Elbocsátják a 168 Óra teljes szerkesztőségét, leépítés a Pesti Hírlapnál is

A 168 Óra szerkesztőségének elbocsátását Milkovics Pál, a fele részben Schabi Michaeli érdekeltségében lévő Michaeli, Schwartz & Brit Media Zrt. vezérigazgatója üzleti okokkal, költségoptimalizálással magyarázta a Media1 érdeklődésére szombaton.

Felfüggesztik a Pesti Hírlap napi megjelenését

Ezentúl hetente egyszer jelenik meg. 

A Pesti Hírlap főszerkesztője szakmailag vállalhatatlannak találta a történteket, felmondott

Pion Istvánnal együtt két másik kollega is távozik a laptól.

Távozik a Pesti Hírlap főszerkesztője és két szerkesztője

Azért álltak fel, mert vállalhatatlannak tartják, hogy a lapnak az előválasztás alatt Márki-Zay-al ellenséges, Dobrev Klárával viszont nagyon barátságos címlapokkal kellett megjelennie.

Kemény Zsigmond: Mily rövid az élet!

“Kitűnővé egy szerencsés perc által válhatunk, hasznos emberré a fáradságos évek tesznek.” 145 éve hunyt el Kemény Zsigmond író, publicista, politikus, a reformkor, majd a kiegyezés korának jelentős alakja.