Paralimpia – London, 2012

Eleinte azt hittem, én vagyok figyelmetlen, ezért maradtam le a 2012-es paralimpiai játékok megnyitójáról, de később is hiába kerestem a közvetítéseket.

A hétvégén megszületett a második magyar érem

Szabó Nikolett szerzett bronzérmet a látássérült cselgáncsozók -77kg-os súlycsoportjában.

Az első aranyérem

Sors Tamás 100 méteres pillangóúszásban nyert aranyérmet a londoni paralimpián.

Elutaztak a magyar sportolók

Elindultak a magyar csapat tagjai a 2012-es londoni paralimpiai játékokra.

Újabb 3 élsportolót támogat a K&H

A K&H újabb három élsportoló felkészülését segíti a fejenként 1 millió forintos támogatással. A mostani díjazottakkal 31-re nőtt azon sportolók száma, akik a K&H támogatásával készülnek a legnagyobb nemzetközi versenyeikre, most elsősorban a közelgő Londoni Olimpiai és Paralimpiai Játékokra

Sportolókat díjazott a K&H

A K&H Csoport kilencedik alkalommal adta át fejenként 1 millió forintos támogatását három sportolónak.

Segítsd te is a paralimpikonunkat!

Idén 2 olyan Világkupát is rendeznek, ahol az előzetes esélyek alapján könnyen kvalifikálhatja magát a londoni paralimpiára.

Illés Fanni a világon a harmadik legjobb!

Száz méter mellen Illés Fanni a világ 3. leggyorsabb paraúszója.

Juhász Veronika: Nincs más remény, csak a kitartás - videó a Magyar Sport Napján

Mesébe illő sors, amelyet Juhász Veronika roma paralimpikon, többszörös Európa-bajnok vívó él meg.

Dani súlyosan megsérült és nem indul a paralimpián - MR1-Kossuth Rádió

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) vasárnapi tájékoztatása szerint a sportoló a szobájában a térdére esett, amikor ágyából a kerekesszékébe akart átülni.

Csörgőlabda – Bekötött szemmel sportoltak a sztárok

Hazai hírességek egy csoportja barátságos mérkőzésre hívta ki a látássérült sportolókat, mindezt azért, hogy népszerűsítsék a fogyatékos sportokat.

Versus - Kialudt a láng

Immár végleg, hiszen a paralimpikonok négyévenkénti nyári seregszemléje is befejeződött.

Megúszták

Két bronzérmet szereztek a magyar úszók tegnap a pekingi paralimpián.

Vakvezető kutyákat kapnak a kínai paralimpikonok

Két vakvezető kutyát ajánlott fel egy kínai város a nemzeti paralimpiai csapat részére.

Nem megy külföldre a paralimpiai láng

A kínai szervezők lemondták a pekingi paralimpia fáklyaváltójának külföldi állomásait és a hazai útvonalat is lerövidítették.