Felhizlalt lopás

Csak az Orbán kormány bukása után fogjuk megtudni, hogy mire költötték, kik gazdagodtak meg az adófizetők pénzén.

Ellophatták a paksi atomtitkokat egy igazgató autójából

Atomtitkok kerültek illetéktelen kezekbe néhány héttel ezelőtt, amikor feltörték a paksi atomerőmű egyik vezetőjének kocsiját – tudta meg a Blikk kormányközeli forrásból.

Kormánybiztos: eltökélt szándékunk a két új blokk felépítése

Eltökélt szándékunk, hogy a tervezett két új atomerőművi blokkot felépítjük Pakson – mondta a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos csütörtökön Pakson, azon a sajtótájékoztatón, amelyet az új blokkok környezetvédelmi engedélyezési eljárása keretében rendezett közmeghallgatás...

Putyin vészjósló üzenetet küldött Magyarországnak

Vlagyimir Putyin ma a Roszatom-vezérével, Szergej Kirijenkóval találkozott Moszkvában a Reuters tudósítása szerint. Állítólag a megbeszélésen a paksi bővítés is szóba került, aminek kapcsán Putyin burkoltan üzenetet küldött Magyarországnak – írta a Portfolio .

Lázár János igazsága úgy hajlik, ahogy a fűtőanyag hasad

Kiderült, hogy nem az európai bizottsággal, hanem az EURATOM-mal állapodott meg.

A finn modell alapján véglegesítik a paksi erőmű üzemanyag-ellátási szerződését

A paksi atomerőmű két új blokkjának üzemanyag-szállítási szerződését a finn modell alapján véglegesítik, a megállapodás hamarosan megszülethet az erőmű kapacitásának fenntartásáért felelős kormánybiztos szerint.

Nyilvános lesz Paks 2 adásvételi szerződése

Az Energiaklub a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) képviseletével beperelte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t (MNV), hogy nyilvánosságra kerüljön a Paks II Zrt. felvásárlásáról szóló szerződés.

Elhárult az akadály a paksi atommutyi elől

Minden akadály elhárult a megoldás útjából a paksi atomerőmű bővítéséhez szükséges fűtőanyag-ellátási megállapodással kapcsolatban – mondta el Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában kedd este, miután tárgyalásokat folytatott Miguel Arias Canete klíma- és energiaügyi...

Lázár Paks 2-ről tárgyal az EU-val kedden

Miguel Arias Canete energiaügyi EU-biztos kedden Brüsszelben találkozik Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel, valamint külön fogadja Aradszki András energiaügyi államtitkárt – közölte az Európai Bizottság hétfőn.

Közel a megállapodás az Euratommal

A leendő paksi reaktorok üzemanyag-ellátásáról már az előkészítés szakaszában egyeztetés zajlott az európai ellátási ügynökséggel, az Euratommal, ezek az egyeztetések még tartanak, de közel a megállapodás – mondta el Aszódi Attila kormánybiztos az MTI kérdésére kedden Kalocsán, ahol sajtótájékoztatón és lakossági...

A paksi bővítés újabb szakaszba lépett

Megkezdődött a Paks II. építéséhez szükséges környezetvédelmi engedélyeztetési eljárás; ennek fontos része a közmeghallgatás, amelyet két hónapon belül 41 településen tartanak – jelentette be Aszódi Attila, a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős kormánybiztos kedden Kalocsán, az első közmeghallgatás...

Orbán az EU tyúkszemére lépett

Semmi a világon nincs ingyen, még akkor sem, ha valaki magyar miniszterelnök – írja a paksi atomerőművel kapcsolatban Budapest és Brüsszel között kirobbant vitáról szombaton a Mladá Fronta Dnes című cseh liberális napilap.

Navracsics újra megszólalt Paksról

Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatási, kulturális, ifjúságpolitikai és sport ügyekért felelős biztosa ismét megszólalt a paksi bővítéssel kapcsolatban. Az Inforádiónak azt nyilatkozta, a Financial Times félreérthette az ügyet – írja a Portfolió .

Brüsszel nem akadályozza a paksi építkezést

Brüsszel nem blokkolja a paksi atomerőmű bővítését, az építkezést, az Európai Bizottság csak a fűtőanyag beszerzésére vonatkozó szerződéssel foglalkozott – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján az MTI kérdésére Anna-Kaisa Itkonen, a brüsszeli testület energiaügyekért felelős szóvivője.

A kormány kap egy pofont Financial Times-tól is

A magyar kormány képviselői felvették a kapcsolatot a Financial Timesszal, illetve annak újságírójával, miután a brit gazdasági lap csütörtökön megírta: az EU blokkolta a paksi bővítésről szóló magyar-orosz megállapodást – olvasható hvg.hu-n .

A köztévé híradója "kifelejtette" a paksi bővítés elkaszálásáról szóló hírt

Érdekes módon az országot szolgáló, két nap múlva megújuló közmédia "pártatlan" híradóiból ma reggel valamilyen oknál fogva kihagyták a csütörtöki nap legfontosabb, paksi blokkolásról szóló hírét –   írja a Hír24 .

Megszólalt a kormányszóvivő a paksi bővítésről

A kormány várakozásai szerint az intenzív egyeztetéseket követően heteken belül véglegesítik a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos üzemanyag-szállításra vonatkozó szerződést, az Euratom észrevételeit figyelembe véve – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő pénteken Budapesten.

Lázár szerint az EU-nak nem érdeke, hogy blokkolja Paksot

A paksi atomerőmű-bővítéssel kapcsolatos üzemanyag-szállítási vitában folyamatos az egyeztetés az unió és a magyar kormány között, és olyan megnyugtató megoldás készül, amely garantálja Magyarországnak a biztonságos üzemanyagellátást, és lehetővé teszi majd, hogy "az oroszok is szállítsanak üzemanyagot" – erről a...

A pofon, ami ma Paks 2-nél is nagyobbat szólt

Nem azt állítjuk, hogy aki dolgozik, az téved is, mert Giró-Szász András esetében ilyenről szó sincs. Neki legfeljebb feladatai vannak, arrogánsan-cinikusan hülyeségeket beszélni.

Navracsics elismerte az EU-vétót

Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár néhány perce még " határozottan cáfolta " a Financial Times értesüléseit, miszerint az Európai Biztosság elkaszálta a Paks 2 beruházást , Navracsics Tibor viszont egészen mást mondott az Indexnek.

Megszólalt Giró-Szász Paks 2-ről

Határozottan cáfolta a Financial Times értesüléseit Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár csütörtökön az MTI-nek.

Elkaszálta az EU a paksi bővítést

Az Európai Bizottság nem járul hozzá a nukleáris fűtőanyag oroszországi importjához – írja a  Financial Times nyomán a  444 –, ezzel pedig tulajdonképpen ellehetetlenült a paksi bővítés a tervezett formában.

A Mecsekben tárolnák a kiégett paksi fűtőelemeket

Hamarosan megkezdődnek Paks II. tervezett helyszínén az orosz mérnökök vizsgálatai – írta vg.hu . A Roszatom, a projekt fővállalkozója még ebben az évben kiírhatja a turbina- és az irányítás-technikai rendszer tendereit. Az atomerőmű kiégett fűtelemeinek ideiglenes tárolási helyét Krasznojarszk mellé tervezik, a végleges...

Kövér László Paksról: A 30 éves titkosítás is kevés

Kövér László hétfőn nyilatkozott az M1 Napirend előtt című műsorának. Itt elmondta,  szerinte a korábban jellemző törvényalkotási tempó már most érzékelhetően csökkent. Ezt egyrészt a parlament új ülésezési rendjével magyarázta – amelynek alapja a két hétre szóló napirend –, valamint azzal, hogy elvégezték azokat a...

Havasi reagált Orbán 2008-as megpuccsolós beszédére

2008-ban, ellenzékben Orbán Viktor még úgy gondolta , "nem lehet az oroszokkal olyan szerződést aláírni, amelyet tíz évre titkosítanak." A parlament aztán tegnap jól le is titkosította harminc évre a paksi gigaberuházás részleteit, ezért a miniszterelnök sajtósához fordultunk, hogy most akkor a kormány megpuccsolta-e az országot...

Végre lehet dúdolni is Orbán híres beszédét

Tegnap már bedobtuk Orbán Viktor remek beszédét , amelyben 2008-ban megjósolta, hogy a kormánya meg fogja puccsolni a magyar embereket.

Orbán szerint megpuccsolták a magyar népet, akik titkosítják a paksi bizniszt

Már napok óta nem mondott ellent saját magának a miniszterelnök, úgyhogy itt egy életrajzi jelentőségű tudathasadása. "Nem lehet az oroszokkal olyan megállapodást kötni, vagy olyan szerződést aláírni, amelyet tíz évre titkosítanak" – mondta 2008-ban az ember, aki sohasem hazudott, és aki teljesen mást gondol a "magyar népről"...

Megszavazták a 30 évre titkosított paksi bővítést

Elfogadta az Országgyűlés kedden a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos változtatásokat, amelyek egyike kimondja, hogy a beruházás végrehajtásával megbízott orosz és magyar szervezetek és alvállalkozóik által kötött szerződésekben szereplő üzleti és műszaki adatok, valamint a megvalósítási megállapodások és az...

Paks 2 blokkolására készül az Európai Unió

Brüsszel megvétózhatja a magyar atomerőmű bővítésére vonatkozó orosz-magyar terveket, de az is lehet, hogy büntetést szab ki – írja az orosz TASS hírügynökség a Financial Times-ra hivatkozva.

Illés Zoltán lemondatná Orbánt

A volt környezetvédelmi államtitkár élesen bírálta pártját – derül ki az atv.hu videójából. Illés szerint a Fidesznek át kellene rendeznie belső viszonyait: például jobb lenne, ha Orbán lemondana a pártelnöki pozícióról és azt Kövér László kapná.