Ide akarják engedni a gyerekeket? Veszélyes lehet a játszótér

Németh Sándor olvasónk a játszóteret érintő panasza kapcsán kereste fel szerkesztőségünket.

Három ezres helyett csak egyet kapott volna?

A pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el.

Panasz: ha a Balaton kiürül, a fürdő túlcsordul

"Miért kell hosszú sort kiállni a jegypénztárnál, ha az ember be akar jutni az egyre népszerűbb termálfürdőbe, pláne úgy, hogy látja, lenne még bejárat, de az nem üzemel"?

Hívatlan vendégek! Panaszáradat a rókák kártételéről

Az állatmesék vörös bundás, ravasz hőse e szerepében kedves, de akiket rendszeresen látogat, nem kevés bosszúságot kénytelenek elviselni.

Trehány munkára panaszkodnak a lakók

Út- és járdafelújítási munkálatokat végeztek nemrég a nagykanizsai MAORT-telepen, ám a lakók egy része cseppet sincs megelégedve a kivitelezéssel.

Úgy érzi, nem segített neki a rendőrség

A rendőrséget is hibáztatja több értéktárgyának, többek között a lánya tulajdonát képező teherautónak eltulajdonításáért Lakatos István.

Igehirdetés után jöhet a szonda - akár a 80 éveseknek is

Uraim, mit mondjak?

Veszélyben a halak? A tulajdonos a tavat csapolja

Karbantartási munkálatokra hivatkozva megkezdte a csömödéri víztározó leengedését annak tulajdonosa.

A benzinárra panaszkodnak az üzletemberek

Indokolatlanul emelték az olajipari társaságok az üzemanyagok árát – hívja fel a figyelmet tegnapi közleményében a Romániai Üzletemberek Egyesülete (AOAR). Szerintük a drágítás az árak gyors növekedéséhez, az import megerősödéséhez, s ezzel együtt külkereskedelmi hiányhoz fog vezetni.

A nők tényleg többet panaszkodnak?

"Miért mindig én?", vagy "De odakinn olyan hideg van...", esetleg "Engem senki sem szeret"...

Visszafizeti a panaszos pénzét az E.ON

A gázszolgáltató-váltásról írt cikkünkre reagált Horváth Lászlóné megyeszékhelyi olvasónk: mint mondta, ő a kilépési szándék jelzése után úgy döntött, mégis maradna az E.ON-nál.

Nem mindenki fizette be a garázsadót Nagykanizsán

A minap a Zalai Hírlap egyik olvasója vetette fel, hogy a nagykanizsai önkormányzat jelentős összegtől esik el a garázsadó kapcsán, mivel a önbevallásos rendszerben sokan nem jelentik be ezeket az ingatlanokat.

Emelt díjas SMS: ha nem figyelünk, nagyon meglepődhetünk

Az egyre növekvő számú ügyfélpanasz miatt, a mobilosok védelme érdekében szigorítja az emelt díjas SMS-üzenetek fogadásának és küldésének feltételeit a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).

Panasz: diszkriminálják a vidéki lakosokat?

A kórházak finanszírozásának átalakítása miatt sokat változott az egészségügyi ellátás rendszere is.

Parkolási panaszáradat

Panaszt tettek a nagykanizsai önkormányzatnál a Zárda utcaiak, mivel rengeteg sofőr parkolt házaiknál.

Panasz a lakóktól: randalírozás és verekedés a presszóban

A zalaegerszegi Lucullus presszó esténként biliárdpartik és baráti társaságok jó hangulatú szórakozóhelye, ám ez zavarhatja a vendéglátóhely fölött lakókat, akik pihenni vágynak.

Panasz panasz hátán: várakozás a hidegben, az árakat is kifogás érte

Panaszok érkeztek lapunkhoz a közelmúltban a zalaegerszegi Tarr Kft. szolgáltatásaival kapcsolatban.

Dübörgő monstrumok: panaszáradat egy kis utcából

Évek óta húzódik a szombathelyi Torockó utca lakóinak gondja.

Panasz az E.ON-ra: Jöttek és nyírtak

Félbevágta a harmincéves fenyőfát, egy másikat pedig megcsonkított az E.ON megbízásából gallyazó brigád...

Lakossági panasz az orvos ellen Ófehértón

Ófehértó - A betegekkel való bánásmódja miatt nem szívelik a háziorvost Ófehértó lakói.

Vandál módon nyesték meg három fenyőjét - reagált az E.ON - Hibázott az alvállalkozó

Elkeseredetten hívta a Zalai Hírlap szerkesztőségét a minap egy olvasónk, Pethő Endréné.

E.ON panasz: hibázott a vállalkozó, késett a tulajdonos

A közelmúltban harcos áglevágók jelentek meg, akik a diófa még éretlen terméssel teli ágait fűrészelték le, miután azok túl közel nyúltak a villanyvezetékekhez.

Ger-mania - Petíciók

Jogosnak vélt panasza, közérdekű javaslata van és a parlamenttől remél segítséget, megoldást?

Vidéken nem számít a hűség a Zelka Zrt-nél?

Diszkrimináció vagy piaci kényszer?

"Kíváncsi vagyok, ha az ő édesanyjukkal bánnának így, mit szólnának"

"Így még soha nem vertek át és aláztak meg."

Copy-Paste kommunikáció

El kell dönteni, mi ér többet.

"Rázós" a kerítés a kőfeszület tövében

Túl közel húzódik a vadak miatt kifeszített villanypásztor a nagykutasi telekhatáron álló kőkereszthez, ezért balesetveszélyes; ezzel a panasszal kereste meg szerkesztőségünket egyik olvasónk.

Felszállás közben csinált maga alá a hajléktalan

Olvasónk egy hajléktalannak volt kénytelen utazni a minap a 37-es villamoson.

Ózdi romák panasza rendőri intézkedés miatt

Panasszal fordultak egy rendőri intézkedés miatt ózdi romák a Független Rendészeti Panasztestülethez.

Az ember, akinek a seggéhez nőtt az autó

Egy –a busz elé parkoló- autó miatt akkora kocsisor alakult ki, hogy a körútig álltak az autók, ezzel több tucat buszon utazó, és autóban ülő embert várakoztatott meg.