Szakértelem helyett ima kell

De nem kevésbé az őszinteség hangja szólhatott a miniszterből akkor, amikor olyanokat mondott, hogy bár „sok mindent nem jól csinálunk, de akik imádkoznak, arra kérik a mindenható Istent, a megváltót, hogy igazítsa ki, adjon jó tanácsokat, hogy jó irányba menjenek a dolgok". Mert ezzel a napnál világosabban jelzi a nagyközönség...

Tízmilliárdokért akart VIP-repülőgépet venni magának az Orbán-kormány

Egy Airbus típusú VIP-repülőgép megvételén gondolkodott az Orbán-kormány – szellőztette meg forrásaira hivatkozva a Népszava.

Orbán-rezsim és a kudarcos a kampány- Nőtt a dohányosok száma

Durva kampány folyik sokadik éve a dohánykereskedelem megszorongatása és a cigizők korlátozása érdekében.

463 milliót szán libanoni templomok felújítására az Orbán-kormány

A cél a közel-keleti kereszténység identitásának a megtartása. Az erről szóló kormányhatározatot a 444 fedezte fel a Magyar Közlönyben. Úgy szól, hogy a libanoni templomok felújítására Orbán Viktor utasítása alapján a nemzetgazdasági miniszternek – Varga Mihálynak – kell biztosítania a szükséges forrásokat. Az indoklás...

Nem mindenki térdel Orbán előtt

Mi lenne, ha Orbán szólna bele a telefonba?

AZ MSZP kimondta a fájdalmas igazságot

"Tudta?

Ujhelyi: megállítottuk a roaming-díjakat, a Fidesz ellenére is

Még pár nap és hivatalosan is megszűnnek az európai polgárokat terhelő roaming-díjak, szerda éjfél után új korszak kezdődik.

Örömhír: győzött a Nemzeti konzultáció

Az országot európai uniós és nemzeti színekben elárasztó siker plakátkampányt látva mindjárt a címben idézett első megállapítás otthonos érzésekkel tölt el bennünket.

Érettségi - kitolt a kormány a diákokkal

Nagy dolog az érettségi, hónapokig izgul előtte az ember fia-lánya.

A szegény gyerek nem gyerek? Azt a teleszült mindenségit

Az Orbán-kormány “családbarátnak” hazudja magát.

Vége a nemzeti pávatáncnak- frissítve 15:08 Fidesz közleménnyel

Mivel az Európai Unió gépezete lassan lendül be, így volt 7 éve Orbánnak, hogy sasszézzon a testülettel, – vagyis saját magunkkal szúrt ki ez alatt az idő alatt is – de elérkezett az idő, hogy pártállástól függetlenül a demokrácia betartson a renitensnek.

Kósa Lajos agya megint ledobta az ékszíjat

Kósa Fidesz-alelnök alighanem hajdúsági töltött káposztát vacsorázott, mert az ember akkora marhaságokat, mint amiket ma összehordott, csak egy túl kemény vacsi után álmodik.

Ki a milliárdos embere?

Orbán Viktorról például pontosan tudható, hogy Soros-pénzen tanult.

Magyar diplomatákat utasítottak, hogy keressenek külföldi partnereket a CÖF-nek

Az EU-országok magyar nagykövetségei írásban kaptak utasítást a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól (KKM), hogy partnereket keressenek a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) számára – írja az Index .

CEU-párhuzamok

Ahogy azt is, hogy milyen párhuzamok alakulnak majd ki a jövőben az egykori diáktüntetések, és a jelenlegi akciók között.

Az emberek szerint Orbán alatt romlott az egészségügy helyzete

Persze Orbán egészsége is romolhatott az emberek miatt, bár erre a Publicus Intézet felmérése nem terjedt ki.

A lakosság 56 százaléka szerint Orbánék alatt romlott le az egészségügy

Egy friss közvélemény-kutatás eredménye szerint.

Nem roppan az Orbán-rendszer

Ez a rendszer simán kibírja a csendes kritikát.

Blöff-mérkőzés március idusán

Nem sokkal azt követően, hogy az ország újabb öt évre megnyerte az antimatematikus pártkatonát köztársasági elnöknek, elértük március idusát. Pannónia lokálcézárja idén is igyekezett elmondani a maga színpadfoglalóját. Kicsit harsányan, kicsit zavarosan, gyakorlatilag semmit sem mondva teljesítette is Orbán ezt a penzumot....

Orbán egykori minisztere kiállt az olimpiás népszavazás mellett

Chikán Attila, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere az atv.hu -nak adott hosszú interjút.

Aki kapja, marja: Orbán nagy pénzosztása

Az államadósság csökkentése helyett a brutális méretű költekezést választotta a kormány, hogy élénkítse a gazdaságot.

Hatalmasat ugrott az Orbán-kormány adóssága

261 milliárd forinttal emelkedett a központi kormányzat adóssága, a növekedés több, ellentétes hatású tényező eredménye.

Orbán 18 ezer bevándorlót engedett be pénzért az országba

Magyarország az utóbbi négy évben nagyjából 18 ezer EU-n kívüli embert engedett be a letelepedési kötvények révén, amivel több mint egymilliárd euróhoz jutott – írja a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című német konzervatív lap.

Demagógisztáni napló: az árulás foka

A legutóbbi népszavazás nemzetközileg ugyan egyre kevesebb embert érdekel, de Magyarországon a Fidesz még mindig üti a vasat.

Brüsszel úgy helyretette Szijjártót, hogy a népszavazás adja a másikat

A külgazdasági és külügyminiszter lapunknak adott interjújában azt állította, hogy Orbán Viktor miniszterelnök februárban az Európai Tanácsban nem szavazta meg a felszólítást a menekültek mielőbbi áthelyezéséről, vagyis közvetve a kötelező menekültkvótáról.

DK: Kósa téved, érvénytelen népszavazás esetén kell lemondaniuk

Kósa Lajos az álnépszavazási kampány hajrájában bedobta , hogy a kormány lemond, ha az igenek kerülnek többségbe. – írja közleményében a Demokratikus Koalíció.

Magyarember néni esete a fideszes aktivistákkal

- Jó napot, Ön Magyarember Lajosné?

Sátáni aljasságot emlegetnek az Orbán-kormánnyal kapcsolatban

Abszurdnak és aljasnak tartja Gábor György vallásfilozófus, hogy a kormány keresztényüldözés elleni államtitkárságot hoz létre – írja a NOL.hu .

Akkor most hány "X"-et?

Közeledik a nap, amikor a kormány urnához rendeli a népet. Idén még szép szóval, plakátokkal. Alig különböző szándékkal, mint a korábbi konzultációk esetében. A különbség legfeljebb annyi, hogy a jelenlegi helyzetben, a felkorbácsolt idegengyűlölet hullámai között érez Orbán annyi támogatottságot, hogy népszavazást mer...

Aki lejáratja Pukli Istvánt

azt a kitételt olvasni, hogy „Pukli István, az ellenzéki beállítottságú”, némileg vicces.