Kásler kelet felé húz – szerinte ugyanis morális, etikai, demográfiai és identitásválság alakult ki nyugaton

Arra kell törekednünk, hogy nemzetünk magyar és egyben művelt is legyen, és így megállja a helyét a számban nagyobb, hatalomban erősebb európai nemzetek között – idézte az emberi erőforrások minisztere Eötvös Loránd szavait, amikor a Klebelsberg Központ intézményvezetői megbízásait adta át szombaton Budapesten.

Plusz felvételi pontot kapnak azok a fiatalok, akik az egyetem előtt beállnak a Honvédségbe

Plusz pontokat kapnak a felsőoktatási felvételihez azok a fiatalok, akik az egyetem előtt fél- vagy egy évet szolgálnak a honvédségnél, jelentette be Benkő Tibor honvédelmi miniszter pénteken az InfoRádióban.

Az MSZP húszmillió forinttal segíti a tanévkezdést

Az MSZP a párt szolidaritási alapjából húszmillió forinttal segíti a rászoruló családokat az iskolakezdés költségeinek csökkentésében, illetve a koronavírus-járvány küszöbön álló negyedik hulláma elleni védekezésben - jelentette be a párt társelnöke hétfői online sajtótájékoztatóján.

A szegényebbek kölcsönt vesznek fel az iskolakezdéshez vagy a gyógyszereken spórolnak

Kölcsönt vesznek fel, vagy az élelmiszeren, gyógyszereken spórolnak.

Ha nincs beoltva kötelező a teszt a gyerekeknek – szigorú feltételeket szabott Csehország

Védőmaszk nélkül tanulhatnak saját osztályaikban szeptembertől a cseh általános és középiskolák tanulói és diákjai, míg a közösségi termekben – mindenekelőtt a tornatermekben és az étkezdékben mindenkinek, tehát a diákoknak, tanítóiknak és az iskolai személyzetnek egyaránt kötelező lesz a védőmaszk viselése.

Egyetemisták ezreit teszi utcára a Fidesz – hiába indul a félév, hetekig nem költözhetnek be a kollégiumokba

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) miatt csak késve költözhet be több ezer Budapesten tanuló egyetemista a kollégiumába. Ennek oka, hogy szeptember második hetére zarándokok és a szervezők kaphatják meg a szobákat.

Az iskolakezdéshez plusz egyhavi családi pótlékot adna az MSZP

Az iskolakezdés terheinek enyhítése érdekében plusz egyhavi családi pótlék bevezetését javasolja az MSZP - jelentette be Bangóné Borbély Ildikó, a párt országgyűlési képviselője pénteken online sajtótájékoztatón.

Ugyan alig egy hónappal az iskola megkezdése előtt több mint 1000 tanár hiányzik a rendszerből, az EMMI szerint nincs itt semmi látnivaló

Úgy tartják, a tények makacs dolgok, de ez mit sem zavarja az Emberi Erőforrások Minisztériumát, akik szerint mindössze "baloldali slágertéma" a pedagógushiány.

Iskolakezdés: a tantestület fele felmondott egy hajdúszoboszlói általános iskolában

Belső ellentétek miatt csaknem a tantestület fele felmondott a hajdúszoboszlói Gönczy Pál Református Sport- és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában – értesült több forrásból is a Cívishír .

Ismét indul az ingyenes állami informatikai képzés – hamarosan lehet jelentkezni

Július 28-tól jelentkezhetnek az érdeklődők az Újratervezés Programban második alkalommal meghirdetett informatikai képzésre.

Értelmetlenek Orbán népszavazási kérdései a PDSZ szerint, újakat írtak helyettük

A tanári szakszervezet szerint megint a legelesettebbeket állítja célpontba a kormány, és lejáratja a népszavazás intézményét is.

Legalább 10 ezer tanár hiányzik a magyar oktatásból

A legtöbb helyen egyszerűen nincs jelentkező a betöltetlen állásokra.

6,6 milliárd forintból létrehozták az egyetemekért felelő alapítványokat

A szerda este közzétett kormányhatározattal létrehozták az alapítványokat, és az intézmények fenntartói jogát mint vagyoni értékű jogot átruházták rájuk.

Több mint kétezer pénzügyi közvetítő tett tavaly sikeres vizsgát a Fundamenta Akadémián

A Fundamenta-Lakáskassza keretében 15 éve működő Fundamenta Akadémia falai között több ezer pénzügyi közvetítő tett sikeres hatósági vizsgát.

Tanulj a Fundamenta Akadémián: Már külsős hallgatók számára is elérhetőek a képzések

A Fundamenta-Lakáskassza keretében 15 éve működő Fundamenta Akadémia falai között több ezer pénzügyi közvetítő tett sikeres hatósági vizsgát.

A legrosszabb is jobb lesz?! III.

A legrosszabb ellenzéki kormánykoalíció is jobb lesz, mint volt a legjobb Orbán!

Megkapta a Nagyvásártelepet a Fudan Egyetem, kihúzták a Diákvárost a csepeli fejlesztési program címéből

És a Fudannal foglalkozó alapítványt is létrehozták, az új kormánygyakorlatnak megfelelően közpénzrejtő-közpénztranszformáló alapítványként.

Négy diák kapott állami ösztöndíjat a négymilliárd forint közpénzből épített elitiskolában

Közel négymilliárd forint közpénzből hozta létre az állam a Debreceni Nemzetközi Iskolát, az eddig eltelt két tanév során mégis csupán négy tanuló kapott önkormányzati ösztöndíjat az elitintézményben – értesült a 24.hu .

Kásler Miklós kihirdette mikor lesz őszi és téli szünet

Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője kijelölte a jövő évi, 2021/2022-es tanév rendjét írja az Index.hu .

Megfeleződött a tanárképzésre jelentkezők száma, a természettudományokat tanítók elfogynak lassan

A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint a csökkenést leginkább a természettudományos tárgyaknál lehet észlelni. A természettudomány oktatást támogató alapítvány vezetője szerint 10-15 éven belül elfogyhatnak az ilyen tárgyakat oktató tanárok.

Kásler szerint minden rendben: a diákok 90 százaléka visszatért az iskolába

Tegnap az érintett diákok 90 százalékos jelenléte mellett indult újra az oktatás az általános iskolák felső tagozataiban és a középiskolákban írta a Facebook oldalán.

Átvették az okleveleket Németh Szilárdtól az első magyar "űrkatonák" Debrecenben

Befejeződött a Debreceni Egyetemen (DE) a Bevezetés az űreszközök üzemeltetésébe című tanfolyam, az ezt elsőként elvégző magyar katonáknak Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára adta át az oklevelet csütörtökön az egyetem aulájában.

Friss hír az érettségizőknek! Aki a koronavírus miatt kihagyja a jövő héten, leghamarabb ősszel futhat neki!

Leghamarabb 2021 októberében érettségizhetnek le azok a végzős középiskolások, akik koronavírus-fertőzöttként vagy kontaktszemélyként nem tudnak elmenni a május 3-án kezdődő írásbelikre - írja az Eduline.

Mesterdiploma vagy pénzkeresés? Az informatikusok az utóbbit választják

Nehezen találja a helyét a mesterképzés a bolognai rendszerben, a természettudományos és informatikai mesterszakokon pedig továbbra is kevés a diák.

Maruzsa minden tanárt arra kért, hogy vegye fel a munkát hétfőn

Az oltási program előrehaladásával magyarázta a köznevelésért felelős államtitkár csütörtökön, hogy a kormány miért döntött az óvodák és az alsó tagozatok hétfői nyitásáról – írta meg az Index.

Április 15-én újabb modern megoldásokkal ismerkedhetnek meg a festő vállalkozók

Április 15-én tovább folytatódik a festő szakma digitalizációját segítő online workshop. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, amelyre itt lehet jelentkezni: https://docs.google.com/…/1FAIpQLSdNWPe…/viewform

Megkezdték az óvodai és iskolai pedagógusok soron kívüli oltását

Több mint négyszáz kórházi oltóhelyen csütörtökön rendben elkezdődött a már korábban regisztrált óvodai és iskolai pedagógusok soron kívüli oltása – közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.

Csak akkor nyitnak újra az iskolák április 19-én, ha minden tanár be lesz oltva

Az oktatásban dolgozókat és számos egészségügyi szakembert nyugtalansággal és félelemmel tölt el, hogy az első oltást követően akár napokon belül, a hétvégén kiadott rendelet szerint április 19-től vissza kell térni a tantermekbe. 

Stumpf István: Jöhet az egyetemi kötvény és az egyetemi tao

Többcsatornás finanszírozást képzel el az állam a modellváltáson átesett egyetemeknek.

Ősszel megírtuk, hogy ez a terv, februárban tényleg egyházi fenntartásba került az egri egyetem

Egy írásbeli kérdésre adott államtitkári válaszból derült ki, hogy február közepén az Eszterházy Károly Egyetem szenátusa megszavazta, hogy egyházi fenntartásba kerüljön az intézmény.