Lépett az NFM: Vizsgálat indul a buszos KGFB-díjak emelése miatt

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerint az autóbuszos személyszállítók kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjainak egyidejű, nagyarányú emelése miatt akár a kartellgyanú vagy az erőfölénnyel való visszaélés vizsgálata is indokolt lehet.

Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt

Augusztusig állandó munkavégzésre lehet számítani az M1-es autópálya fővároshoz közeli szakaszán. A sztráda tavaszi-nyári javítására mintegy 4,5 milliárd forintot fordítanak - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedden az MTI-vel.

A Generali biztosítja a következő két évben a diákokat Magyarországon

A Magyar Állam képviseletében eljáró Nemzeti Fejlesztési Minisztérium két naptári évre szóló szerződést kötött a Generali Biztosítóval az állami intézményekben tanuló gyerekek biztosítására.

2022-ig kétszer három sávos lesz az M1-es autópálya

A közlekedésfejlesztés az elmúlt évek kormányzati politikájának nyertese Magyarországon, ezt támasztja alá, hogy a kormány 2022-ig 2500 milliárd forintot fordít 900 kilométernyi gyorsforgalmi úthálózat építésére, a pénz 55 százalékát a magyar költségvetés, 45 százalékát pedig az Európai Unió biztosítja - mondta Homolya...

Éppen hogy elindult már le is állítják az Otthon melege programot

A közép-magyarországi régióban pénteken 10-ig, a nyugat-dunántúli régióban pedig 12-ig lehet vissza nem térítendő támogatást igényelni a gázkonvektorok cseréjéhez, a benyújtás lehetőségét ezután mindkét régióban határozatlan időre felfüggesztik – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken az MTI-vel.

Szeptember közepétől menet közben méri a járműveket az állam

Szeptember közepén indul a nemzeti tengelysúlymérés, az előre telepített mérőkkel akarják az utakról kiszűrni a túlterhelt járműveket. A rendszer automatikusan büntet az objektív felelősség elve alapján.

Reszkessetek magyar webáruházak, most aztán igazán beindul az Internet Laboratórium

Valószínűleg sokan nem hallottak még a magyar Internet Laboratóriumról. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium természetesen már hónapok óta ellenőrzéseket végez a magyar webáruházak között, de egy új jogszabály nyomán úgy tűnik, hogy ezután újabb és talán még szerteágazóbb ellenőrzések is várhatók az NFM részéről.

Brüsszellel szemben ad társadalmi felhatalmazást a nemzeti konzultáció

Seszták Miklós fejlesztési miniszternek egy kertészetben jutott eszébe, hogy mit is kér a magyar néptől a kormány a nemzeti konzultációval.

Az NFM-hez került a nemzeti ünnepek szervezése

A nemzeti fejlesztési miniszterhez került a nemzeti rendezvényszervezés, a jövőben a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. gondoskodik – más szervezetekkel együttműködve – a nemzeti ünnepek megszervezéséről és lebonyolításáról. Az erről szóló két jogszabály a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg.

Silányabb a magyar fogkrém? Az élelmiszerhamisítás után itt a fogkrém hamisítási gyanú

Már nem csak az élelmiszereknél, hanem fogkrémeknél is vizsgálják, hogy jobb-e Ausztriában.

A semmiért kell fizetnie Magyarországnak, és még meg is büntethetik érte

Képtelen megcsinálni a közbeszerzésen kiválasztott cég a vasúti GSM-hálózatot.

NFM: biztosított Magyarország energiaellátása

Magyarország energiaellátása biztonságos, a tárolókban megfelelő mennyiségű gáz van, emellett a hazai termelés és az import biztosítja az ellátást – mondta Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energiaügyért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Államtitkárok: az ország felkészült a rendkívüli hidegre

Az ország felkészült a rendkívüli hidegre, a hajléktalanellátó rendszer, valamint a Belügyminisztérium (BM) irányítása alá tartozó szervezetek munkatársainak felkészítése megtörtént, a földgázellátás pedig folyamatos – mondta egybehangzóan az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a BM és a Nemzeti Fejlesztési...

10 milliárdból indul a Fradiváros építése

A Magyar Kormány a költségvetési előirányzatok módosításának keretében 10 milliárd forintot különített el a Népliget rekonstrukciójára – írja az Index.

OLAF: csalások miatt 93 milliárd forintot kéne visszafizetnünk Brüsszelnek

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) szerint Magyarországnak vissza kellene fizetnie egy jelentős összeget az EU költségvetésébe, mert komoly aggodalmak merültek fel a metróépítési projektekkel kapcsolatban – írja a 444.hu .

30 évre titkosítanák a metrókocsik állapotát

A vasúti járművek biztonságos üzemeltetésével kapcsolatos törvény módosításával a kormány arra is megteremtette a lehetőséget, hogy titkosítsák például a 3-as metró állapotáról szóló információkat – számolt be az RTL Klub Híradója vasárnap.

A rendőrség is büntetheti a szabálytalanul drónozókat

A jövőben a légügyi hatóság mellett a rendőrség is bírságot szabhat ki a szabálytalanul drónozókat, ha a képviselők elfogadják a légiközlekedési törvény módosítását.

Érdemes figyelni: lett még pénz hűtőgépcserére

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az otthon melege program hűtő- és fagyasztógép-csere legutóbbi lezárt pályázatának 500 millió forint eredeti keretét 1 milliárd forinttal, 1,5 milliárd forintra emelte – jelentette be Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt...

NFM: óriási az érdeklődés a kültéri sportparkok iránt

Óriási az érdeklődés a kültéri sportparképítési program iránt, több mint 500 kérelem érkezett eddig a helyi önkormányzatoktól, a határidő augusztus 15. – mondta Boros Anita, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Felfüggesztették a nyugdíjasok és a nagycsaládosok hűtőgépcsere-pályázatát

A nyugat-dunántúli régióban hétfőn indult, államilag támogatott hűtőgép- és fagyasztócsere-programra több mint 3000 nyugdíjas és nagycsaládos jelentkezett, a rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt hétfőn reggel 9-ig lehetett pályázni – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-vel.

Bevertek egy szöget a Sharing Economy koporsójába: Kivonul az UBER

Felfüggeszti a szolgáltatást az Uber Budapesten július 24-én 12 órától, amikor életbe lép a működését ellehetetlenítő jogszabály – jelentette be Fekete Zoltán, az Uber magyarországi operatív igazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Az Észak-Alföldön már hiába pályáznának új hűtőre

A forrás kimerülése miatt az észak-alföldi régióban határozatlan időre felfüggesztették a hűtőgépcserére kiírt pályázatot, a nyugdíjasok és a nagycsaládosok hétfőn 13 óráig adhatták be jelentkezésüket - jelentette be háromnegyed órával a határidő után a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, hozzátéve, hogy a többi...

Az ÜBER aggódik az új technológia betiltása miatt

Nem tartja jó iránynak ugyanakkor az Uber magyarországi operatív vezetője az új technológiák betiltását, blokkolását, "pusztán azért, mert azokat nem lehet beleerőszakolni az elavult szabályozás keretei közé".

Új fogalom: az Uberező taxis - brutálisan szigorú szankciók jönnek, itt vannak a részletek

Az engedély nélkül taxizók az eddiginél súlyosabb szankciókra számíthatnak a jövőben - jelentette be Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Dörgölőzik a kormány a taxisokhoz

A szerdai kormányülésen újabb, az illegális taxiszolgáltatás elleni szankciókat szigorító, az ellenőrzés hatékonyságát fokozó intézkedések lesznek napirenden, és vizsgálják a kötelező online pénztárgéphasználat bevezetésének szükségességét is – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI érdeklődésére kedden.

Állami támogatással vett mosógépet az élelmes fideszes képviselő

Állami segítséggel cserélte le tavaly a mosógépét Vécsey László fideszes képviselő – szúrta ki a Blikk .

Öltönyben motorozott Tasó László a közlekedésbiztonságért

Elindult az NFM közlekedésbiztonsági kampánya a motorosokért – nem is akármilyen modellekkel. 

A minisztérium az Uberezőket riogatja

Az engedély nélküli taxis szolgáltatók nemcsak kiegyenlíthetetlen versenyelőnyhöz jutnak az előírások megkerülésével, hanem utasaikat is veszélybe sodorják – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a kormany.hu oldalon megjelent közleményében.

NRGReport - Fenntarthatóság - Újra oszthatnak pénzt háztartási gépek cseréjére

Idén várhatóan folytatódik a két éve indult háztartási nagygép-csereprogram.

Még sehol nincs a nemzeti légitársaság

Bár a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nyitott a tárgyalásokra minden komoly érdeklődővel, tőkeerős szakmai és külső befektetővel egy új nemzeti légitársaság megalapításáról, amelyben kisebbségi tulajdonosként akár a magyar állam is részt vállalhatna, az MTI-nek adott válaszban a tárca azt is hangsúlyozta, hogy a Szuhoj...