Három új Nokia mobilt mutatott be a HMD Global

A HMD Global tegnap három új készülékről rántotta le a leplet, a mobilokkal a belépő és a középkategóriát frissítik, de a hozzájuk társuló árcédulából kifolyólag nem igazán számít jó vételnek egyik telefon sem.

HMD Global: minden Nokia mobil megkapja az Android P-t

A tegnapi nap során egy moszkvai esemény keretein belül mutatták be a legújabb Nokia telefonokat és a show-n egy hasznos infót is elárultak.

Másodszor is gyorsan elkapkodták a Nokia X6-ot

A hónap közepén bemutatkozó Nokia X6 már a bejelentést követően is többeket magával ragadott, de erről még árulkodóbb jel az, hogy milyen gyorsan elfogyott a második készlet is.

Közösségi oldalon tart szavazást a HMD a Nokia X6 globális megjelenéséről

A napokban bemutatkozó Nokia X6 egyenlőre csak Kínában beszerezhető, de egy szavazás kimenetelének köszönhetően a többi régióba is megérkezhet.

Gyönyörű külsővel érkezett a Nokia X6

A HMD Global a nyomógombos Nokia 3310 és 8110 után most az X széria egy korábbi kiemelkedő darabját hozta vissza.

Idén is jön a Nokia 3!

A HMD Global-ról kijelenthetjük, hogy teljes mértékben feltámasztotta a Nokiát, a tavalyi év belépő szintű modelljét pedig úgy tűnik idén is piacra dobják.

Kiderültek a Nokia X6 hardverspecifikációi

Megannyi információ és pletyka után most a Geekbench-nek köszönhetően kezd körvonalazódni a Nokia X6 hardveres felépítése.

Android 8.1-re frissül a Nokia középkategóriás mobilja!

Több nagy gyártót is beelőzve a Nokia 7 megkapta az Android 8.1 verziószámú frissítést, az update több hasznos funkciót és biztonsági javításokat is tartalmaz.

A TENAA feltárta a Nokia X specifikációit

Korábbi infók alapján már tudjuk, hogy a Nokia X lesz a HMD Global következő telefonja, amit állítólag május 16-án mutatnak majd be Kínában.

Felélesztheti a Nokia az N sorozatot?

Nyilvánvalóan a HMD-nél is tudják, hogy a Nokia N szériája volt a legnépszerűbb a felhasználók körében.

Már a Nokia is notch-al támad

A Nokia X6-ról nem most hallunk először, már korábban felröppent a hír, hogy a finn cég újraélesztené az X sorozatot.

Április 27-én jöhet az új Nokia X6

Megbízható források arról árulkodtak, hogy a HMD Global tart egy rendezvényt a hónap végén Kínában, ahol egy új telefont fognak bemutatni.

Digitális plakátok árulkodnak a Nokia X megjelenéséről

Úgy tűnik a HMD Global dolgozik egy Nokia X nevű készüléken, legalábbis ezt sugallják a Kínában feltűnő digitális plakátok.

Újabb legendás Nokia mobilt hozna vissza a HMD Global

A finn vállalat először a Nokia 3310 egy modern változatát készítette el, majd idén az MWC-n visszatért a Nokia 8110 is.

Végzetes telefontöltés

Egy nagyon szomorú eset történt meg az elmúlt napokban, Indiában.

Itt a Nokia legendás Mátrix-telefonja

A Nokia 8110 4G visszarepít az időben, egészen a Mátrixhoz, amelyből megismerhettük a Keanu Reeves kezében szorongatott "banántelefont". Az 1996-ban piacra dobott Nokia 8110 1999-ben szerepelt a filmben, azóta pedig sok minden történt a Nokiával is. Nem ez az első eset azonban, hgoy visszatérnek a klasszikus telefonjaikhoz, és most is ezzel...

MWC 2018: Bemutatkozott a Nokia 1, Nokia 6 (2018), Nokia 7 Plus és a Nokia 8 Sirocco

A HMD Global 4 új okostelefonnal érkezett Barcelonába az MWC-re, ezek a Nokia 1, Nokia 6 (2018), Nokia 7 Plus és a Nokia 8 Sirocco.

MWC 2018: Egy kis meglepetéssel indított a Nokia

A Nokia logóval ellátott telefonok tavaly tértek vissza a piacra és most újra bővítette termékpalettáját a finn cég.

Ismerős kamerarendszert kap a Nokia 8 Pro

Február elején lehetett először hallani a Nokia 8 Sirocco kódnevű készülékről.

Képeken az Android One-t futtató Nokia 1 és 7 Plus

A mindig megbízható forrásokból dolgozó Even Blass, most a Nokia várhatóan hónap végén bemutatkozó két készülékéről posztolt, Twitter oldalán.

Trendi külsővel érkezik a Nokia 7 Plus

Manapság előszeretettel használják a mobilgyártók a 18:9-es képarányt.

Miniatűr Nokián dolgozik a HMD Global

Szinte nyilvánvaló volt, hogy az Andorid Go bemutatását követően több cég is piacra dob pár készüléket a platformmal.

Koncepcióvideón a Nokia 10

A HMD Global állítólag egy olyan okostelefonon dolgozik, ami hat darab hátlapi kamerával büszkélkedhet.

Megérkezett a Nokia 6 (2018)

Az elmúlt napokban már kaptunk egy “fél hivatalos” megerősítést a második generációs Nokia 6 érkezésével kapcsolatban, majd ma hivatalosan is bemutatták a készüléket.

A következő hónapban jöhet a Nokia 9

A Nokia 9-ről már rengeteg pletykát hallottunk, viszont a megjelenés még várat magára. Első körben volt egy kis kavar a Nokia 8 és a Nokia 9 között, viszont ez a nyáron bemutatott készüléket követően tisztázódott.

Megérkezett az Oreo a Nokia 8-ra

A Nokia csúcsmobilja augusztusban mutatkozott be, ezt követően megígérték a HDM Global fejesei, hogy az idén debütált összes okostelefonjuk megkapja az Oreo-t, első körben természetesen a Nokia 8 kezdte a sort.

Hivatalosan is megérkezett a Nokia 2

A HMD Global a mai napon mutatta be legújabb készülékét, mely a belépőszintű kategóriában kapott helyet, viszont a hazai árcédula kicsit erős lesz ehhez.

Renderképen tűnt fel az ívelt kijelzős Nokia 9

A Nokia 9 hol előbukkan, majd nyom nélkül eltűnik.

Az összes Nokia mobilra érkezik az Oreo év végéig

Mint azt tudjuk a HDM Global idén újraélesztette a Nokia mobilokat, ennek köszönhetően pedig már több készüléket is kaptunk, az okostelefontól kezdve a nyomógombosig.

Hamarosan egy újabb mobil kaphatja meg az Oreo-t

Mint azt tudjuk elég nehézkesen szokott megérkezni a különböző gyártók készülékeire a legújabb Android rendszer, a Nokia már most bebiztosította magát a kiszivárgott képek alapján. Ez pedig arról árulkodhat, hogy talán már idén letölthetjük az Oreo-t az egy hónapja bemutatott Nokia 8-ra.