Ilyen az Oppo széthajtható kijelzős mobilja működés közben

A hajtogatható képernyőjű telefonokat a Samsung hozta be a köztudatba a Fold modellekkel.

Ilyen a pesti Halál-alagút az új Oppo mobil szemével - TechWorld

Gyönyörű, hangulatos kalandtúrára vittük magunkkal az Oppo Reno5 5G mobilt, hogy megnézzük kamerás képességeit. Ilyen a Halál-alagút belülről

Az OPPO Reno5 Z 5G után jön a Reno6 Pro 5G

Tülekszenek az OPPO modellek.

Hazájában első lett az OPPO kínai mobilgyártó

Hazájában első lett az OPPO kínai márka a 2021 januári statisztika adatai szerint. Világelsőségre hajtó Huawei versenytársa – a Samsung és Apple megelőzését célul kitűzve – saját országában a vezető helyét sem volt képes megtartani.

A levegőből is képes lenne tölteni az Oppo feltekerhető mobilja - TechWorld

A feltekerhető Oppo X 2021 mobil úgy tölt vezeték nélkül, hogy nem kell rátenni a töltőpadra. 

Összefognak a kínai cégek a Google ellen

A Huawei után, az USA kormánya másik kínai gyártó lába alól is kiránthatja a talajt egyik napról a másikra. Jól tudják ezt ezek a cégek, többek között talán éppen emiatt hozta létre a GDSA-t (Global Developer Service Alliance) a Xiaomi, a Vivo, az Oppo és a Huawei.

OPPO F15 mobiltelefon a láthatáron

OPPO F15 mobiltelefon a láthatáron és nemsokára be is jelentik Kínában.

Megérkezett az 5G képes Oppo Reno3 és Reno3 Pro

Az Oppo idén indított Reno szériájának már a harmadik generációja mutatkoztt be egyé év alatt, mutatjuk mit tud a Reno3 és Reno3 Pro.

Az Oppo bemutatta az első kijelzőbe épített kamerát

A kínai MWC 2019 ma kezdődött Shanghaiban, és rögtön egy nagy durranással indult a show. Az Oppo féle kijelzőbe rejtett kamerás mobilról már hetek óta lehetett hallani, a cég most bemutatta ezt az innovatív megoldást, de egyelőre telefon nélkül.

Előzetest kapott az Oppo kijelző alá szerelt szelfi kamerás mobilja

Nem újdonság, hogy az Oppo egy olyan telefon bemutatására készül melynek szelfi kamerája láthatatlanul van elhelyezve a megjelenítőben, korábban már láthattuk a készüléket pár másodperc erejéig működés közben, most pedig egy előzetes is érkezett hozzá.

Korrekt középkategóriás mobillal bővült az Oppo Reno széria

Az Oppo bemutatta a Reno széria negyedik tagját, ami egy középkategóriás készülék lett, viszonylag korrekt specifikációkkal és árcédulával.

Marvel Avengers Limited Edition Oppo F11 Pro is jön a Bosszúállók: Végjáték mellé

A múlt hónapban bemutatott Oppo F11 Pro április 24-én egy limitált szériás változatot kap, amit a hamarosan a mozikba kerülő Bosszúállók utolsó epizódja a Végjáték renoméjára dob piacra a gyártó Marvel’s Avengers Limited Edition Oppo F11 Pro néven.

Cápauszony szerű előlapi kamerával debütált az Oppo Reno

Az Oppo Reno-ról már az elmúlt hetekben elég sokat lehetett hallani, így nem is ért bennünket semmi meglepetés a bemutatón.

Ellenfelet kapott a Huawei P30 Pro, megérkezett az Oppo Reno 10x Zoom Edition

A pletykákkal ellentétben végül az Oppo három kamerával szerelt mobilja Reno 10x Zoom Edition néven mutatkozott be.

Koncepcióvideón az Oppo új zászlóshajója

Kezd kirajzolódni a kép az Oppo Reno széria körül.

Kamera helyett extra kijelző jönne elő az Oppo mobiljából

Az elmúlt hónapokban láttunk pár érdekes külsővel rendelkező okostelefont és ahogy egyre jobban kezdenek elterjedni a hajlítható mobilok biztosan számíthatunk még jó pár különleges dizájnnal rendelkező eszközre.

Az Oppo új mobilján ennél kevesebb káva már nem is lehetne

Az Oppo Reno-ról pár hete lehetett először hallani, akkor úgy tűnt a készülék egyik különlegessége az érdekes kialakítású előlapi kamera és a 10x-es zoom lesz.

Nagyon hasonlít a Mate X-re az Oppo hajlítható mobilja

Az elmúlt napokban bemutatkozó hajlítható mobilok elég borsos áron érkeztek, (idén) elsőként a Samsung leplezte le hajlítható eszközét, melyet rövid időn belül a Huawei követett, de most az Oppo is közzétett pár képet arról, hogy mire is számíthatunk tőlük a közeljövőben.

MWC 2019: Ilyen lesz az Oppo féle 10x optikai zoom

Az Oppo tripla kamerás 16-160 milliméteres fókusztávval dolgozó prototípusa idén tavasszal érkezik és egész látványos dolgokra lesz képes.

Vagány funkciókkal érkezik az OPPO Find X2

z OPPO Find X az egyik legszebb 2018-as csúcsmobil, köszönhetően a szétcsúsztatható kialakításnak, így a kamerák alapesetben nem is látszódnak.

Jön a tízszeres hibrid zoom a mobilokba

A mobilokban lévő kamerák terén mindig van hová fejlődni, ezt a készülékeket gyártó cégek is tudják és általában nagy hangsúlyt is fektetnek az ezt egységesítő alkatrészekre.

Egy összecsukható mobil már biztos lesz az MWC-n

A Samsung, a Huawei és az LG az a három cég, amelyek az elkövetkezendő hónapokban összehajtható mobilt dobnak majd piacra. Most egy újabb gyártó állt be mögéjük a sorba ez pedig az OPPO.

A Huawei után az Oppo is felturbózza magát

A Huawei GPU Turbo technológiája után úgy tűnik, hogy az Oppo is előáll egy hasonló funkcióval.

Érkezőben az első 10 GB RAM-al rendelkező mobil

Egy erőteljes asztali számítógépnek is megfelelő rendszermemóriával érkezhet az Oppo egy már korábban bemutatott mobiljának tuningolt változata.

Több téren is fejlődött az Oppo Realme 2

Mindössze három hónappal az Realme 1 bemutatója után az Oppo bejelentette a készülék utódját a Realme 2-t. Az újdonság 6,2 hüvelykes kijelzőt kapott, ami egy elég érdekes 720×1520 pixeles felbontással rendelkezik.

Gagyi telefon sok pénzért, itt az Oppo F9

Az Oppo F9-et látva elsőre egy kicsit déjá vu érzésünk lehet, de a hátlap már nem pont ugyan az mint a tegnap bemutatott Oppo R17-nél.

Egyedi szenzorszigettel érkezett a legújabb Oppo mobil!

Az Oppo az elmúlt hónapokban erősen kivette részét a mobilos piac tortájából, a júniusban bemutatott Oppo Find X után egy újabb egyedi jellegzetességgel érkezett az Oppo R17.

Négy másodperc kellett az Oppo Find X Lamborghini Edition-nek

Elérkezett hát az Oppo Find X Lamborghini Edition startjának napja és az extra drága mobilt másodpercek alatt elkapkodták.

Mini szenzorszigettel érkezik az Oppo F9

A Find X egyik technológiájával napokon belül érkezhet az kínai Oppo következő készüléke.

Augusztus 10-től beszerezhető a méregdrága Oppo Find X Lamborghini Edition

Június közepén mutatkozott be az Oppo Find X, ami már fel is került a boltok polcaira.