Rajtunk röhög az egész világ

A jenkik megint feltaláltak valamit, amit a világ képtelen betiltani, mert mindenkinek jó, igaz, a legjobb az USA-nak és Sorosnak.

Igen, itt diktatúra van

Ahol az alkotmánybíróságot a kormány irányítja, a médiát a kormány eteti, a legfőbb ügyészt, a bírói kar egy részét a kormány mozgatja, ha minden önállóságot bedarálnak, mindent központosítanak, az utolsó falusi iskolától a legnagyobb egyetemig mindenhol pártkatonák vannak, a sportszövetségek vezetésétől a különféle...

Lesz itt rend, NERtársak

Arra sem kapjuk fel a fejünket, hogy a kormány szeretné ismét módosítani az alaptörvényt, mégpedig úgy, hogy lényegében teljhatalmat kapjanak.

Köd Budapesten

– Kedves Watsonom, akkora köd gomolyog Budapesten, hogy a Baker street ahhoz képest verőfényes itáliai piazza fényes délben, narancsfákkal – jegyezte meg Holmes, majd pipáját letéve a Times után nyúlt.

Jakupcsekek

A mi társadalmunkból a szolidaritás az, ami a legjobban hiányzik. Ezt tudják a hatalom fura urai, és ezért tehetik meg, hogy belerúgnak mindenkibe, aki az útjukban áll.

Levél az orbitális s..g alól

Tisztelt Honanyák, Honatyák, Politikusok és Amatőrök! Azért írok levelet Önöknek, mert teli van a kiskacsa-mintás napozóm. Önökkel, igen.

Ezt a nemzeti trágyát ki fogja eltakarítani?

Van egy olyan törvény, hogy – Magyarország feldarabolásának és jó kezekbe juttatásának szellemében – egy állampolgár maximum 300 hektár területet vásárolhat magának a közösből.

Én édes Katinkám – avagy Kussország katonái

„Az édes Katinkát szeretnénk visszakapni.” Ezt mondta Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke, miután a magyar úszósport jelenlegi legnagyobb csillaga, Hosszú Katinka látványosan összetépte a 12 millió forintos szerződését.

Hosszú Katinka és a fekete ruhás ápolónő

Nálunk a fekete ruhás ápolónő, a bátor úszónő a kivétel, nem azok, akik gyávaságból vagy anyagi érdekből nem állnak ki magukért, másokért meg pláne.\n\nAz olimpiai arany az nagyon fontos, de könnyű szívvel lemondanék róla, ha helyette kapnék egy normális országot, ahol normális emberek, normális munkahelyeken, normális...

Kétoldali véleménydiktatúra?!

Lehet-e képzelt középről valóságos dolgokról beszélni?

Kedves ellenzék!

Néha komolyan megfordul a fejemben annak a félig vicces, félig komoly kijelentésnek a realitása, ami egy baráti-munkatársi szerkesztőségi beszélgetés közben hangzott el, amikor az ellenzéki pártok erőtlenségéről esett szó: “Miféle ellenzék?

A megkopaszított ország

Ebben áll a nagy mutatvány: egyik zsebünkből kiveszik a pénzünket, és nem teszik bele a másik zsebünkbe.

Éhesország meséje

Hol volt, hol nem volt, Kövér Laci bajszán is túl, ahol kurta farkú Bayer Zsóti is túr és még azon is túl, Éhesországban ült a kormányon egy hazudós vezír.

Rab népek reménye, Orbánia!

Globális erők és akaratok rabságában sínylődik a világ! Szerencse, hogy legalább tuggyuk, kik a rabtartók – de több kell: vigyázó szemét Orbán(iá)ra vesse, ki szabadulni akar!

Bolonduljunk meg örömünkben!

Még egy hét sem telt el az évből, máris agyonnyom a jobbnál jobb hírek tömkelege. Kapkodom a levegőt, nyelem a csodás híreket, mint kacsa a nokedlit.

A maffia titka

Miben van az ereje? Hát abban, hogy ő mondja meg mindennek a nevét, a minőségét. Minden az és olyan, amilyennek ő mondja – oszt kalap.

CSOK a „csókosoknak”?

„Jól szituált, stabil egzisztenciájú, könnyen zemberesíthető, fehér családok – főleg rendes, vidéki magyarok – jelentkezését várja a „kormány”, közpénzből nyújtandó nagy összegű (a szociális juttatások leépítéséből is származó) ajándékért!”

Az Echo Tv elé beigazított fotelból nem látszik

Ugyan még csak január másodika volt tegnap, de ez nem akadályozott meg senkit abban, hogy magyar kézre kerítse a magyar földet. 

Orbán lúzer, és többszörösen lúzer, aki követi

Orbán küldetése, hogy visszafordítsa a nyugati civilizációt az identitások sokféleségének útjáról, a kontinenst pedig a nemzetek feletti egyre erősödő egységtől a kereszténység és Európa védelme ürügyén, teljes mértékben vak, értelmetlen, és szükségképpen kudarcos.

Dehogy akarnak ezek olimpiát!

Elhittétek, hogy Orbán G. Viktor és sleppje tényleg olimpiát akar rendezni Budapesten, a „bűnös városban"? Francokat, csak egy újabb alkalmat akarnak teremteni néhány milliárd lenyúlására.

A szervezet főnökének és alvezéreinek ünnepi interjúiról

Az a nagyon nagy baj, hogy Rogán ezt a dumát Orbániában bárhol előadhatná – sehol sem röhögnének a képébe, senki sem mondaná, hogy na mars ki innen, vicces fiú...

Anonymous üzent a magyar kormánynak, én meg Anonymousnak

Most láttam a hadüzeneteteket és arra szeretnélek kérni, ne bántsátok az országot! Tudom, hogy ti csak a Fideszt akarjátok bántani, de ha őket ütitek, az nekünk fáj. Inkább foglaljátok el valahogy a közmédiát!

Na de mit köszönhetünk a kormánynak?

Nem most van itt az ideje az évértékelőknek, de mivel űr támadt a lelkemben, készítettem egy listát.

Tapsot a dokiknak!!?

Még emlékszem arra, hogy nem taposták egymást az orvosok akkor, amikor szó esett a feudális rendszer lebontásának ötletéről, a tulajdonképpen névleges, de a hálapénznek legalább kicsit szembemenő vizitdíjról.

Atomfelhő száll Európa felé

Orosz források szerint a pánik félreértés miatt alakult ki.

Magyar pol matek

A baj az, hogy amikor leírod, hogy 2+2=4, akkor jönnek a nagyon-okosok, és közlik, hogy ballibsi vagy, mert jól látszik, hogy az 3. S az ország jobban teljesít, mert csak 3 és nem négy.

Liberális demokráciát előbb, utána esetleg jöhet a kereszténység

Ja, kérem, nincs annál könnyebb, mint egy nép évezredes félelmeire rájátszani, majd megspékelni fiktív ellenségek felidézésével, aztán eladni az egészet nemzeti cuccként.

Csak romok, menekültek és halottak maradnak

Embertelenül rossz irányba tartunk.

Az internet liberális leánya és a nemzeti péniszverseny

Azt gondolom, a férfiak többsége nem a szaporodási eszközt, hanem az embert látja a párjában, függetlenül annak politikai nézeteitől, világnézetétől, karrierjétől.

Lassan, de tervszerűen körbefon a diktatúra

Vona elvállalta a pofozóbábu szerepét: Orbán azzal üti - orosz kitartottság és korrupció -, ami ő maga. Ez, mint tudjuk, egy bevett fideszes trükk (egyébként pedig általában a diktatúráké).