Elkezdődött a sztrájk miatt kirúgott tanárnők pere, a tankerületi vezetőjük bujkál

Kapin Lillát, a budapesti Eötvös József Gimnázium és Törökné Pethő Erzsébetet a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium volt tanárát a Belső-Pesti Tankerület tavaly november 30-án rúgta ki az állásából, mert többször is részt vettek a polgári engedetlenségben.

„Sértett, nagyhatalmú miniszter bosszúja” – Lázár János beperelte Momót

Lázár János építési és beruházási miniszter, országgyűlési képviselő magánvádlóként indított pert Szabó Margittal, a Vásárhely Jövőjéért Egyesület elnökével szemben, akit helyben csak Momóként ismernek.

Továbbgyűrűzik a zalai ál-Jézus-ügy: a férfi milliókat csalt el a nevelt lányától is

Nevelt lánya örökségét is elvette a zalai ál-Jézusként elhíresült T. Miklós.

Micsoda fordulat! Pert nyert a Fidesz propagandagépezetével szemben Hadházy Ákos

Hadházy Ákos több olyan kormánypárti lap ellen nyert pert, amelyek „hazudtak róla”.

Óriási összegre büntették a DK-t, az összes perét elveszítette a közmédiában szemben – szám szerint hetet

Jogerősen hét pert veszített a Gyurcsány-párt a közmédiával szemben – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtó- és marketingirodája csütörtökön az MTI-vel, azt is hangsúlyozva, hogy precedensértékű ítéletet hozott a Kúria.

Kulcsár Edina beperli az RTL-t, amiért súlyos vádakkal illették

Kulcsár Edina hosszú, drámai posztban reagált az elmúlt napok történéseire.

Ezen múlik, hogy meghallgatják-e Varga Juditot a Schadl–Völner perben

Újabb fordulat állt be a csütörtöki tárgyaláson.

Már négyen ismerték el, hogy Schadl György segítségével lettek végrehajtók, mindezt persze pénzért cserébe

Egyre melegebb a pite a Schadl-Völner-ügyben.

Folytatódik a Völner-Schadl per, vajon ma is lesz, aki bűnösnek vallja magát?

Folytatódik az előkészítő tárgyalás a Völner-Schadl ügyben, ma tizenegy vádlottat hallgatnak meg. Vallomások és tanúk ma sem lesznek, egyelőre csak a vádlottaknak kell nyilatkoznia, hogy elismerik-e bűnösségüket. 

Bicskanyitogatóan reagált Völner Pál a nekiszegezett újságírói kérdésekre – videó

Péntek reggel kezdődött meg óriási sajtóérdeklődés és rendkívüli biztonsági intézkedések közepette a Schadl György és 21 társa ellen indított büntetőper előkészítő tárgyalása.

Völner-Schadl per: az egyik vádlott beismerte bűnösségét, elmondása szerint minden úgy történt, ahogyan azt a vádiratban leírták

Ma kezdődött a Völner-Schadl ügyként elhíresült eset tárgyalása, amely már most maratoninak ígérkezik. 

Pénteken kezdődik Völner Pál és Schadl György hercehurcája, ám sok jóra nem számíthatunk

Holnap kezdődik a Völner Pált és Schadl Györgyöt érintő büntetőügy pénteki előkészítő ülése a Fővárosi Törvényszéken, bár várhatóan sok előrelépésre nem számíthatunk. Az előkészítő ülés ugyanis nem tárgyalás: nem lesznek vallomások, tanúkat sem hallgatnak meg.

Perrel fenyegette a Telexet az Országos Bírósági Hivatal, ha közzéteszik az elnökük és Schadl beszélgetését

„Megjelenik egy cikk. Hát bazdmeg!” – mondta egy ponton Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke Schadl Györgynek, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökének egy 2021-es telefonbeszélgetésben.

Pécsi civilek nyertek pert a fideszes, EU-s pénzeket elosztó Tempus Közalapítvány ellen

A Tempus egész egyszerűen azt akarta rájuk fogni, hogy „külföldi ügynökök”, jelentsen ez bármit az olvasatukban.

Schiffer András sem tudta tisztára mosni az offshore céget rejtegető DK-st

Ráczné Földi Juditot indította a 2021-es előválasztáson a Demokratikus Koalíció(DK) Székesfehérváron.

Rákay Philip bocsánatot kér Németh Pétertől, amiért nyomorult lúzernek nevezte

Németh Péter pedig sajnálja, hogy seggnyalónak nevezte a producert.

Hosszú Katinkáék elbukták a pert a vizes világszövetség ellen

Egy San Franciscó-i kerületi bíróság a vizes sportok nemzetközi szövetségének javára ítélt abban a perben, melyet Hosszú Katinka és két amerikai úszó közösen indított a szervezet ellen. Az ügy még 2018-ban indult az amerikai trösztellenes szabályok megsértésének vádjával.

Elbuktuk: ítélet született az Elk*rtuk-perben

A Fővárosi Törvényszék pénteken hirdetett ítéletet a szeptemberben indult Elk*rtuk-perben.

Három éve nem veszik át az oroszok a periratokat a metrókocsik ügyében

Nagyon kellene a BKV-nak az orosz metrókocsikat gyártó cégtől a 14 milliárd forintra rúgó kötbér, ám az orosz fél semmit sem tett még az ügyben, hiába indult el a per ellenük már három éve. Az Orbán-kormány sem sokat segít.

A diákok nemi identitásának eltitkolására akarták kényszeríteni a tanárnőt a szülők előtt

Pert nyert az a kansasi tanár, akit az iskola arra akart kényszeríteni, hogy csapja be a szülőket a gyermekek nemi identitásával kapcsolatban.

Portugál tinédzserek perelték be Magyarországot

Mégpedig a klímaváltozáshoz való hozzájárulásunk miatt.

Hoppá! Rágalmazás miatt már Béres Alexandra is perel a Norbi-botrány ügyében

Meglepő fordulatot vett a magyar fitnesz-botrány: Béres Alexandra is feljelentést tett. 

Beperelte Magyarországot az Európai Bizottság, több ügyről is szó van

Több kötelezettségszegési eljárás kapcsán hozott döntést az Európai Bizottság. Bíróságon is folytatódnak ügyek, de két kérdésben megkezdődik a jogsértési eljárás.

Vejkey Imre: Provokálják a keresztény közösségeket

Véget ért a per: A Kúria kimondta, hogy a Népszava karikatúrája a keresztény közösségeket sérti.

Az Origo megsértette a felperes jóhírnévhez való személyiségi jogát és ezért bocsánatkérésre, helyreigazításra és sérelemdíj megfizetésére kötelezett

Egyetlen mondat az Alföldi-Origo per ítéletéből: "A Kúria Pfv.IV.21.757/2014/3. sz.

Johnny Depp és Amber Heard pere: a feminizmus diadala vagy megcsúfolása?

Talán még nem volt a történelemben még egy olyan per, ahol egy hollywoodi filmsztár, Johnny Depp csap össze exfelesége Amber Heardel, úgy, hogy az emberek úgy figyelik a műsort, mint egy valóságshow a TV-ben. 

Márki-Zay Péter pert nyert a Fidesz ellen

Ilyen is ritkán történik Magyarországon.

Sokáig titkolta a kormányzat a kórházi fertőzési adatokat – lesújtó a kép

2020-ban nemcsak a koronavírus, hanem az úgynevezett kórházi fertőzések is arattak az egészségügyi intézményekben. Bár Kásler Miklós egészségügyért is  felelős miniszter még 2018-ban azt ígérte, hogy jobban odafigyelnek a kórházi fertőzésekre, az adatokat csak bírósági per után tették közzé.