Ez történik, ha nem hagyja jóvá az adóbevallását

Az szja-bevallási tervezet már csaknem egy hónapja elérhető az adóhatóság webes felületén, amelyet érdemes átnézni, és szükség esetén módosítani, majd beküldeni – jelentette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Nem csak az jár pórul, aki ezt elszívja

Mintegy nyolcvannyolc millió forint értékű csempészett cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei egy kamionban a záhonyi magyar-ukrán határállomáson.

Forgatható rendszámtáblával bukott le egy kamionos az M60-ason

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal baranyai munkatársai az M60-as úton egy kamiont állítottak meg, amelynek egy rendszám-eltüntető szerkezet biztosította az útdíj-mentességet.

Nem hajlandó nyomozni a NAV Kósa Lajos feleségének ügyében

Feljelentést tett egy képviselő, mert a sajátjaként hirdetett Porkoláb Gyöngyi egyesülete egy rendezvényt.

Egymilliárd forintos csalást leplezett le a NAV

Az áfacsalással erősen fertőzött szójakereskedelemmel foglalkozó három bűnszervezetet fogott el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai országos akcióban a közelmúltban – közölte az NAV csütörtökön az MTI-vel.

Adóbevallás: így korrigálhatja a legkönnyebben

Az e-szja felületen egészíthetik ki, és küldhetik be legegyszerűbben az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyek, a mezőgazdasági őstermelők és az egyéni vállalkozók bevallási tervezetüket az adóhatósághoz, mert a kiegészítések nélkül nem válik automatikusan bevallássá május 20-án a tervezet.

Adathalászatra figyelmeztet a NAV és a Nemzeti Kibervédelmi Intézet

A közelgő adóbevallási időszakra hivatkozva adathalászok próbáltak megszerezni ügyfélkapus bejelentkezési és bankkártyaadatokat – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.

Rámegy a NAV a fiktív munkaerő-kölcsönző cégekre, komoly bírságokat oszthatnak ki

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzései során a fiktív munkaerő-kölcsönzést folytató cégek komoly szankciókra számíthatnak, jelentős adóbírságot fizethetnek – figyelmeztet a BDO Legal Jókay & Társai Ügyvédi Iroda.

Több mint ezer fém euróval bukott le a pénzhamisító

A szigorított ellenőrzésen, a csomagtartó oldalkárpitja mögött zacskókra lettek figyelmesek a pénzügyőrök.

NAV: változtak ingatlan-bérbeadással kapcsolatos adószabályok

Január 1-je óta az ingatlan-bérbeadásból származó jövedelem megállapításakor nem kell bevételként figyelembe venni az ingatlan használatával összefüggő, bérlőre áthárított díjat, jellemzően a közüzemi szolgáltatások díját – hívja fel a figyelmet az adóhatóság a honlapján.

Sors László: idén folytatódnak a fejlesztések a NAV-nál

Idén is folytatódik az okos megoldások bevezetése az adóhatóságnál.

Rászáll a NAV a munkaerő-kölcsönzőkre

Az adóhatóság megyei (fővárosi) igazgatóságai január 31-től megkezdik a munkaerő-kölcsönzési tevékenységet folytató adózók ellenőrzését.

Az online számlaadat-szolgáltatási kötelezettség betartását ellenőrzi a NAV

Az adóhatóság megyei (fővárosi) igazgatóságai január 21-től kockázatelemzés alapján ellenőrzéseket végeznek azon online számlaadat-szolgáltatásra kötelezett adózóknál, akik a rendelkezésükre álló kontrolladatok alapján nem teljesítették adatszolgáltatási kötelezettségüket a 100 ezer forint feletti áfatartalmú...

1,1 milliárddal tartozik a NAV-nak a legnagyobb adós

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 79 adózónál tárt fel jelentős összegű adóhiányt tavaly a negyedik negyedévben, közülük 41 társaság, 38 magánszemély – derül ki a hivatal honlapján kedden közzétett, 2018. december 28-i állapotot tükröző adatokból.

Kis magyar abszurd

Sokszor nagyon nehéz felismerni a különbséget, aközött, hogy packáznak velünk, vagy csak a pult túl oldalán ülök se tudják mit kezdjenek velünk, illetve kérésünkkel.

Félmillió forintot ajánlottak fel a NAV-álruhás rablók nyomravezetőjének

Három NAV ellenőrnek öltözött férfi vette el egy kamionos pénzét egy törökbálinti telephely előtt júniusban – számolt be az RTL Klub Híradója .

Együttműködésről egyezett meg a NAV és az IPOSZ

Együttműködési megállapodást kötött a kisvállalkozók adózási ismereteinek bővítésére az Ipartestületek Országos Szövetsége és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – közölte az IPOSZ hétfőn az MTI-vel.

Több mint 11 milliót érő cigiszállítmányt hagytak az ukrán határon a csempészek

Meglátták a pénzügyőröket és otthagyták a szajrét.

Több tonna fémhulladékot foglalt le a NAV

Több mint két tonna szabálytalanul tárolt fémhulladékot foglaltak le a Pest megyei Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a rendőrséggel közösen – közölte a NAV csütörtökön az MTI-vel.

Csalás és pénzmosás gyanúja merült fel egy fesztiválszervező csoportnál

A költségvetésnek okozott kár meghaladja a 360 millió forintot.

Ezeket az adózókat ellenőrzi hamarosan a NAV

Még van pár nap felkészülni.

Felkészült a karácsonyi csomagforgalomra a Magyar Posta és a NAV

Felkészült a karácsonyi csomagforgalomra a Magyar Posta és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – hangzott el az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában pénteken.

Október közepétől az őstermelőket ellenőrzi az adóhatóság

Az adóhatóság megyei, fővárosi igazgatóságai október 15-től vizsgálatot indítanak az őstermelői tevékenységet folytató adózók körében.

29 millió szál cigit foglalt le a NAV

Még mindig a klasszikus módszerekkel, Tiszán úsztatva vagy autóba rejtve próbálnak csempészni, ezúttal majdnem 30 millió szál cigi volt soron.

Ráküldik a NAV-ot a bevándorlási különadót nem fizető, a bevándorlást állítólag támogató szervezetekre

Egyes szervezetek nyíltan beszélnek a törvények és az adószabályok kijátszásáról – állítja a hatóság.

A NAV főosztályvezetője elfogadta, hogy megvesztegessék

Hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt öt embert őrizetbe vettek, az egyik gyanúsított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal osztályvezetője – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) főügyésze pénteken az MTI-vel.

Jövő héttől ellenőrzi a NAV a tevékenységüket eltitkoló adózókat

Azokat vizsgálják, akik nem folytatnak bevallásuk szerint gazdasági tevékenységet, de az ellenkezőjét lehet kiolvasni a kontrolladatokból.

Átlátszó.hu: bilincsben vittek el egy NAV-os osztályvezetőt

Az oknyomozó portál úgy értesült, hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt indult ellene nyomozás.

Figyelem! Csalók küldenek a NAV nevében hamis elektronikus leveleket

Csalók küldenek a NAV nevében hamis elektronikus leveleket, hogy adó-visszatérítésre hivatkozva személyes ügyféladatokat szerezzenek meg – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.

Hatályba lépett a bevándorlási különadó

Hatályba léptek a bevándorlási különadó rendelkezései, amelyeket a kormány Magyarország védelme érdekében hozott a határkerítés, a megerősített határvédelem és a jogi határzár mellett – közölte a Pénzügyminisztérium szombaton az MTI-vel.