Giro d’Italia: Bernal nyerte a lerövidített királyetapot, Valter a

A Groupama-FDJ magyar versenyzője összetettben továbbra is ott van a top 15-ben.

Vuelta: pónilovak az úton; Soler első sikere háromhetesen - NSO

Primoz Roglic az időjóváírásnak köszönhetően másodpercekkel növelte előnyét az összetett élén.

Kerékpár Eb: a világbajnok nyerte a női mezőnyversenyt - NSO

A viadal nagy részét szél és eső befolyásolta, a hajrára azonban már száraz időben került sor.

Vas Kata Blanka nyolc nap alatt két kerékpáros szakágban lett országos bajnok

Vas Kata Blanka nyerte az országúti kerékpárosok országos bajnokságának női mezőnyversenyét.

Kerékpár: a Vuelta dátuma mellett a rajt helyszíne is változik - NS

Eredetileg augusztus 14. és szeptember 6. között lett volna. Az első három szakaszt tartották volna Hollandiában.

A szokásosnál kevésbé eszetlen, de pénzszórás Budapestre hozni a Giro d’Italiát

Megint megkaptuk a dumát, hogy majd ettől jönnek ide a turisták, de erre semmi bizonyíték nincs.

Jövőre Budapestről indul a Giro d’Italia

A budapesti Olasz Kultúrintézetben rendezett hétfői sajtótájékoztatóján Mauro Vegni, a Giro d’Italia versenyigazgatója bejelentette: a jövő májusi viadal első három szakaszát rendezik Magyarországon, mielőtt egy szünnapot követően Olaszországban folytatja útját a 103. Giro mezőnye.

Siófokról rajtol, Székesfehérváron zárul az idei Tour de Hongrie

Siófoki prológgal kezdődik és székesfehérvári befutóval zárul júniusban a 40. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny.

Kedden kezdődik a Tour de Hongrie

Szalontay Sándor tavalyi győztes idejének megjavítására törekszik a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny jövő keddi, szombathelyi prológján.

Mindenki Schleckékről beszél

Szinte nem múlik el nap anélkül, hogy valaki ne kritizálná a két luxemburgi közönségkedvencet, Andy ésFränk Schlecket, vagy ne akarna (kéretlenül is) jó tanácsot adni nekik.

Orszűgúton 2011-ben

MERIDA Road PROGRAM 2011: A lényeg és az újdonságok

Országúti Bringák 2010-ben

Hódítsd meg az országutakat 2010 legújabb országúti kerékpárjaival!