztos alapot nyújt az elhelyezkedésre az élet bármely területén – közölte az emberi erőforrások minisztere hétfőn.

A kiagyalók maguk kaszálták el az új Nemzeti alaptantervet

Nem szűkölködött meglepő bejelentésekben a csütörtöki kormányinfó az egyik ilyen, hogy nem vezetnek be új Nemzeti Alaptantervet - jelentette be Gulyás Gergely miniszter az újságíróknak a tegnapi kormányülés után.

Kálmán László páros lábbal szállt bele az MSZP-be

Konkrétan az ilyen történetek, mint a közoktatásé (meg például az egészségügyé) magyarázza azt, hogy miért is tartom olyan rettenetesnek az MSZP-t és a többi antiliberális pártocskát, szóval a mai ellenzék “derékhadát”.

Magyar Narancs: Nem folytatják a munkát a Nemzeti alaptanterven dolgozó szakértők Takaró Mihály miatt

A hetilap szerint egységesen döntöttek úgy, hogy a szélsőjobboldali irodalomtörténész szerepvállalása nem fér bele.

Tudta? Nemzeti kerítésünkön belül is van egy mégnemzetibb kerítés, ahová Önnek belépni tilos!

Rettentő sok rossz tulajdonságom van. Többek között nem igazán szeretem az operetteket. Ez van. Most – valahogy – mégis egy operett szövege ugrott be. Engedtessék meg,

Tordai Bence: Nácibarátok a Nemzeti Alaptanterv körül?

Tordai Bence hétfői parlamenti interpellációja során arra volt kíváncsi, mégis miféle hazafias szempontokat érvényesít akkor a Fidesz, amikor Takaró Mihályt bízza meg a Nemzeti alaptanterv (NAT) bizonyos részeinek hazafiasabbá tételében.