Nyilvánosság előtt mészárolt tanárokat az Iszlám Állam

Decemberre visszaszerezte az Iszlám Állam az ősi szír várost, Palmürát. Tavaly márciusban egyszer már sikerült innen kiszorítani a terrorszervezetet, amelynek területe már jó ideje szűkült, most azonban új győzelmet könyvelhettek el a visszafoglalással.

A műemlékek többsége megúszta: így néz ki a visszafoglalt Palmüra

Néhány értékes műemlék valóban megsemmisült, az ókori romok nagy része azonban túlélte az iszlamisták elmúlt tíz hónapos uralmát Palmürában, amelyet vasárnap foglalt vissza a szíriai hadsereg az Iszlám Állam dzsihadista szervezettől – derült ki a világörökségi helyszínről készített legfrissebb felvételekből....

Visszafoglalták az Iszlám Államtól Palmürát

A szíriai állami televízió egy katonai forrásra hivatkozva közölte, hogy a kormányerők „átvették a teljes irányítást Palmüra felett”.