Hígítatlan Pfizert adtak be a budapesti Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben12 oltásra jelentkezőnek, ami hatszoros adagot jelent fejenként

A 24.hu információja szerint egy szakdolgozó tévedésből nem hígította fel az Pfizer ampullában lévő oltóanyagot, ez vezetett a túladagoláshoz.

Súlyos pedagógushiány: Oltott, tanár szakos hallgatókat keresnek az iskolákba

A pedagógus-szakszervezetek az RTL Klub Híradójának azt mondták, hogy negyedéves, oltott, tanár szakos hallgatókat keresnek iskolákba óraadónak vagy részmunkaidőben – számolt be róla a Telex.hu .

Kásler Miklós szerint perdöntő jelentősége van a harmadik oltásnak

Perdöntő jelentősége van a koronavírus elleni harmadik oltás felvételének, mert négy hónappal az első és a második oltás felvételét követően a védettségi állapot fokozatosan csökken.

Dr. Kunetz: a háziorvosokkal dobatják a szemétbe az oltóanyagot, hogy ne a kormánynak kelljen?!

A háziorvosi oltási hétvége ötletével többször foglalkoztunk úgy a döntéshozók indokait elemezve, a doktorok szemszögéből és nem utolsó sorban az oltást beadatni hajlandók oldaláról.

Szinte titokban, az ünnepek előtt jelent meg egy új szabályozás, ami teljesen betesz a védettségi igazolványoknak

Minderre Dobson Szabocs gyógyszerész az általa vezetett Facebook-oldalon, a Koronavírus vakcináción hívta fel a figyelmet.

Ezeken a napokon lehet oltást kapni időpontfoglalás nélkül januárban

Regisztrálni is elég a helyszínen. 

NNK: ismét időpontfoglalás nélkül lehet kérni az oltást

Januárban minden csütörtöktől szombatig ismét időpontfoglalás nélkül lehet kérni a koronavírus elleni oltást a kórházi oltópontokon és a járásközponti szakrendelőkben – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője hétfőn a közmédiának.

Oltatlan tanárok – kiderült hányan nem vették fel az oltást

Az állami fenntartású iskolákban a pedagógusok egy százaléka nem vette fel a koronavírus elleni oltást – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Johnson: összehasonlíthatatlanul jobb a helyzet, mint tavaly ilyenkor – csaknem 90 százalékos védelmet nyújt a harmadik oltás

Összehasonlíthatatlanul jobb a helyzet az Egyesült Királyságban, mint tavaly ilyenkor, és ennek minden másnál fontosabb oka az, hogy a lakosság hősiesen, önként és hihetetlen számban jelentkezett a koronavírus elleni oltás beadatására – közölte pénteki újévi üzenetében Boris Johnson brit miniszterelnök.

Az HBO saját gyártású sorozatban mutatja be Karikó Katalin munkásságát

A tudósnő munkássága így még több emberhez juthat el. 

"A kommunista szombat még jobb is volt" – kiborultak a háziorvosok Müller és Kásler javaslatain

Nem örülnek az ATV híradó által megkérdezett háziorvosok Müller Cecília rendeletének, amely kötelezi őket arra, hogy januárban egy hétvégén mindenképpen oltsanak, mert ha nem teszik, akár 5 millió forintos büntetést is kaphatnak.

...ha bármelyikünk kidől, akkor még ennyi ellátás sem lesz...! - Egy gyakorló háziorvos reakciója a "Kásler-Müller diktátumra"

Kásler Miklós,  az Emberi Erőforrások Minisztériumának tárcavezetője kötelező érvénnyel és bírság belebegtetésével elrendelte a betegek mindenkori visszahívását és elrendelte, hogy a háziorvosok valamennyi covid-gyanús betegnél végezzenek gyorstesztet „arra alkalmas helyen”. Lehetőség szerint  rendelőben, „de ha erre...

Dr. Kunetz Zsombor: önmagát leplezte le levelével Müller Cecília!

Önmagát leplezte le Müller Cecília, az alábbi levelével.

Kötelezik a háziorvosokat, hogy hétvégén is oltsák a pácienseket

A kormány szeretné felpörgetni az oltási programot.

Egy rendkívül értelmes, 9 éves gyermek fontos üzenete az oltásokról

Videó megtekintése >> https://www.facebook.com/1407212254/videos/626696855046055/

Feltűnt egy videó a kormány közösségi oldalán, majd gyorsan le is törölték

Csak néhány percig volt elérhető.

Már az európai felnőttek 78%-a kapott védőoltást a koronavírus ellen

Ursula von der Leyen adott jelentést a statisztikákról.

"Jobboldaliként mondom, nagyon elegük van" – Orbán mindenkinek üzent, nem sok köszönet volt benne

A miniszterelnök a Facebook-bejegyzésében üzent mindenkinek, aki még nem oltatta be magát.

Csak akkor jár a hathavi fegyverpénz, ha a katonák, rendőrök, börtönőrök beoltatták magukat

Az új belépők is kaphatnak a választás előtti juttatásból, ha vállalják a három évnyi szolgálatot.

Kásler Miklós mentesítheti a fizetés nélküli szabadság alól az oltatlan tanárokat?

A Magyar Közlönyben jelent meg kedd délután egy módosítás az állami és önkormányzati alkalmazottak – ide tartoznak a pedagógusok is – kötelező oltásáról – írja az mfor.hu .

"Diszkrimináció" – Utcára vonultak az Orbán-kormány kötelező oltásrendelete ellen

Veszprémben tart tüntetést a Mi Hazánk a kötelező covid-oltások miatt – számolt be róla Facebook oldalán Dúró Dóra.

Nem működne a Pfizer 5 éves kor alatt?

A gyerekek oltására egyedül a Pfizer-vakcinát engedélyezték, azóta több országban, köztük Magyarországon is zajlik már az 5-11 évesek beoltása. A cég kutatói már 2-5 éves korosztálynak szánt adagolást tesztelték az elmúlt időszakban – írja az mfor.hu .

Oltott emberek tanúvallomásai a covid oltások súlyos egészségkárosító hatásairól - 1 órás dokumentumfilm

Izraeli emberek a kísérleti oltások után - A "Tanúvallomás Projekt" - 1 órás megdöbbentő dokumentumfilm:

Már itt sem tartózkodhatnak harmadik oltás nélkül az emberek

Újabb intézményben lett kötelező a harmadik dózis beadatása.

Februártól kötelező lesz a koronavírus elleni harmadik oltás az orvosi egyetemen

Az elmúlt időszakban számos munkahely meghozta a döntést a kötelező oltással kapcsolatban, most pedig a Semmelweis Egyetem legfrissebb közleményében arról tájékoztatta hallgatóit, hogy az egészségügyi dolgozók mellett a diákoknak is muszáj lesz beoltatniuk magukat – írja a naphire.hu .

Oltásra búzdít a Manduinó is: januártól csak az oltottak dolgozhatnak az intézményekben

A Manduinó is a dolgozóit arra kéri, hogy oltassák be magukat, a Tájdentbaj dolgozóinak és a Fávás dolgozóit is egyaránt oltásra búzdítja.

Akár 5000 tanár eshet ki a rendszerből, mert nem oltatják be magukat

Abszolút kilátástalan a helyzet.

"El kellene venni a gyerekét annak aki beoltatja. Megölik őket. Idióták" – záporoznak az oltásellenes kommentek

Kedden megérkezett az első, gyerekeknek szánt vakcinaszállítmány, 138 ezer adag oltóanyag, amelyből az első körben 69 ezer adagot fognak beadni az ország 77 kórházában kialakított oltópontokon, illetve a gyermekháziorvosi rendelőkben.

Bejelentették január 31-re a pedagógus figyelmeztető-sztrájkot - Belengettek egyet márciusra is!

Figyelmeztető sztrájkot hirdet január 31-ére a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) - ezt a két szakszervezet jelentette be, miután közös sztrájkbizottságuk tárgyalt a kormány képviselőjével.

Nem oltásellenségből nem oltották be a gyerekeket, megszólaltak a háziorvosok akik nem vállalták a vakcinák beadását

Nem oltásellenességből, hanem az elégtelen körülmények miatt nem oltanak gyerekeket egy budapesti rendelőben számolt be róla a 444.