Márciusban a felére esett vissza a vendéglátóipari forgalom Németországban

Márciusban a járványügyi korlátozások miatt a felére csökkent a németországi vendéglátóipari forgalom mind a februárihoz, mind az előző évihez képest a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdai jelentése szerint.

Berlin minden eddiginél nehezebb európai-amerikai kereskedelmi tárgyalásra számít az amerikai védővámok miatt

Minden eddiginél nehezebb lesz az Európai Unió és az Egyesült Államok soron következő kereskedelempolitikai tárgyalása – mondta a német kormány gazdasági minisztere egy keddi interjúban.

Ennek a felmérésnek Orbánék épp úgy örülhetnek, mint a népszerűségi mutatóknak

A német gazdaság az eddig vártnál nagyobb mértékben, hat éve a legnagyobb ütemben nő az ifo gazdaságkutató szerint.A müncheni ifo legújabb előrejelzésében az szerepel, hogy a német hazai össztermék (GDP) 2,3 százalékkal nő idén az eddig várt 1,9 százalék helyett.

Gyorsult a német gazdaság növekedése

A német gazdaság idei első negyedévi növekedése felülmúlta a negyedévvel és az egy évvel korábbit.

Mégsem olyan jó a bevándorlás a német gazdaságnak?

Bár Németország munkaerőpiacáról közép távon mintegy 600 ezer munkavállaló hiányzik majd, a német gazdaságnak főleg szakképzett munkaerőre van szüksége, így az Ifo gazdasági intézet felmérése szerint az eddig menedéket kérő egymillió migráns alig tíz százaléka tudna azonnal elhelyezkedni – mondta György László...