Megvan, ki lesz a Nemzet Szépe verseny műsorvezetője – a zsűritagok neveit is elárulták

Harmadik alkalommal rendezik meg június 3-án a Nemzet Szépe szépségversenyt, amelynek zsűrijében idén mások mellett Fenyő Iván színművész, Orosz Barbara műsorvezető, és Bus István, a Playboy főszerkesztője is ott lesz.

Tahiti gyönggyel ünnepelte születésnapját Orosz Barbara

Kétségtelenül a legideálisabb helyen ünnepelhette születésnapját az idén Orosz Barbara: a műsorvezető egy debreceni ékszerüzlet megnyitóján vett részt a nagy napon, s mint megtudtuk tőle: tökéletesen telhetetlen az ékszereket illetően.

Sztármenyasszonyok a hétvégi esküvő kiállításon: Pataki Zita, Orosz Barbi és Dundika is tavasszal megy férjhez

„Nagy családi esküvőn lesz, s mivel mindketten vidéken születtünk, nem is volt kérdés, hogy elhagyjuk a fővárost, s a Mátra egyik csodás településére szervezzük a szertartást és a lagzit is” – kezdte mesélni csillogó szemmel Pataki Zita.

Tökéletes páros Orosz Barbara és Gianni

Csupa tűz, szenvedély és utolérhetetlen összhang: akár egy jól összeszokott pár, tüsténkedik Orosz Barbi és Gianni a konyhában.

Orosz Barbara szenvedélyes

A tüzes mambótól, a látványos utcai táncoktól kezdve az elegáns keringőn át a szenvedélyes tangóig - több tucatnyi hazai tánciskolában merülhetnek el a tánc varázslatos világában a harmadik Tánciskolák Éjszakája résztvevői szeptember 14-én.

Orosz Barbi könyörtelenül mustrálja a csajokat

Balatonfüred - Ahogy a művészettörténészek egy műremeket, olyan alapossággal veszik majd górcső alá a zsűritagok a 2012-es Beach Girl döntőjébe jutott versenyzőket.

Minden kiderülhet a szexi Orosz Barbara magánéletéről

A színésznő-műsorvezető mobilját a napokban lopták el a benne lévő 900 telefonszámmal és a közel 700 szigorúan magánjellegű SMS-sel, illetve fotókkal együtt.

Orosz Barbara szerint csúcs volt az Operabál - Képekkel

Rojtosra táncolta a ruháját Orosz Barbara élete harmadik Operabálján.