Palkovics: ügynökséget alapítanak arra, hogy minél több verseny legyen Magyarországon

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Hungaroringen zajló 35. Forma-1-es Magyar Nagydíj helyszínén Jean Todttal, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével és Chase Carey-vel, az F1 kereskedelmi jogait birtokló Formula One Group vezérigazgatójával tárgyalt szombaton.

65 milliárd forintból építünk motorverseny-pályát

A magyar kormány korszerű, multifunkciós, gazdaságosan üzemeltethető versenypályát épít Hajdúnánás külterületén, amely alkalmas lesz egyebek mellett a Forma-1 motoros megfelelője, a világ első számú gyorsaságimotoros versenysorozata, a MotoGP futamainak befogadására is – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter...

Palkovics László: Egymillió embernek már segített a kormány

Palkovics László innovációs miniszter szerint már legalább egymillió emberen segítettek valamilyen formában, de a közmunkás is több lehet.Palkovics László kifejtette: 2010-hez képest a múlt évben már 800 ezerrel több embernek volt munkája Magyarországon, s ennek a munkaalapú gazdaságnak és társadalomnak a fenntartása a cél...

Járványhelyzetről másként, jön az új kormányzati stratégia

A kormány igyekszik “lépést váltani” a járvány kezelésének ügyében.

Fontos! Palkovics pontosított a munkabér támogatásokkal kapcsolatban

A gazdaságvédelmi akcióterv egyik hangsúlyos célja a vállalkozások életben tartása.

Szemétre fel! A kormány újra az önkormányzatok zsebében kotorászik

Az országos közösségi szemétszedő akciók­ban (TeSzedd!, PET-kupa) gyűjtött, a Magyar Közút Zrt. és a MÁV, valamint az önkormányzatok által összeszedett illegális hulladék évente hatvan-hetvenezer tonna.

Palkovics László miniszter erkölcsi kérdéseket feszeget

Többek között technikai és a humán-tudomány területére tartozó erkölcsi kérdésekre keres választ - az innovációs és technológiai miniszter.

Bayer Zsolt marad a budai várban

Akkor sem költözik, ha többet kell fizetnie a mostani havi 32 ezer forintnál.

Grafikonon mutatta meg a blogger, mit jelent az, amikor Palkovics miniszter “lényeges javulásról” beszél

A szavak régi értelmezése szerint azt, hogy a kérdéses dolog minden egyes elemében romlott.

Ezt most nagyon benézte Palkovics miniszter

Lényegesen javult a magyar egyetemek hazai és nemzetközi presztízse, a világ legjobb ezer egyeteme közé 2019-ben öt magyar felsőoktatási intézmény is bekerült. Ezt közölte Palkovics László innovációs miniszter az Educatio oktatási szakkiállítás megnyitóján. Pedig nem.

2050-ig tervez a kormány - formálódik a magyar klímastratégia

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium az év végéig kidolgozza a klímasemlegesség 2050-es eléréséhez szükséges Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégiát a szerdai kormányülésen elfogadott energia- és klímapolitikai dokumentumok alapján - mondta Palkovics László, a tárca minisztere.A miniszter felidézte, hogy a kormány elfogadta...

Palkovics szerint most lesz csak igazán jó a magyar oktatás

Az utóbbi évek intézkedéseinek köszönhetően nemzetközileg is versenyképes tudásra tehetnek szert a felsőoktatási intézményeinkben tanuló diákok – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter keddi évindító sajtótájékoztatóján Budapesten.

Palkovics szerint a magyar ipar csúcstechnológiát gyárt

Az elmúlt nyolc év iparpolitikai döntései révén a magyar gazdaság alapvetően high-tech pályára állt, jelentős eredményeket ért el – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn az Országgyűlés gazdasági bizottságában tartott meghallgatásán.

Palkovics: a Semmelweis nemzetközi rangsobeli előrelépése a klinikai gyakorlaton alapuló felsőoktatás sikere

Hatvanegy helyet lépett előre a Semmelweis Egyetem a Times Higher Education (THE) friss szakterületi rangsorában. Az innovációs és technológiai miniszter szerint ez a klinikai-betegellátási gyakorlaton alapuló egészségügyi felsőoktatás sikere.

Fű alatt államosítanák az MTA teljes ingó vagyonát

Nem ért véget a Magyar Tudományos Akadémia vesszőfutása a kutatóintézetei elvételével: egy a hvg.hu birtokába jutott levél szerint Palkovics László egykori jobbkeze, a kutatóintézet-hálózatot átvevő ELKH Titkárságának jelenlegi főtitkára nemrég arra utasította az intézetek főigazgatóit, hogy könyveljék át az eddig az MTA...

Palkovics László bejelentette: kész magasabb bérleti díjat fizetni a budavári önkormányzati lakásért

Megválasztását követő napon, hétfőn jelentette be I. kerület új polgármestere, hogy kivizsgálja a botrányos várbeli lakásbérleti szerződéseket.

A kormány kiemelt ágazatnak tekinti a repülőgépipart

Erről az innovációs és technológiai miniszter hétfőn a repülőgépgyártással foglalkozó Magnus Aircraft Zrt. pécs-pogányi repülőtéri, több mint 5000 négyzetméteres kompozitüzemének átadásán beszélt.

Palkovics szerint okos Magyarországot épít a kormány

A kormány a magyarok kreativitására épít, gazdaságpolitikáját ennek megfelelően a saját fejlesztésű termékekre, a magas hozzáadott értékre alapozza – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten, az Inspiring Hungary konferencián.

Megkapta a BMW a magyar kormány 130 milliárdos ajándékát

Elkészült a BMW-gyárnak helyet adó terület infrastruktúra-fejlesztése, a cég megvette a leendő gyár helyét. Az építkezés tavasszal kezdődik.

Palkovics azt mondta, több pénzt fognak adni a kutatásokra

A kormány szeretné elérni, hogy erősödjön Magyarország szerepe az innováció területén, ezért jövőre 25 százalékkal emelik a kutatási és a fejlesztési tevékenység állami támogatását – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, a megyei önkormányzat díszközgyűlésén.

Az Akadémiát bedaráló Palkovics szerint az alkotó ember a legnagyobb érték

Magyarország, a magyar gazdaság versenyképességében rejlik az ország hosszú távú sikerének kulcsa, éppen ezért az alkotó, értékteremtő ember a magyar nemzet legnagyobb értéke – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Budapesten, mielőtt állami kitüntetéseket adott át az...

Palkovics elismerte, hogy hazudott, amikor Planck-Intézettel példálózott

Elismeri, hogy mégsem teljesen a Max Planck Intézet mintájára hajtották végre az MTA átalakítását, és arról ír levelében, hogy egyelőre nem fognak változni a kutatási területek, de a levelében ott van az is, hogy erről majd az új kutatóhálózat fog igazából dönteni – Palkovics válaszolt az őt kritizáló németeknek.

Palkovics miniszter szerint Miskolc a jövő városa

A jövő városának nevezte Miskolcot Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden a borsodi megyeszékhelyen. Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) Miskolc polgármestere évértékelőjében azt emelte ki, hogy nagymértékben nőtt a munkahelyek száma, és jelentősen javult a lakhatási helyzet.

Hiába a tiltakozás: benyújtják az Akadémia elleni törvényjavaslatot

A tüntetések sem tudták megállítani a folyamatot, szeptember 1-i hatállyal kikerül a kutatóhálózat a Magyar Tudományos Akadémiától (MTA).

Rendesen kiakadtak az akadámikusok a miniszterre – ezt válaszolták neki

A miniszter egy interjúban kifejtette, hogy az MTA közgyűlésének döntésétől függetlenül is le fogja választani a kutatóhálózatot az akadémiáról. Ez előre láthatóan sikertelen reform lenne és már most romboló hatású – olvasható az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) közleményében.

Palkovics az Akadémia ellenállásáról: ezt nem fogadja el a kormány

Az Akadémia nem fogadta el a kormány tervét a kutatói hálózat leválasztásáról és az MTA ellehetetlenítéséről.

Az Akadémia szembefordult a kormánnyal: nem is szavaztak az öncsonkításról

Még csak nem is szavazott a hétfői akadémiai közgyűlés a három lehetséges elképzelés közül arról a kettőről, amely nem az MTA álláspontja: információk szerint csak arról szavaztak, hogy a kutatóintézetek maradjanak az MTA-n belül.

Az Akadémia vagy lemond a kutatóiról vagy a kormány elveszi tőlük erővel

Ultimátumot küldött a Magyar Tudományos Akadémiának Palkovics László, innovációs miniszter: az MTA hétfői küzgyűlésén vagy elfogadja a kormány tervét, vagy törvényt hoznak és erővel veszik el a kutatói hálózatot.