Versajánló

Elnézést kérek tőletek, de van az úgy néha, hogy az embernek már írni sincsen kedve.

Jönnek a nemzeti gumióvszer boltok

Magyarországon a hülyének is megéri nemzetben gondolkodni, és valóban minden hülye abban is gondolkodik. A többiek mehetnek, amerre látnak.

Sötétség délben a Nagy Testvérnél

Tisztelet: vki, vmi értékének, tekintélyének elismerése. (Magyar Értelmező Kéziszótár Akadémiai Kiadó Budapest, 1978.) A kifejezés jelentése meglehetősen egyértelmű és világos. A szótárban.

Partiállatok magánélete és a kokainba fulladt magyar jövő

Nem értettem a maga idején, és most sem értem, miért nem lehet semmi közünk ahhoz, hogy ennek a fontos emberek körül sündörgő kalandornak egyáltalán megvan-e az intellektusa, és a szakmai felkészültsége ahhoz, hogy bármilyen tanácsokat adhasson a magyar kormánynak?

Karám, kuss!

Majd szólunk, ha azt akarjuk, bégessetek – és időben megmondjuk azt is, mit.

A Feri, az Attila, meg a Tóth Ottó

Nálunk virágzik a parlamentarizmus. Az ellenzék ellenez, a kormánypárt megszavaz. Mindent, amit Ibizán lazuló tanácsadók elé raknak.

Új helycserék és háromságok

A jelek szerint megrázzák Orbánia helyosztó-fáját.

Kórházak, és stadionok: a Fidesz jobban teljesít

Érthetetlen a kormánypárti szavazó számára az egészségügy helyzete.

A Hóman-szobor valódi botránya

Hóman emblematikus figurája volt annak a „keresztény kurzusnak”, amely minden szempontból fölkészítette a magyar államapparátust arra, hogy az föltűnő készségeskedéssel „szedje össze” a zsidókat.

Kormánypárti szöveg Orbániában, 2015-ben

Attól, hogy az orbániai hatalom támogatói közül – különösen a hatalom szennyes médiabirodalmában és „szellemi hátországában” – föltűnően sokan engednek meg maguknak náci-nyilas jellegű handabandázásokat, még nem kell azt gondolnod, hogy maga a hatalom is náci-nyilas jellegű: bűnszervezet „csupán”, elvtelen,...

Tízmillió rabosított balfasz

Orbán trónfosztásánál nagyobb feladat lesz az értelmétől és saját akaratától megfosztott magyarokra rátukmálni a demokráciát és a szolidaritást.

Légy éber és vegyél ecetet!

Aki véletlenül a blogomra tévedt és kereste az új posztot, azt tapasztalhatta, hogy egy ideje nem írtam. Van ennek oka, mégpedig az, hogy fel kellett töltenem a készleteimet.

De hisz a Fidesz gúnyt űz a magyar (z)emberekből…

Naponta állnak elő olyan embereikkel, akikhez hasonlók tisztességes szervezetek közelébe sem kerülhetnek; valamennyire normális országban a tisztességtelenek is rejtegetni kényszerülnének.

Orbán Viktor a mi Josef Mengelénk

Le kell zárni a politikai, gazdasági és társadalmi kísérletet, amelyet élő embereken folytat Orbán Viktor, mint Magyarország politikai Mengeléje.

Szar országban, szarba vesznek, de az is vagy

A nyavalygásod szart sem érdekel. Orbán Viktor szar nemzetállamában pont azt kapod, amit szar ember érdemel. (Az 1001 karakter meséi sorozatból 0001)

Extra Hungariam…

Mai magyar idők... Ó, Orbánia! Párod, legalábbis az EU-ban, nem találni: igazi hungarikum vagy, szégyene valamennyiünknek.

Értelmiségiek-e vagytok, vagy mi?

Az értelmiség egyik fele pénzé tett szervilizmusával, másik fele elveinek következményét felvállalni képtelen pipogyaságával teszi tönkre az országot.

Viktorok és diktátorok

Néhány napot sikerült üdítően távol töltenem a magyar politikai homokozótól, így most újult erővel loccsant az arcomba kicsiny országunk sajátosan abnormálissá nyomorodott belső világa.

RTL Klub vagyok, és garanciát vállalok

Nagyon, de nagyon szégyellem magam a csúnya viselkedésemért, amit az Országházban műveltem.

Nekünk egy új Mohács és Orbán kell

Kár volt a demokráciát keletre exportálni. Magyarországra is. Nekünk nem szabadság, egyenlőség és testvériség, hanem Orbán és szögesdrót kerítés kell.

A DK-s tévedései Orbániában

Orbán Viktor szellemi horizontján nagyjából az a két kategória létezik csupán, amelyek a feltétlen hívek, és a szemét árulók halmazait fedik le.

Adolf Viktor: Mein Kampf

Egy gazdasági világválság és egy elbaszott rendszerváltás ágyazott meg a felcsúti Führernek.

Zúgott a Marseillaise a londoni Wembleyben

Miközben az angolok a Marseillaise-t énekelték a londoni Wembleyben, Orbán és bábjai hátba szúrták az európai szolidaritást a budapesti parlamentben.

Felcsúton van a világ egyik legszebb stadionja – ez minden tőled lopott pénzt megér!

Orbán Viktor nagyon elégedett lehet.

Haszonleső színjáték a gyásznap, Magyaroszág nem Franciaország oldalán áll

Ne tévesszen meg senkit, hogy vasárnap gyász nap van, mert az állam szolidaritása a párizsi terror áldozataival csak hazug képmutatás és haszonleső színjáték.

Orbánia undorító különlegessége

Persze, sok különlegessége van, s számomra mind undorító. De a legundorítóbb talán az, amiről alább lesz szó.

Üzenet a Fidesznek! Azért éhes a gyerek, mert sokat loptatok. Nagyon sokat!

Már annyi változat elhangzott a kormány nagyon okos embereitől arról, amiért nem lehet éhes ma tündérországban egy gyermek sem, hogy a keményen dolgozó kisember, ha nem az eszét használja, még el is hihetné az aljas magyarázatokat.

Az önkény megeszi a lelket

Bár meggyőződésem, hogy a 2010-ben hatalomra jutott szervezet minden fontosabb aljassága tudatos, kiszámított dolog volt, és ma is az, ám néha arra gondolok: talán mégsem tudják, mit művelnek.

A rezsim intézményei

Talán csak a Történelem Ura vagy ügynöke, a Sátán tudja, hány kamuszervezetet, -intézményt hoztak létre Orbánék.

A nemzet első számú állatgondozója ünnepel és elégedett

A nemzetállamok és a magyar foci reneszánszában hívők röfögésétől hangos Orbán Viktor, Mészáros Lőrinc és Csányi Sándor 90 ezer négyzetkilométeres állattartó telepe.