Tavaly 25 milliárdot szánt a kormány állami kommunikációra. Idén már felső határ sincs, mehet ami a csövön kifér

Hétfőn, azaz szeptember 12-én volt a határideje a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKoH) idei megapályázatának, amin eldől, melyik három konzorcium végezhet egyáltalán kommunikációs és PR-munkát a kormány hivatalai és cégei részére a következő évben.

Rogán a belvárosi kábeltévétől hoz vezetőt a 25 milliárdot kezelő állami hivatal élére

Lenkei Mirtill tévébemondóként kezdte, most a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál sajtófőnök.

Ismerjék meg Tibort, aki Istennek akar állami megbízásokat nyerni

Kuna Tibor, a kormány egyik kommunikációs főtanácsadója végre teológiai szempontól is értéklete az Orbán-Simicska-háborút. Egy lebilincselő előadásban beszélt arról, hogyan tanult meg ott is aratni, ahol nem vetett.

Nem a komunikációs szuperhivatal dolga a kormányzati kommunikáció

Nem tartozik az állami reklámköltéseket szervező szuperintézmény hatáskörébe a kormányzati reklámkampányok tervezése és lebonyolítása – ez derült ki azokból a válaszokból, amelyeket a Nemzeti Kommunikációs Hivatal adott a Népszavának. A lap szerint a hivatal már működik, méghozzá 21 alkalmazottal és az idén 440 milliós...