Kalodába zárt ország

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a legfinomabb megfogalmazásban sem tartozik a szavahihető emberek közé: pillanatnyi érdekei szerint gond nélkül csúsztat, lódít, túloz, hazudik. 

Így szerezz száz milliót!

Íme, itt áll előttünk teljes pompájában Orbánország, amelynek minden zugában és eresztékében mindenki, aki kapcsolatba kerül a közpénzzel vagy az állam közvetítette uniós pénzzel, lop, csal, hazudik és titkolózik.

Basszustalanítás Feltcsúton

ameddig lesz annyi pénz, és lesz olyan együttes, amelyik számára annyi pénz lesz (elég). Addig lesz olyan verébvezér, aki odaszórja.

Ez lesz Orbanisztán 2015-ben

Imádjuk az év végi jövendöléseket, amik mindig pontosan megmondják, hogy mi fog következni jövőre, aztán persze semmi nem úgy lesz, pláne nem is emlékszik rá később senki. Éppen ezért tétje sincs, de ha gondolják, számon kérhetnek, majd ráfogjuk a kávézaccra.

Tarlós rapport-nosztalgiázott

Tarlós István moszkvai sarokba szorítását tehát könnyedén követheti néhány magyar hivatalnok Moszkvába rendelése.

Józsi a mocsárból

Most, hogy Nagynémetország ismét megdicsérte az orbánrendszert, amiért kissé fasiszta nagyon ugyan, de ennek ellenére teljes egészében a Európai Néppárt tagja, próbáljuk meg elképzelni, mi lesz a következő lépés.

Elrabolt demokracia

Persze rengeteg van a rovásán, a magán-nyugdíjpénztárak vagyonának szélbeszórásától kezdve az egészségbiztosítás felszámolásán keresztül a takarékszövetkezetek államosításáig, a klientúra kistafírozásától az idétlen focibuzulásig, de ezeket mind-mind túl lehetne élni.

Az árvízi hajós

Az volt talán a legszebb, amikor a visegrádi polgármesternél bejelentkezett.

Útmutató Orbanisztán felépítéséhez

A "csináld magad" diktatúra korrekt leírása legalább annyira pontos és követhető, akár egy IKEA összeszerelési útmutató. Kommentben találtam:

Kis fideszes állathatározó, avagy ki kicsoda Orbán Viktor állatkertjében

“Orbán pártja Orbánról szól.

Meghalt O. V.

Így temetéséről később gondoskodunk.