Itt az új Covid-hullám, de mivel nincs tájékoztatás, fogalmunk sincs róla

Pártunk és kormányunk -bölcsessége előtt ez úton is meghajlunk- elsőszámú vezetője úgy döntött egy napsütéses napon, hogy vége a Covid-járványnak és ahogy kimondta -láss csodát!- így is lett!

A Nemzeti Oltóanyaggyárból nem lett semmi, a koronavírus-honlap hamarabb szűnt meg

Debreceni Egyetem ipari parkjában 2021 szeptemberében tették le a Nemzeti Oltóanyaggyár alapkövét. 

Megjöttek az új típusú Pfizer-vakcinák Magyarországra, ekkortól lehet beadatni

Az új vakcina jövő héttől válik a lakosság számára is elérhetővé a kórházi oltópontokon, a pénteki oltási napokon pedig időpontfoglalás nélkül is.

Kubának maszkokat, Tádzsikisztánnak vakcinákat ajándékoz a magyar kormány

A Magyar Közlönyben jelentették meg a kormányhatározatokat, de Szijjártó Péter is posztolta a közösségi oldalán.

Új szuper oltóanyag a láthatáron, véd a fertőződéstől is

Egyes igencsak szerencsés emberek természetes módon ellenállnak a koronavírusnak, akkor is, ha ki vannak téve a fertőzésnek.

400 ezer adag kínai vakcinát ajándékoz el a magyar külügy - 4,4 milliárdot fizettünk ezért

Magyarország 200-200 ezer koronavírus elleni vakcinát ad Montenegrónak és Bosznia-Hercegovinának, hogy nagyobb legyen a védettség a két országban - közölte hétfőn a külgazdasági és külügyminiszter a V4-csoport lengyelországi találkozóján, amelyen részt vettek a nyugat-balkáni országok diplomáciai vezetői is.

Százazer adag koronavírus elleni oltóanyagot adunk a Zöld-foki Köztársaságnak

Magyarország százezer adag koronavírus elleni oltóanyaggal segíti a Zöld-foki Köztársaságot – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-vel.

Vakcinakupec

Az április hónap valóban bolondos volt.

Most érkezett: Kína a Pfizer-BioNTech vakcina tömeggyártásába kezd

Hamarosan sor kerülhet a Pfizer-BioNTech vakcinájának tömeggyártására Kínában — értesült a Global Times.

A kínai járványügyi központ vezetője elismerte, hogy van mit javítani a vakcináik hatékonyságán

Először ismerte el egy kínai tisztviselő, hogy gondok lehetnek az oltóanyagaik hatékonyságával.

Életmentés, vagy magánbiznisz? - Az orosz vakcinával kapcsolatos minden hír igaz. Vagy nem!

Mielőtt a fényességes médiahatóság körmöst osztana ki portálunknak mindenféle álhírek terjesztése miatt, előre bocsátom, hogy az alább összegezett hírcsokor valamennyi elemét elhiszem, vagyis igaznak tartom.

"Asztalra csapott" az Európai Tanács az oltóanyag-gyártóknál

Az Európai Tanács egy interjúban azt mondta: "az asztalra csaptak", aminek eredményeként elérték, hogy a több hét várakozási idő helyett csak a szállítások lassulásáról legyen szó.

Botrány! Olaszország máris kifogyott az oltóanyagból

Az amerikai Moderna cég koronavírus elleni vakcinájának érkezésére várnak Olaszországban, ahol több tartományban hétfőre elfogytak a rendelkezésre álló dózisok. Ezzel egy időben az új típusú koronavírus újabb "első betegét" azonosították Milánóban.

Megérkezett a vakcina Pécsre is!

A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjába a tegnapi nap folyamán érkezett meg a koronavírus elleni vakcina első szállítmánya, amely 2437 fő kétszeri beoltására elegendő – árulta el Dr. Sebestyén Andor a Klinikai Központ elnöke.

Megérkezett Magyarországra az első koronavírus elleni vakcina-szállítmány

Átlépte a magyar határt az első vakcina-szállítmány. Magyarországra az Európában elsőként engedélyeztetett, koronavírus elleni oltóanyag, a Pfizer-BioNTech vakcina érkezik.

Ekkor indulhat a tömeges oltás Magyarországon

Idén csak kis mennyiségű oltóanyag érkezhet.

Az oltások miatt jövő áprilistól fellélegezhetünk

A BioNTech gyógyszeripari vállalat vezetője szerint az új vakcinák már nyárra sokkal jobb járványhelyzetet teremthetnek, jövő télre pedig teljesen visszatérhet az élet a normális kerékvágásba, de ennek az a feltétele, hogy minél többen megkapják a koronavírus elleni oltást.

Szlávik: az elsőként kijelölt centrumkórházak ma már szinte teljesen tele vannak

Nem szerencsés tömeges koronavírus-antigén teszteket végezni – mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

Újra tesztelik az Oxfordi Egyetem koronavírus-vakcináját, miután az egyik alany beteg lett

Újraindul az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszeripari óriáscég koronavírus-vakcinájának tesztelési programja, amelyet a héten biztonsági okokból, a teszt egyik résztvevőjének betegsége miatt felfüggesztettek.

Elkezdték gyártani a koronavírus elleni oltást – vajon forgalomba is kerül a második hullám előtt?

A britek már neki is álltak a gyártásnak.

Nincs elég vakcina agyhártyagyulladás ellen, akadozik az ellátás

Akadozik a meningococcus B elleni vakcina terjesztése az országban, ugyanis egyre többen szeretnék beoltatni gyermeküket. Ezt a vakcinát a tb nem támogatja, holott ez okozza a legtöbb megbetegedést.

Hiány lehet az országban a csecsemőknek kötelező védőoltásból

A csecsemőknek kötelező oltóanyagból hiány lehet az egész országban, jövő hétre talán megoldják az állami szervek.

Hiánycikk lett az agyhártyagyulladás elleni vakcina az országban

Ugyan hatféle agyhártyagyulladás elleni oltás van törzskönyvezve Magyarországon, ebből három nem, vagy csak nehezen elérhető. A Meningococcus B elleni oltás december óta folyamatosan hiánycikk.

Pazarlóan bánt a Fidesz az oltóanyaggal és az emberi életekkel

 A Fidesz dilettantizmusa tönkretette az egészségügyet: amire kellene pénz, arra nem költenek, amire pedig jut forrás, ott pazarló módon költekeznek. Erről utal többek között az a tény is, hogy az idei influenzaszezonban az 1,3 millió berendelt ingyenes oltóanyagnak csupán a fele fogyott el – a többi veszteség, mivel a vakcinákat...

Védőoltásokkal segíti a kormány Kárpátalját

Oltóanyagok beszerzéséről döntött a kormány a kritikus kárpátaljai immunizációs helyzet kezelése és a Magyarország határain túlról érkező járványügyi kockázatok csökkentése érdekében.

Októberben kerülhet forgalomba a világ első malária ellenes oltóanyaga

Októbertől engedélyezhetik az illetékes nemzetközi szervek a világ első maláriaellenes oltóanyagának széles körű alkalmazását Afrikában, azt követően, hogy a klinikai próbák utolsó fázisa bebizonyította, a szer négy évre részleges védelmet nyújt gyermekeknek.

Nincs torokgyík, szamárköhögés, merevgörcs, HIB és járványos gyermekbénulás oltóanyag

Nincs torokgyík, szamárköhögés, merevgörcs, HIB és járványos gyermekbénulás elleni oltóanyag, mert késik a DiPerTe oltóanyag szállítása.

Késik a gyermekeknek szánt oltóanyagok szállítása

A gyártó nem tudja a szerződés szerinti határidőre szállítani a torokgyík, a szamárköhögés, a merevgörcs, a járványos gyermekbénulás, valamint a Haemophilus influenzae b (Hib) elleni ötkomponensű védőoltást – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hétfőn az MTI-vel az Országos...

Chilét 10 millió forint értékű oltóanyaggal támogatja Magyarország

A magyar kormány a chilei humanitárius katasztrófa okozta károk enyhítése céljából soron kívüli segítségnyújtásról döntött az általános tartalék terhére, mintegy 10 millió forint értékben – közölte a Kormányszóvivői Iroda.

Baj van: 800 ezer H1N1 elleni vakcinát hívnak vissza

Az amerikai egészségügyi hatóságok 800 ezer adag H1N1 vírus elleni vakcinát hívnak vissza, mivel az nem biztosít megfelelő védelmet az influenza új fajtája ellen.