„Undorító helyzet” – Náci beszéddel lelkesítette híveit az exkommunista Putyin

Vlagyimir Putyin orosz elnök az egyik propagandistájának adott interjút kedden.

Most lett elegük a magyar náciknak: minden témájukat ellopja a Fidesz

Egyre szűkül a szélsőjobboldal bázisa a Fidesz 2010-es hatalomra kerülése óta.

Hazudnak rendületlenül - Náci megtévesztés mesterfokon

Tévedés ne essék, aki náci beszédet mond az náci, ahogy a hiéna se téveszthető össze egy kissé mozgássérült kutyával, úgy a náci sem a demokratával.

Náci beszéd a magyar parlamentben - Városi Kurír

Sok mindent hallottunk, olvastunk már – sok mindenre mondtuk már azt, hogy ez vagy amaz a szöveg ilyen vagy olyan vonatkozásban mintha náci mintákat követne (igyekszem körültekintően fogalmazni). Mégis: alighanem Kocsis Máté mai fölszólalása az első, amelyet elintézhetünk azzal a szóval, hogy náci.