Hadházy Ákos nem tett képviselői esküt – Mi lesz most?

Javában zajlik az Országgyűlés alakuló ülése.

Váratlan fordulat: Kövér Lászlót megválasztották házelnöknek

Különösebben senkit nem lepett meg a kétharmados fideszes parlamentben, hogy az egyedüli jelölt nyert.

Áder János ma utoljára nyitotta meg az Országgyűlés alakuló ülését

Mi történik ma a parlamentben?

Talán mégis a teljes szembefordulás, kisebbségből is..?

Nem tudom, mit érdemes, mit lehet, mit kell tenni: csak azt érzem, így nem mehet tovább.

Addig keménykedett a Momentum, amig végül sikeresen lábon lőtte saját magát

Még meg sem alakult az új parlament, az egyik legfrisseb parlamenti párt, a Momentum, olyan követelésekkel hívta fel magára a figyelmet, amikről már "kigondolásuk" pillanatában tudható volt, hogy nem teljesít a hatalom.

A Párbeszéd is beül a parlamentbe

Eddig csak a Momentum csatlakozott Hadházy Ákos felhívásához, hogy az ellenzék ne vegyen részt a parlament hétfői alakuló ülésén, ha a kormánytöbbség nem teljesíti a feltételeiket. Erre Kocsis Máté meg is üzente az ellenzéknek, hogy aki nem vesz részt az alakuló ülésen, képviselő és tisztségviselő sem lehet.

Hadházy Ákos szerint szomorú, hogy az MSZP is részt vett a parlament alakuló ülésén

Mindez azért szomorú, mert Kocsis Máté és Hollik István is zsarolta az ellenzéket azért, hogy mindenki legyen ott. 

Indul az új parlamenti ciklus - Mindenki kemény, (keménykedik?) mint a kádszéle

Úgy tűnik a parlament megválasztott, de még a startvonalra sem lépett képviselői, máris elkezdtek saját közönségüknek játszani, bohóckodni,  és előre tudhatóan teljesíthetetlen feltételekkel bombázzák egymást, mármint az ellenzék a kormánypártokat, akik ezeket a kis pukkancs-gránátokat  sorra kezeletlenül engedik elenyészni.

Magyar György: tessék a nyilvános élve boncolást abbahagyni! - Különben marad a kétharmados kudarc, utána meg a marakodás....

Bibó Istvánt idézve: mindenütt meg kell teremteni a szabadság kis köreit, ahol nem a félelem uralkodik.

Parlamenti vizsgálat indul Boris Johnson ellen

Parlamenti vizsgálat indul annak megállapítására, hogy Boris Johnson brit miniszterelnök félrevezette-e a képviselőket – írja az MTI.

Indul az új parlament munkája

Megjelent a köztársasági elnök határozata, amely szerint Áder János a palament alakuló ülését május 2-a 11 órára hívta össze.

Az ellenzéki pártok szerint Szél Bernadett nem ülhet be a parlamentbe

Gy. Németh Erzsébet viszont beül, és ezzel lemond a főpolgármester-helyettesi pozíciójáról.

Lázár János: Márki-Zay-nak nem volt elég bátorsága beülni a parlamentbe

Lázár János a Rádió 7 Közös Nevező Extra vendége volt. 

Ennyibe lesz nekünk a parlamenti ellenzék - Csak remélhetjük, hogy megszolgálják

Miután az elmúlt közel másfélévtizedes narancsuralom már bebizonyította, hogy kár a Fidesz mint parlamenti frakció pénzügyeivel foglalkozni, hiszen urai könyékig turkálnak az államkasszának nevezett választói zsebekbe, és mindenre (is) futja amit csak akarnak, lássuk  a Blikk alapján mennyi jut az ellenzéki frakcióknak!

A Mi Hazánk a parlamenti nemzetbiztonsági bizottság elnöki székére pályázik

A bizottsági helyek elosztását is megreformálná a szélsőjobbos párt.

Tállai András közszolga dobott egy "köszönömöt", hogy 25. éve eltartjuk!

Tállai András jelenleg a Pénzügyminisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára, akinek a nevéhez temérdek út- és bármiátadás fűződik, közösségi oldalán fejezte ki köszönetét azon dél-borsodi választópolgároknak, akik szavazatukkal hozzájárultak ahhoz, hogy megkezdhesse hetedik ciklusát országgyűlési...

Márki-Zay Péter még mindig macsétával vagdalkozik az elmélyült elemzés helyett

Márki-Zay Péter ahelyett, hogy komolyan elemezné bukása okait, folyatja a sehova sem vezető vagdalkozást, a nagy szavak erdejében, vagy egyszerűen nem akarja elárulni mi vitte rá valójában, hogy ne üljön be a parlamentbe, legutóbbi bejegyzése közösségi oldalán legalábbis erre utal.

Márki-Zay Péter döntött: "nem ülök be a parlamentbe"

Vásárhelyen kell megvédenie a gyerekeket attól, hogy a Fidesz elvigye őket golyófogónak Ukrajnába. 

Reggeli adatok: 135 mandátumot kapott a Fidesz, 56-ot az egyesült ellenzék

A Mi Hazánk pedig hét parlamenti széknek örülhet az országos lista és az egyéni mandátumok közel 99 százalékos feldolgozottsága mellett.

Jakab Péter attól tart, hogy ellopta a Szent Koronát a Fidesz képviselője

Jakab Péter hivatalos Facebook-oldalán emlékezett meg a korrupcióval vádolt fideszes országgyűlési képviselő, Boldog István parlamenti napjáról, amikor Novák Katalint köztársasági elnökké választották.

Az ellenzék ülést hívott össze a háború miatt – A Fideszből senki nem jelent meg

A rendkívüli parlamenti ülést így mindössze 25 perc alatt lezavarták.

Megszavazták: a parlament felfüggesztette Tóth Csaba mentelmi jogát

175 igen szavazattal.

Völner visszatért a parlamentbe, hogy szavazzon egyet Novák Katalinra

A Fideszt látszólag nem zavarja, hogy 83 milliós sikkasztással gyanúsítják a tagját.

Mindenek anyja: Novák Katalin lett Magyarország új köztársasági elnöke

Megválasztotta köztársasági elnökké Novák Katalint az Országgyűlés csütörtökön.

Kövér László köztársasági elnökként mutatta be Róna Pétert a Parlamentben

Alighanem nyelvbotlás volt. 

Csütörtök este rendkívüli ülést tart az országgyűlés Ukrajna ügyében

Az ellenzék kérte az ülés megtartását, egy határozati javaslatot is el akarnak fogadtatni. Nagy kérdés, hogy a Fidesz elmegy-e az ülésre.

Az egyházakat érintő kormányjavaslatot tárgyal az országgyűlés kedden

Lesznek napirend előtti felszólalások is.

„Orbán döglött disznókkal birkózva katonásat játszik” – Szabó Tímeánál betelt a pohár

A PM politikusa egy napirend előtti felszólalással indított a Parlamentben, amiben kemény kijelentéseket tett.

Utolsó ülésszakát kezdi meg a jelenlegi országgyűlés

Jelenlegi összetételének utolsó ülésszakát kezdi meg hétfőn a parlament, a ciklust egy kétnapos üléssel nyitják a képviselők, az ülésszak várhatóan március 10-én, a köztársasági elnök megválasztásával fog véget érni.

"Bevégeztetett! A következő 4 évben a cigányoknak nem lesz parlamenti szószólója!" - Hidvégi B. Attila tudósítása

Hétfőn délelőtt 11 órakor kezdődött az ORÖ nemzetiségi jelöltállító közgyülése, de este 19 órakor sem sikerült dönteni a jelöltállítás eljárásrendjéről.