A státusztörvény miatt 35 ezer forinttal csökkent egy pedagógus fizetése

Még a januári emelés után is kevesebbet fog keresni, mint az előző tanévben.

A kormány változtatni készül a minimálbért, a pedagógusok béreit és a garantált bérminimumot érintő rendeleten

A lényege, hogy a kormány pénzt adna az önkormányzatoknak, hogy emeljék a pedagógusok bérét.

A jogviszonyváltás miatt felmondó tanároknak október végéig kell dolgozniuk

Az Origónak adott interjújában Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár a kormányzat már ismert érveit hangoztatta a státusztörvény elfogadásával kapcsolatban.

Nem elírás: 42 milliós óradíjat adna a tanároknak egy fideszes javaslat

Osztás helyett szoroztak a kormánypárti képviselők.

Rétvári: A pedagógusok a megemelt bérüket a teljes évre visszamenőlegesen meg fogják kapni

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció képviselője írásbeli kérdést tett fel a belügyminiszternek „Itt az új kormányzati horror: a »Tudom mit tettél tavaly sztrájkkor«?” címmel, amelyre Rétvári Bence államtitkár válaszolt, kiemelve, hogy a pedagógusok a megemelt bérüket a teljes évre visszamenőlegesen meg fogják kapni, amint...

DK: "Orbán Viktor hazudott"

Ahogy arról korábban beszámoltunk , 10%-os pedagógusbéremelést tud megelőlegezni a kormány, amíg nem kapjuk meg a Magyarországnak járó forrásokat.

A Belügyminisztérium szerint a magyar oktatás történetének legátfogóbb konzultációja zajlik

Bár még csak most indult, máris 44 ezernél jár a szülők által elektronikusan kitöltött válaszok száma.

„Kövér Úr, Ön most kapott 254 ezer forintos fizetésemelést” – Egy tanár nyílt levélben válaszolt a pedagógusbérekről értekező házelnöknek

Kövér Úr, Ön most kapott 254 ezer forintos fizetésemelést, így bruttó 3,6 millió, vagyis legalább nettó 2.394.000 Ft jelenleg az Ön fizetése.

Kövér - Kásler csörte? - Micsoda libernyák dolog ez?

Úgy tűnik, a pedagógusok sztrájkja meglehetősen összezavarta a kormányzat képviselőit.

Nem sikerült megegyezni, sztrájkra készülnek a tanárok

Négy tárgyalás is volt október óta a tanárokat és oktatást segítőket képviselő szakszervezetek és a kormány között, de nem született megállapodás a bérrendezésről.

Az LMP versenyképes bért követel a pedagógusoknak

Az LMP szerint vissza kell adni a magyar oktatási rendszer megbecsülését és drasztikus emeléssel versenyképes béreket kell biztosítani a pedagógusoknak – mondta a párt országgyűlési képviselője vasárnap, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján.

A PDSZ szerint hazudik a kormány a pedagógus bérekről

Sehogy sem jön ki az a matek, amit a kormány mutogat.

A mai naptól az a fogalom, hogy pedagógustársadalom, nem létezik

Az embertelenség minisztere, soha nem látott iskolafelújítás program  belengetésével rukkolt elő. Értjük mi Balog úr, mindent a voksokért.Hatalmas iskolafelújítási program rajzolódik ki az egykor tiszteletes bejelentése nyomán. Balog miniszter mikor máskor, mint így, 10-15 perccel a választások előtt ígérgetne fűt, fát, virágot.

Öltözködési tippek pedagógusoknak – így frissítsd a ruhatáradat!

Közeleg az évkezdés? Igényesebben szeretnél öltözködni? Vágysz arra, hogy fillérekből stílusos legyél? Semmi sem lehetetlen!

Hoffmann Rózsa szerint a pedagógusok most már láthatják, mit jelent számukra a béremelés

Az életpályamodell részeként a béremelés 160 ezer pedagógust érint, közülük 105 286 átsorolását végezte el az állami intézményfenntartó - mondta el a köznevelési államtitkár kedden, Budapesten.

Videó! Hofmann Rózsa: Vizsgálják a kirívóan magas pedagógus béreket is

A kormány arra törekszik, hogy egyetlen pedadgógus jogszerű fizetése se legyen kevesebb, mint eddig volt – hangsúlyozta Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár.

Pedagógus életpálya modell - 2011 - Emelik a tanárok bérét

A kormány egyszerre emelné az oktatás színvonalát és a pedagógusok bérét is.