Pankotai Lili: szívem szerint azt mondanám b@sszátok meg! Ezt hagyjátok ránk?
Egy hete kapkodja az ember a fejét, a Ferencvárosi pad ügyében, és nem tudja eldönteni, hogy ez egy bölcsődei játszótéri cicaharc, vagy esetleg egy Muppet Show epizód forgatása.
Navracsics megfejtette, mi teljesíti ki a „magyar géniuszt”, történelmi emlékhely is kell hozzá
Egy szabolcsi emlékhely avatásán adta elő történelemfilozófiai téziseit a miniszter.
Bruck András: két történet
Magyarországon két egyaránt végzetes történet fut párhuzamosan egymás mellett.
Lakatos Márk: senki ne csesztesse azokat, akik nem vállalnak gyereket
Fogadjuk végre el, hogy ami az egyik embernek örömet okoz és el sem tudja nélküle képzelni az életét, attól a másik embert kirázhatja a hideg.
Kitüntették az ukrán nemzetet Varsóban
Az ukrán nemzetnek ítélték oda idén a Szabadság Lovagja díjat a Warsaw Security Forum nemzetközi varsói konferencián, a kitüntetést Olena Zelenszka, az ukrán elnök felesége vette át kedden.
Gábor György: lehetnénk Századvég Alapítvány nemzet, vagy kaszinó nemzet. Ezekben mind hangyaszorgalommal vette ki részét a korábbiakban Szalay-Bobrovniczky Kristóf....
Lehetnénk például adriai kikötő nemzet, szállodacég nemzet, ingatlanérdekeltség nemzet, Századvég Alapítvány nemzet, vasúti kocsi-projekt nemzet, politikai tanácsadó nemzet, kaszinó nemzet, mert ezekben mind-mind hangyaszorgalommal vette ki részét a korábbiakban Szalay-Bobrovniczky Kristóf, de most épp a hadiipari befektetésekben...
Varga Judit: a nemzet határtalan
Csak az államnak van határa, a nemzetnek nincs - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter a Lőrincz Csaba Díj átadása alkalmából.
Ujhelyi nemzeti színű fülbevalót küldött Novák Katalin beiktatására
Ökumenikus istentiszteletet tartottak Novák Katalin államfői beiktatása előtt szombat délelőtt Budapesten, a Kálvin téri református templomban, amelyen egyházi vezetők megáldották Magyarország új köztársasági elnökét.
A kormány pályaalkalmassági vizsgája
Helyzet van!
Lesz ami lesz! - A kormányt és sajnos az országot is nyakon öntötte sz@##al a valóság
Lesz, ami lesz, következő életemben én a nemzeti jegybank elnöke leszek és rendbe rakom az ország dolgait.
Orbán: "mi magyarok ezer éve templomépítő nemzet vagyunk"
A magyarok csak keresztényként maradhatnak meg és minden egyes új templom bástyát jelent a nemzet szabadságáért és nagyságáért folyó küzdelemben – mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a pesterzsébeti református Összetartozás-templom felszentelésén.
Veczán Zoltán: ilyen, hogy „magyar”, nem is létezik
Kitalált közösség, meg minden!
Tessen mondani Kövér úr! Milyen a "rendetlen" feltámadás?
"Mi, magyarok mindig rendes feltámadásra várunk", ez pedig csak akkor van, ha saját erőnkből tudjuk elhárítani a fenyegető veszélyt vagy saját erőnkből tudunk változtatni a sorsunkon - jelentette ki az Országgyűlés elnöke pénteken az Országházban rendezett Petneházy történelmi konferencián.
Boris Johnson képzeletbeli válaszvariációja Schmidt Máriának - "Az Ön számára is megalázó alattvalói, szolgai hűség helyett, saját, józan eszére támaszkodjon. Őszintén remélem, hog
„Boris Johnson, maga egy kis, széteső ország élén áll.
Eleven Nemzetkép: Hogyan legyünk szabad ország?
Milyen a liberális nemzetkép?
Gábor György: Miniszter Asszony! Ön vagy tudatlanságából fakadóan súlyosan téved, vagy aljasságából fakadóan közönségesen hazudik
Olvasom, hogy a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján, vagyis a mai napon a kormány nevében Varga Judit igazságügyi miniszter kavicsot, virágot és mécsest helyezett el a Cipők a Duna-parton emlékműnél.
Botka László Nemzeti Szolidaritási Programja - Karácsony Gergely támogatásával
„A bajban van igazán szükség a szolidaritásra. A jövő építése azzal kezdődjön, hogy végre fizessenek a gazdagok!" (...) "Az elmúlt tíz évben gazdasági rendszerváltás történt Magyarországon
14-et kell aludni és Schmittné Makray Katalin zászlóanyaként vonul az Andrássyn
2020. március idusán ismét látható lesz az 1848 méter hosszú “nemzet zászlója” Budapesten, tisztelegve a “magyar zászló és címer napja” előtt.
Vásárhelyi Mária: a hatalom és a komisszárok között egy win-win játszma, az árát pedig a magyar kultúra fizeti meg
Tulajdonképpen hogy is van ez, ezekkel a határontúli magyar közösségeiket cserbenhagyó, Magyarországra emigráló politikai komisszárokkal? Hogy a hatalom miért itt keresi hűséges vazallusait azt értem:
Ifj. Lomnici Zoltán szerint nemzeti minimumot kellene előírni a politikusok számára
Törvényben kellene előírni a politikusok számára a nemzeti minimumot, amelyhez magyar állampolgárok által megválasztott magyar politikusokként alkalmazkodniuk kell a nemzetközi politikai fórumokon – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég Alapítvány jogi szakértője vasárnap az M1 aktuális csatorna Szemtől szembe...
Lendvai Ildikó: A Nemzet Sója
A Nemzet Sója nem azonos a sokat emlegetett Föld Sójával, de szintén komoly dicséretet jelent.
Vajon miért épp Finnország lakói a legboldogabbak az egész világon? - Roadster
Ha szeretnél egy kicsit javítani a hangulatodon, talán érdemes lenne egy látogatást tenni Finnországba.
Egy történet vége: szabadon engedték a Nemzet Medvéjét
Szabadon engedték az elmúlt két hétben az országon át kóborló medvét a szlovák-magyar határ közelében szerda éjszaka – közölte a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
Orbán: a magyarok és a lengyelek célja megőrizni Közép-Európát nemzetinek és kereszténynek
A magyarok és a lengyelek útja, harca közös, céljuk felépíteni és megvédeni otthonunkat, Közép-Európát, és megőrizni nemzetinek és kereszténynek – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a fővárosban annak az emlékműnek az átadásán, amely Lech Kaczynski egykori lengyel államfőnek, a 2010-es szmolenszki tragédiának...
Karácsony esete a nemzetpolitikai langyos vízzel
Nem feledkezve meg arról a kárról sem, amit a letelepedési kötvény-üzlet okoz.
Nemzeti Barackfa-nap - 2014
Mostanában egyre többet hallani, hogy mi lesz, ha Orbán veszít. Vagy mi lesz, ha nyer?
Megvalósult álom? A világ első űrállama fellövi a saját műholdját
Igor Asurbejli, az UNESCO űrtudományi bizottságának elnöke 2016-ban kitalálta, hogy létrehoz egy saját nemzetet Asgardia néven.
Radnóti főrabbi: Ha Orbánt felcsútiként levidékizzük, Mészáros Lőrincet gázszerelőként leprolizzuk…
...meg amikor a cigányságot tehertételnek ítéljük, akkor ezekkel az epéből felöklendezett gondolatokkal a nemzeti felelősséget tagadjuk meg. Vélemény magyarságról, nemzetről, felelősségről.
Bayer lehazaárulózta és kitagadta a nemzetből a népszavazást bojkottáló embereket
A Bacsmegye.hu tudósítása szerint tegnap a kecskeméti Piarista Gimnázium dísztermében tartott riogatós-migráncsozós előadást Bayer Zsolt.
Vélemény - Ne magyarozz!
„Volt egyszer egy rádió, ez egy reggel a világ összes nyelvén bemondta, hogy szégyelljétek magatokat.