Az oroszországi események ellenére is Ukrajnára kell figyelni az Egyesült Államok szerint

Az amerikai külügyminiszter szerint korai lenne megmondani, hogy az elmúlt napok oroszországi eseményei milyen változásokat hoznak, mindenesetre mutatják a repedéseket az "oroszországi homlokzaton".

Bruck András: két törékeny ország

Legnagyobb sajnálatomra a csatolt kép nem sok ezer példányban terjesztett óriásplakát, mint egy másik, a kormányé, amely öt ellenzéki politikust ábrázol, a fejük fölött „Háborúpártiak” felirattal és már tele van velük az ország.

Beindultak a Megafon-bátrak, már ahogy tőlük elvárják

A szombaton Oroszországban történtek alatt mély hallgatásba, kivárásba burkolózó kussolás után vasárnapra megjött a "mondanivaló" és vele együtt a bátorság is véleményt nyilvánítani -na nem a történtekről, legyen az bármi is- a Megafon-megmondóemberek közösségi oldalain.

Ujhelyi: miért nem a Rosszijszaka Gazetában adta fel a kormány az egyoldalas béke-hirdető hirdetését hatalmas cirill betűkkel?

Fordulatos történelmi időket élünk, hogy milyen – ránk is ható - következményei lesznek például a rapid mód zajló oroszországi belső hatalmi játszmának, még nem tudhatjuk.

Tarjányi Péter: a mostani lázadásban valamelyik oldal megsemmisül

Az elmúlt órákban Oroszországban a Wagner csoport fellázadt a katonai vezetés ellen.

Putyin menekül? Az egyik különgépe ma elhagyta Moszkvát

Egyelőre nem bizonyított, hogy Putyin orosz elnök a gépen volt, de az biztos, hogy az ő egyik repülője indult el ma délután Szentpétervár felé.

Fokozódik a helyzet: Prigozsin válaszolt Putyin bejelentésére

Egységre szólított fel a belső árulással szemben és kemény fellépést helyezett kilátásba a fegyveres lázadás résztvevőivel szemben szombaton Vlagyimir Putyin orosz elnök, de nem sokáig kellett várnunk a Wagner-csapat vezérének válaszára sem.

A Wagner-csapatok Moszkva felé menetelnek – A körzetben elhalasztják a ballagásokat, lemondják a rendezvényeket

Az oroszországi felkelés nyomán kialakult helyzet folyamatosan fokozódik.

Putyin is megszólalt az oroszországi lázadás kapcsán

Vlagyimir Putyin orosz elnök egységre szólított fel a belső árulással szemben.

Tényleg lázadás tört ki Oroszországban: a felkelők elfoglalhatták Rosztov központját

Úgy tűnik, hogy Jevgenyij Prigozsin, a Wagner magánhadsereg vezetője tegnap nem csupán üres szavakkal dobálózott, valóban felkelést indított Oroszországban.

Megszólalt a NAÜ a zaporizzsjai atomerőmű aláaknázásáról

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) nem talált aknákat a zaporizzsjai atomerőmű hűtőtavánál, amelyekről az ukrán hírszerzés vezetője tett bejelentést, azt viszont megerősíti, hogy az erőművet helyenként aláaknázták – írta közleményében csütörtökön a NAÜ sajtószolgálata.

Zelenszkij rendkívüli videoüzenetet küldött: Oroszország terrortámadásra készül a zaporizzsjai atomerőműben

Oroszország valószínűleg terrorcselekményt készül végrehajtani a zaporizzjai atomerőműben – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtöki rendkívüli videoüzenetében.

Svéd külügyminiszter: Oroszországnak totális katonai vereséget kell szenvednie és Putyinnak felelnie kell a bűneiért

Oroszországnak totális katonai vereséget kell szenvednie az Ukrajna ellen indított háborújában – jelentette ki a svéd külügyminiszter egy szerdai lapinterjúban.

Nem vétózott Magyarország, az uniós tagállamok megállapodtak a tizenegyedik szankciós csomagról Oroszországgal szemben

Az európai uniós tagállamok megállapodtak az Oroszország elleni legújabb, tizenegyedik szankciós csomagról, amelynek többek között az a célja, hogy megakadályozza a Moszkva ellen korábban bevezetett szankciók végrehajtásának megkerülését – jelentette be az Európai Unió Tanácsának svéd soros elnöksége szerdán.

London nem alkuszik – Jóvátétel nélkül nem oldja fel az Oroszországot súlytó szankciókat

A brit kormány által hétfőn beterjesztett törvénytervezet szerint Nagy-Britannia mindaddig érvényben tarthatja Oroszország ellen elrendelt szankcióit, amíg Moszkva nem fizet jóvátételt Ukrajnának a háborús károkért.

Biztonságpolitikai szakértő: Ha Oroszország stabilitása veszélybe kerülne, nem habozna a nukleáris fegyvereket bevetni

Új kockázatokat jelent a dúsított uránnal ellátott fegyverek bevetése az ukrajnai háborúban, és erre Magyarországnak is fel kell készülnie – mondta az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Ukrán belügyminisztérium: tovább nőtt a kahovkai vízerőmű-robbantás halálos áldozatainak száma

Tizenhatra nőtt a kahovkai vízerőműben az oroszok által elkövetett robbantás eddig ismertté vált halálos áldozatainak száma – közölte vasárnap az ukrán belügyminisztérium.

Erős fenyegetést küldött a Kreml: Az oroszoknak ezért büntetniük kell, és mi ezt meg is fogjuk tenni

Moszkva meg fogja torolni az oroszok megölésére buzdító felhívásokat – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Rosszija 1 televízió vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című heti műsorában.

Szijjártó Oroszországból megüzente, hogy gáz van!

A miniszter csütörtökön részt vesz a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon, illetve találkozik Gyenyisz Manturov orosz miniszterelnök-helyettessel és Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezetőjével.

Újabb rejtélyes haláleset Oroszországban: egy bíró kizuhant a lakása ablakán

Az Artyom Bartenev nevű orosz bíró a 12. emeletről zuhant ki rejtélyes körülmények között.

Szanyi Tibor: Marx, a nemzetközi nagytőke legkedvesebb szerzője

Látszólag viccnek hat a politikai elitek egyik kedvenc “bon mot”-ja, miszerint a nagytőkéseket az különbözteti meg a nem-tőkésektől, hogy az előbbiek gyakran olvasnak Marxot, az utóbbiak pedig csak alig.

Már 31 embert ölt meg a Miszter Szidr orosz almabor – Egy rendőrségi raktárból szerezték hozzá az alkoholt

Több mint 71 ezer literrel foglaltak le a mérgező italból.

Putyint és Zelenszkijt is felhívta Erdogan

A CNN számolt be róla, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök felhívta Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnököt is.

David Pressman: Magyarország makacsul fenntartja, sőt tovább erősíti “összekapcsoltságát” Oroszországgal

David Pressman szerint helytelen továbbra is Oroszországra támaszkodni.

Felrobbantották a Togliatti-Odessza ammóniavezetéket – az orosz tábornok szerint terrorcselekmény történt

Felrobbantották a Togliatti-Odessza ammóniavezetéket Ukrajnában, az incidensnek polgári sebesültjei vannak – jelentette be Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője szerdán.

Rettenetes a helyzet Ukrajnában a gát terrorbombázása mindent megváltoztatott

Dél-Ukrajnában a Nova Kahovka-i duzzasztógát szétbombázása nyomán több százezren maradtak ivóvíz nélkül. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a történtekért Oroszországot tette felelőssé.

Orosz ellenzékiek a háború utáni, demokratikus Oroszország megszervezésén dolgoznak

Az orosz ellenzék és a civil társadalom képviselői arra kérik az Európai Uniót, hogy támogassa őket a demokrácia előkészítésében és helyreállításában a háború utáni Oroszországban.

Orosz hadititkok kerültek ki az internetre

Hadititkok a világhálón!

Városokat lőttek éjjel az oroszok – Az egyetlen áldozat egy gyerek

Videó is van arról, ahogy összedőlt házak alatt keresik az áldozatokat. Zelenszkij szerint szándékosan a civileket lőtték.

Nagy bejelentést tett Zelenszkij a háborúval kapcsolatban

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Wall Street Journal amerikai lapnak adott interjújában elmondta, Ukrajna készen áll a rég várt ellentámadás megindítására, hogy visszafoglalja az Oroszország által megszállt területeket.